Gaál Attila (szerk.): A Wosinszky Mór Múzeum Évkönyve 26. (Szekszárd, 2004)
Buda Attila: „Különös emberi háló”– Ami a Babits család levelezéséből kimaradt
Az asszonyok megosztották egymással és átvették egymástól az örömöt s a bánatot egyaránt; öntudatlan terápiát gyakorolva, a korábbi barátnői kapcsolatok módosulásaként. Ezért értesülhet az utókor többek között Kelemen (I) Ákos, felesége és gyermeke szomorú sorsáról, Kelemen (I) Imre hivatali előmeneteléről, a három Babits-testvér kis- és iskoláskorának eseményeiről, szórakozásaikról, tanulmányaikról és pályaválasztási nehézségeikről. Helyt kaptak e levelekben a társas és egyéni kedvtelések, a divatos mulatságok: a házi zenélés, a színház, az olvasás, bálok és fogadások, a felvetődő ruházkodási problémákkal, a kézimunkázás, a ház belsejének szépítése, virág- és növényápolás: azok az értékek és igények, amelyek Magyarországon a XIX. század második felében jelennek meg és kezdenek terjedni: a korcsolyázás, az úszás, valamint a kikapcsolódás és egészségóvás együttes jelentkezése: Vihnye, Szliács, Balatonlelle, Sikondafürdő, Harkány, és más fürdőhelyek felfedezése, rendszeres látogatása. És a környező világ. A civilizáció, a megkérdőjelezetlen és még előjelek nélküli polgári biztonság, amelynek része a magánélet kellő intimitását nyújtó ház, emeleti és földszinti szobáival, jól tagolt belső tereivel, tágas udvarával és a gazdaság működtetéséhez szükséges melléképületekkel; amely gazdaság az első világháború előtt már legtöbb esetben nem is feltétele az értelmiségi egzisztenciának, ámde megóvja a vele élőt, a nem sokkal később feltűnő és viharos gyorsasággal terjedő elidegenedéstől. Ez a biztonság persze törékeny, ami a legfőbb eltérés a középosztály más szereplőivel szemben, a fő kereső halálával minden esetben sérül, de mivel nem kizárólag anyagi jellegű, ha az életszínvonal nem is, az élettel szembeni viszony mindvégig fenntartható. Valójában persze, ha a jövedelmi viszonyokra tekintünk, a család tanult tagjai (vagyis szinte mindenki) középosztályi életszínvonalat kizárólag a fővárosban tudtak maguknak biztosítani, azt sem minden esetben könnyen és huzamosabb ideig; a vidéken maradtak életét pedig végigkísérte a társadalmi helyzet és az anyagi állapot ellentmondása. Természetesen más lehetőségeket biztosított a kisváros, mint Budapest (a magánház helyett például a szabadon választható bérlakás fenntartási kényelmével), de éppen az a jellemző ennek a rétegnek a viselkedésére, hogy a világgal szembeni jogaikat és kötelességeiket nem váltogatták a körülmények változása szerint, életelveikhez ragaszkodtak itt is, és ott is. A szekszárdi Kelemenek legjelentősebb ingatlana a László utcai házon kívül az előhegyi szőlő volt. Ezt a nagyapai örökséget pusztította el a filoxéra a XIX. század utolsó évtizedében, ezt ültette újra az özvegyen maradt Kelemen (III) Józsefné Raácz Cenci, s ez, valamint a ház albérlői járultak hozzá később a családfőt vesztett, csonka család életének fenntartásához. A szőlőn azonban terhek is voltak, a világháború után a borpiac is beszűkült, s a közös tulajdon állandó konfliktus forrásává lett a két lány- és a fiútestvér között. Szekfű Gyula szerint a magyar bortermelő a termelés és eladás során egy negatívummal és egy pozitívummal jellemezhető: nem akar kereskedni, mert a várható haszon ellenére is idegennek tartja magától a „kupeckedést", emiatt aztán személyes kapcsolatban marad termékével, azaz, akármilyen is a minősége, egyedül vagy baráti körben, megissza azt. 30 Tagadhatatlan, hogy van igazság a fentiekben, de a Kelementestvérekre mégsem ez volt a jellemző, az első világháború előtt legtöbbször pozsonyi borkereskedőknek adták el borukat, s a világháború után is ezt akarták folytatni, csak éppen nem volt kinek. Hosszú ideig ragaszkodtak viszont a többnyire csupán hitelt emésztő és adósságot gyártó parcellákhoz, a családi örökség elherdálásától való félelmükben, s a megtermelt bor általuk jogosnak tartott árszintjét sem tudták összehangolni a túltermelés okozta nyomott eladási árakkal - kényszerből tartalékoltak, várva a jobb időkre. Ami persze nem jött. Tetézte mindezt, hogy a testvérek a birtokhasznosításban és a tulajdonfelosztásban sem tudtak megegyezni, a fiatalabb leánytestvér pedig Isten ellen való véteknek gondolta, hogy bírói peres úton tegyenek egyezséget. Ezek a rossz választások aztán mindkét részről utat engedtek a kölcsönös vádaknak és néha elkeseredett cselekedeteknek - de a szőlőt illetően mégis hosszú ideig minden maradt változatlanul. Ez az oka annak, az önálló életvitelen túl, hogy Kelemen (I) Imre és családja olyan periférikus a fennmaradt levelekben, noha testvéri jogainál fogva egyenrangúnak kellene lennie Babits (III) Mihályné Kelemen Aurórával és Kelemen (I) Ilonával. Ami a betegségeket és a korai elmúlást jelenti; Babits (III) Mihályné Kelemen Aurórának mindkettőből bőven kijutott. Szinte minden közeli hozzátartozójának nehéz szenvedéssel járó betegségei kísérték életét, nem beszélve saját szervi és az időjárás változásával meg-megújuló testi kínjairól. Mindezek közül azonban legsúlyosabb a szeretett férj, Babits (III) Mihály elvesztése volt. Szekszárdra visszaköltözésük után folytonosan kínozta a gondolat, hogy férje pécsi sírját nem gondozhatja megfelelően, aztán a város szerb VILIMINÉ KÁPOLNÁS 1996, 2/65-83. p. SZEKFŰ 2002, 48. p. 45
