Gaál Attila (szerk.): A Wosinszky Mór Múzeum Évkönyve 26. (Szekszárd, 2004)

Buda Attila: „Különös emberi háló”– Ami a Babits család levelezéséből kimaradt

megszállását követő temetői dúlások, még később pedig annak felszámolása nyugtalanította. 1929 októberében aztán felnyittatta a pécsi sírt, és a maradványokat átvitette Szekszárdra. De még a testi egészség szerint legszerencsésebb gyermeke, fiatalabb fia sem volt a természet kegyeltje, ő hadifogsági élményei nyomát hordozta idegeiben haláláig. Persze az is igaz, hogy már anyjuk is örökölte saját anyjától Kelemen (III) Józsefné Raácz Cencitől az idegességre való hajlamot, s ezt sugározta át gyermekeibe is. A családfa és a levelek együttes tanulmányozása egyébként a pszichológusok, orvostörténészek számára is tanulságos lehet; mert nyomon követhető, miként, milyen formákban jelenik meg és pusztít a gyilkos kór, a rák, s hogyan lépnek elő a lélek anomáliái. És jelen van e levelekben komoran a történelem is. A szabadságharc, amelyben Kelemen (III) József és Ujfalusy (I) Imre is részt vett, az első világháború, a hadifogság, Pécs szerb megszállása, a gazdasági válság különböző, történelemkönyvekből kevésbé ismert következményei, a zsidóellenes izgatás, a második világháborús katonai behívások, a szovjet hadsereg átvonulása az országon, az esztergomi nyaraló pusztulása, a húszas-harmincas években aktív korba lépett fiatal generáció lassú átváltozása, szétszóródása és felszívódása. Néhány előzetes összefüggés Látszatra mégis úgy tűnhet, hogy a Kelemen-Babits családban a múlt század húszas-harmincas évei az unokák megszületésével a család egészének emelkedését is jelentették, ha anyagilag nem is, de a szellemi örökség és a hagyományok továbbadása szempontjából igen. A látszat azonban csal. Az idősebb fiú és Babits Angyal házassága ugyanis meglehetősen kései; Babits (IV) Mihály 1921-ben betöltötte már a 37-ik, testvére 1927-ben pedig a 41-ik évét. Egyikük hirtelen határozta el magát, másikuk hosszan halasztotta a döntést; de mindkét megoldás mögött ott állt az anya, mint e cselekvés egyik igen jelentős befolyásolója, aki maga is későn kötött házasságot: 1882-ben 27 éves korát betöltve. Sem Babits (IV) Mihály, sem Babits Angyal házasságát nem kísérte gyermekáldás, örökbefogadás és a férj előző feleségétől született lányok tették teljessé családjukat. A kisebbik fiú, Babits (IV) István házassága sikeresebbnek tűnhet, igaz, ő is csak 34 éves korában, 1929-ben szánta rá magát a családalapításra. A harmonikus első évtized után, amely két fiúgyermekkel is megajándékozta őket, a negyvenes évektől kapcsolata feleségével megromlott, majd el is váltak; hiába lett hát Babits (IV) István két idősebb testvére halálát követően a családfő: nem tudott ennek a feladatnak megfelelni. A kudarcok mellett azonban a házasságok a nagycsalád számára előnyökkel is jártak, sőt egy-egy látszólag megoldhatatlan élethelyzetben segítségnyújtásra is képesek voltak. A szekszárdiak részére például 1924 után a világ kitágult Esztergom felé, s a nyaraló és szerepe a költőházaspár életében mellékszálként jelenik meg a levelekben. Természetesen Babits (IV) Mihály és Török Sophie változó budapesti lakásai vásárlás, színházlátogatás, orvosi vizsgálatok stb. céljaira továbbra is a felutazók rendelkezésére álltak. De ugyanígy hozta a posta a Szekszárdról küldött borokat és gyümölcsöket a fővárosba, az üres hordókat pedig vissza a szülővárosba. Babits Angyal kései házassági terve, illetve bizonytalansága megíratta Török Sophieval azt a levelet, amelyben biztosítja sógornőjét, hogy szándékát mindketten pártolják és mellette állnak (anyjával és a fiatalabb fivérrel szemben), ugyanakkor ebben a hosszú levélben máshol le nem írt gondolatok olvashatók saját házasságáról is. A fiatalabb fiú hozta a Stockinger-rokonságot, más réteg más színeit. Babits (II) Ildikót születésétől kezdve Szekszárdon is saját unokaként fogadták el, élete és személye állandó érdeklődés tárgya maradt, szomorú sorsához innen joggal feltételezhetően nem kapott negatív élményt. Viszont az 194l-es év nyarán keletkezett esztergomi levelekből, amelyeket a hosszadalmas ápolástól kimerült Török Sophie írt a pótvizsgára készülő kamaszodó Babits (II) Ildikónak, képet alkothat az olvasó arról a megromlott, csak végleteket ismerő, szeretve-szeretetlen anya-leány viszonyról, amely a későbbiekben mindkettőjük hibájából helyreállíthatatlannak bizonyult. A levelek egy részében szó esik Babits (IV) Mihály műveiről is. A családtagok figyelemmel kísérték az írói munkásságot, egy-egy megjelent közleménye mindig nagy örömet okozott a szülői házban, jelezték is, ha olvasták a nevét, vagy hallották a rádióban; s ha nem (például a Baumgarten díjak hivatalos kiosztásáról betegség miatt hiányzott), azonnal aggódó sorok indultak Szekszárdról Budapestre, hogy mi történt, csak nem esett valami baja? Kiemelkedő fontosságú az a levél, amelyben Babits (III) Mihályné Kelemen Auróra fiának, - aki ekkor már írta Halálfiai című regényét -, adatokat szolgáltat gyermekkori barátnőjének 46