Gaál Attila (szerk.): A Wosinszky Mór Múzeum Évkönyve 27. (Szekszárd, 2005)

Csekő Ernő: Az irodalom halottjai. A XIX. századi Tolna megyei irodalmi másodvonalról (Jámbor Pál, Rátkay László, Váradi Antal és Dömötör János)

Csekő Ernő Az irodalom halottjai A XIX. századi Tolna megyei irodalmi másodvonalról (Jámbor Pál, Rátkay László, Váradi Antal és Dömötör János) írásom apropóját, aktualitását a szekszárdi Mészöly Miklós-emlékház, az Irodalom Házának - amelynek létrejöttével párhuzamosan a Babits-házban egy Baka-emlékszoba kialakításra adott lehetőséget - 2005. január 19-i átadása jelenti. A helyi irodalmi élet, Tolna megye irodalomtörténetének jeles dátuma ez. A szekszárdi Babits utcában sűrűsödő irodalmi emlékhelyek - az egymással szomszédos Babits-emlékmúzeum és Mészöly Miklós-emlékház, valamint a filozófus és írónő Dienes Valéria, utóbbitól két házra eső szülőháza - is jelzik Szekszárd irodalmi tradícióinak egyedülálló gazdagságát. Különösen figyelemre méltó ez Szekszárd, sőt Tolna megye irodalomtörténetének azon ellentmondásossága kapcsán, amely a megye és székvárosa irodalmi, kulturális életének szervezettsége, illetve azok irodalmi hagyományai, értékei közt amelyet jelentős számú híres szülöttének köszönhet - húzódnak. Ellentétben például a szomszédos Somoggyal, a városnak és a megyének jelentős tradíciókkal rendelkező irodalmi társasága nincs, mint ahogy korábban sem volt.

1 (A két világháború közt működött a Vas Gereben Irodalmi és Művészeti Egyesület Szekszárdon, amiképpen volt kísérlet a századelőn a Tolnavármegyei Kör révén is, de ezek igazából nem intézményesültek eredményesen a város és a megye életében.) Ezzel szemben állnak azok a hatalmas, illetve számottevő irodalmi életművek, amelyek a magyar irodalomtörténet meghatározó, vagy éppen fontos részei. Szekszárd és Tolna megye irodalmi tudata elsődlegesen Babitsból, Illyésből, illetve Mészöly Miklósból merít, életművük közismertnek mondható, és élő emlékezet, mondhatni kultusz veszi személyüket helyben körül. Ez kisebb mértékben Baka Istvánról, szűkebb körre kiterjedően Csengey Dénesről is elmondható. Vélhetően a jelentős XX. századi alkotókban való gazdagság is teszi, hogy a megye XIX. századi jeles íróinak hatása kevésbé érződik, élő irodalmi hagyomány velük kapcsolatban helyben alig kitapintható. A korukban igen népszerű, az országos irodalomtörténetben is „kanonizált", tehát jelentős, első vonalbeli alkotóknak minősülő írók - akiknek müvei 1990-et követően is meg-megjelennek az országos kiadóknál -, Garay János, Vas Gereben, Tolnai Lajos emléke ugyan megörökíttetett, utcák, terek, intézmények vannak róluk elnevezve, de életművük helyi ismertsége egyaránt kívánnivalót hagy maga után. Erre jellemző, hogy Tolnai Lajos (2002), illetve Garay János (2003) halálának 100. illetve 150. évfordulója igen eseménytelenül telt el.

3 (Ennek módosulásában játszhat szerepet a most szervesülő Irodalom Háza, melynek tervei közt szerepel a fenn említett XIX. századi Tolna megyei költőkről, írókról szóló kiállítások rendezése.) Dolgozatomban nem előbbiekkel, hanem az egyértelműen mögéjük szoruló XIX. századi Tolna megyei írókkal, költőkkel kívánok foglalkozni, márcsak azért is, mert míg Garayval, Vas Gerebennel illetve Tolnaival kapcsolatosan a több kötetes irodalomtörténeti összefoglalókban - a működésük korszakára vonatkozó monográfiákról nem is beszélve - is bőségesebben olvashatunk, mint amennyit ezen írás terjedelemi keretei lehetővé tesznek. Ezzel szemben írásom tárgyát képező Jámbor Pál (Hiador), Dömötör János, Váradi Antal és Rátkay László életének, életművének megismerése komolyabb erőfeszítéseket igényel. Szinte már kutatásnak is minősíthető az a munka, melyre ahhoz van szükség, hogy pályaképükről, életművükről közel egész képet kapjunk. Azonban mindannyiukról elmondható, hogy működésük során országos elismertséget szereztek maguknak, irodalomtörténeti összefoglaló munkákban fel-felbukkan nevük, sőt Dömötör és Váradi a '60-70-es évek nagy irodalomtörténeti összefoglalóiban külön kis fejezetet is kaptak.

4 Jelenkori (helyi) ismeretlenségük miatt használható „irodalom halottjai" minősítés azonban még Babits-i értelemben is igaz rájuk. „Félbemaradtak és eltemettettek" - írta Babits 1910-ben Az irodalom 1 A közelmúltban centenáriumát ünneplő Berzsenyi Társaság kapcsán ld. VARGA, 2004. 2 Emlékük ápolásában, életművük életben tartásában tett fáradozásaiért kiemelendő Töttős Gábor, aki Tolnai Lajosról, Garay Jánosról írt, összeállított egy-egy kötetet, amiképpen tanulmányt írt Dömötör Jánosról is: TÖTTŐS 1980., TÖTTŐS 1987., TÖTTŐS 1993. 3 Ezen évfordulók kapcsán kiemelendő a szekszárdi Wosinsky Mór Megyei Múzeum időszaki kiállítása Garay Jánosról. Ennek folytatásaként ld. LOVAS 2004. 4 Ma.irod.tört.1966. 504-505. p.; Ma.irod.tört.1971. 299-300. p. 329