Gaál Attila (szerk.): A Wosinszky Mór Múzeum Évkönyve 27. (Szekszárd, 2005)
Csekő Ernő: Az irodalom halottjai. A XIX. századi Tolna megyei irodalmi másodvonalról (Jámbor Pál, Rátkay László, Váradi Antal és Dömötör János)
LEVELEK Az alábbiakban Jámbor Pálnak, Rátkay Lászlónak, Dömötör Jánosnak és Váradi Antalnak az Országos Széchényi Könyvtár (OSZK) Kézirattárában található leveleiből teszünk közé egy válogatást. Az közlésre kerülő levelek amellett, hogy kiválóan érzékeltetik írójuk egyéniségét, egy-egy - előzőekben általam már leírt - karakterjegyét 48 , és informálnak életének különböző eseményéről, élethelyzetéről, egyfajta betekintést is nyújtanak a korszak irodalmi - azon belül is kiemelten a színház világának - életébe, annak személyi viszonyaiba. Mindemellett e levelekben a korabeli irodalmi és szellemi élet kiválóságainak egész sorával találkozunk. Az alább, teljes egészében olvasható 13 levél közül a legtöbb kétségtelenül a színházzal, a levélírók színdarabjainak sorsával foglalkozik. Ez a tárgya Váradi és Rátkay három-három, és Jámbor két levelének. Ekképpen a Nemzeti Színház és a Népszínház - és E. Kovács Gyulának írt levelek révén - a kolozsvári Nemzeti Színház kerül ezekben terítékre. A vezető kolozsvári színházi ember, s egyben költő, E Kovács Gyulán, illetve a nagybefolyású tollforgatón, Falk Miksán kívül a korszak két vezető budapesti színházának, a Nemzeti Színháznak illetve a Népszínháznak az igazgatója, Paulay Ede és Evva Lajos e levelek címzettje. A fennmaradó levelek további címzettjei: a Révai testvérek, illetve Szász Károly és Tolnai Lajos. A két színidirektor: Paulay Ede a Nemzeti Színház (1878-1894), Evva Lajos a Népszínház (1881-1896) élén. A levelek keletkezésének időhatára 1872-1902, de elmondható, hogy Jámbor, Rátkay és Váradi egy-egy későbbi levelétől eltekintve a döntő többség az 1870-1880-as évekre esik. Jámbor és Rátkay ennél későbbi leveleit, igazodva az életük ismertetésénél leírtakhoz, keserűség jellemzi. „En leszorultam a porondról, vagy inkább leszorítottak." - írta Jámbor 1891-ben (ld. Jámbor levelei IV.). A preferált műfaj visszaszorulásával járó alkotói válsággal Rátkay emígy birkózott 1895-ben: „De hát ki az Isten nyilának kell ma népszínmű kivált drámai maggal? Megverte a haragos Isten! Léhaság kell ma barátom, rövid szoknya, tele combbal, sikamlós ostobaság. Hát kinek írjak én Hajnal uramat? Hiszen két-három népszínmű hever a fiókomban, Különösen figyelemreméltó ez annak fényében, hogy a fennmaradt és OSZK-ban található levelek korlátozott száma miatt nem igen van mód érdemben válogatni. Jámbor és Rátkay esetében az itt olvasható leveleknél csupán csak egy-két további címzett, illetve levél található, és gyakorlatilag ez a helyzet Dömötörnél is, akinél a nagykőrösi tanárának, a történész Szilágyi Sándornak írott levelek emelik jelentősebben a levélszámot. Egyedül Váradinál lehet csak kiterjedtebb megmaradt levelezésről beszélni. 343
