Gaál Attila (szerk.): A Wosinszky Mór Múzeum Évkönyve 26. (Szekszárd, 2004)
Buda Attila: „Különös emberi háló”– Ami a Babits család levelezéséből kimaradt
A levelek központi témái A Babits-Kelemen család kiterjedt rokoni kapcsolatait az 1996-ban megjelent válogatás végén lévő családfa illusztrálja. Levelezésük sem kevésbé sokszínű és nagyszámú: négy fővonal köré csoportosítható. Az első természetesen a szekszárdi Kelemen-ágé, ez alkotja elejétől végig a gerincét mindkét kötetnek: az 1850-es évek végétől, Babits Mihályra, a költőre vonatkoztatva, az anyai nagyszülők Kelemen (III) József és Kelemen (III) Józsefné Raácz Cenci, illetve Kelemen (II) Mihály jutnak szóhoz, ideértve az Ujfalusyakat is; majd bekapcsolódik a fiatalabb generáció: kezdetben még fiatal lányként, később asszonyként, családanyaként. Hosszas özvegységében Babits (III) Mihályné Kelemen Auróra tulajdonképpen örökli anyjától a matriarcha szerepét, saját családjával és Kelemen (I) Ilonával szemben. A két lánytestvér hosszú kort élt meg, a nekik és általuk írt sorok tekintélyes részét alkotják a családi levelezésnek. A szekszárdiakhoz csatlakozik a pécsi Kelemen-ág, az egyetlen rendszeres férfilevelezővel, Kelemen (IV) Józseffel; mert egyébként természetesen a nők a folyamatos levelezők, a férfiak csak különleges és kivételes alkalmak esetén voltak hajlandók ilyesmire. A levélíró hölgyek önazonosságának egyik fő tényezője a család mellett, a régi barátnők virtuális társaságának fenntartása (szemben a férfiakkal, akik valóságos társaságot is tudtak működtetni), ami a levelekben az élettényekről való tudósításokban jelenik meg elsősorban: születés önállósodás - halál hármasságában. Ezt egészítik ki az alkalmi aktualitások: gyermeki játékok és iskoláztatás, előmenetelek és szórakozások, társasági élet és kulturális igények; s még számtalan más körülmény, ami elviselhetővé, értelmessé teheti az idő könyörtelenséget. Némiképp halványabb a Babits-ág, a költő apjának rokonsága, de végig jelen van. Ennek egyik oka nyilván az, hogy közös emlékeik nem az együtt töltött fiatalsághoz kötődtek, másfelől több lehetőségük volt a személyes beszélgetésre. A szekszárdi Kelemen-ágat és a Babits-ágat köti össze férj és feleség levelezése 1883 és 1898, Babits (III) Mihály halála között, azután szerepét testvérei veszik át. A távolabbi, Kelemen-ági rokonságot jelentik a pécsi és budapesti Budayak, sok gyerekkel, érdekesnél érdekesebb és értékesebb életpályákkal. Halász Antalné Buday Margit, Buday Klára; Buday (II) Béla, Buday (I) Kálmán, Csemez (I) Józsefné Buday Mária, Buday (I) László. Ezt egészíti ki az igen változatos baráti kör: Geiger Gyuláné Benczelits Erzsébet, Kvassay Gyuláné Halmay Aranka, Kelemen (I) Mórné Kelemen (II) Gizella, Balog (I) Károlyné Bérczy Margit, Rédey (I) Tivadarné Kornis Flóra; a feleség barátnői; Horváth Károly, Kelemen (I) Mór, Cziglányi Béla, Traiber Vince, a férj barátai. Nem beszélve a szekszárdi ismerősökről: a Landerer, a Kamarás, valamint a Haidekker családról, és másokról, akik több generáción keresztül férj, feleség, gyermekek, korai és késői ismerősei, barátai, barátnői voltak. Mindehhez részben érintőlegesen csatlakozik a húszas évek elejétől, az a jelentős levelezés, amelyet Török Sophie folytatott a család itt felsorolt, és csak Babits (IV) Mihállyal kapcsolatban álló tagjaival. A férfi levélírók az 1850-es évek végén már maguk is értelmiségiek gyermekeiként, kialakult kulturális szokásokkal és társadalmi elvárásokkal: kívánták és segítették elő a hivatással járó karriert, az előmenetelt, ambicionálták az értelmes és rendezett életet, amelyben mindennek megvan a szabott ideje, nem bújtak ki a feladatok alól, úgy érezték, hogy ők a társadalom fenntartói, a műveltség hordozói, a kötelességek felvállalói. Közöttük a szellemi/tudományos elit jelentős tagjai szerepelnek, például Kelemen (I) Mór, akit a Kossuthnóta szerzőjeként börtönöztek be 1849-ben, s aki többek között Vajda János levelezőpartnere is volt; Balog Károly, aki Madách Imre szerencsétlen sorsú leánytestvérének volt a fia, vagy Buday (I) László, Buday (I) Kálmán, Rédey (II) Tivadar, utóbbiak Babits (IV) Mihállyal együtt az MTA tagjai voltak, a többi Budayfiúról és gyermekeikről nem is szólva. Önállóságra törekvő életvitelük kellő segítséget talált családjukban, a szűkebben és a távolabbiban; a Kelemen-Babits házban is sokáig élt együtt több generáció. Rájuk támaszkodtak az asszonyok, akik a személyes élet számtalan apró tényét női szemszögből látták. A férfiak életében evvel egyenértékű szükséglet és követelmény az értelmes, amellett anyagi biztonságot is biztosító munka, de a gyermek születése, minden családtag és ismerős számára örömforrás, később szülői aggodalmak, nem egyszer gyász okozója, még később szülői, nagyszülői vágyak beteljesítője. Akadnak természetesen deviánsok is, mind a családi státus, mind a társadalmi helyzet szempontjából. Babits (III) Mihály testvérei közül a Gábor nevű fiú hamar kikerült a család látóköréből, hírt nem kaptak róla, említeni sem említették. Más és más formában tért el viselkedése a bevett formáktól Ujfalusy (II) Imrének, vagy Buday Dezsőnek. És tulajdonképpen Kelemen (I) Ilona és Babits (IV) Mihály is deviánsnak számított, egyikük a lemondó önfeláldozás, másikuk az örökölt hagyomány szabály nélkülije: az első világháború utáni időszakban mindkét életminta egyaránt elveszítette racionalitását. 44
