Gaál Attila (szerk.): A Wosinszky Mór Múzeum Évkönyve 25. (Szekszárd, 2003)

Balázs Kovács Sándor: Nemzetiségi együttélés. Kölcsönhatások és ellentétek a sárközi magyarok és a körülöttük élő nemzetiségek (németek, szerbek) kapcsolatrendszerében

tűnt el a felnőttek és gyermekek étrendjéből, ahogy piacképessége megteremtődött. A német nem kímélte a vászoncselédet. Asszonyok, lányok kaszáltak, szántottak. Valójában a férfi is, családja is kemény életet élt. A szegények és gazdagok meglétét csak az eltérő szorgalomnak tulajdonították. Kifelé sem mutatkozott különösebb szociális érzékenységet. Jótékonysága igen szűk körű. Ajtaja előtt megálló cigánynak vagy koldusnak csak egy darab kenyeret adott, ha adott. Embertársain általában nem sokat segített, mert saját megélhetéséért, vagyonkája gyarapításáért dolgozott. A németek lakta településeken csak elvétve telepedtek meg cigányok, hisz ők zömében kéregetésből éltek, a németektől pedig semmit sem kaptak. A Sárközben viszont a cigányok száma jelentős volt. A gazdagabb sárközi parasztpolgárokhoz bejáratosak voltak, és nem csak a muzsikusok. A cigányasszonyok sokféle munkát elvégeztek a ház körül (tapasztás, meszelés, mosás stb.), ezért cserében élelmiszert, használt ruhát és egyebeket kaptak. Szinte minden sárközi családhoz volt egy bejáratos cigánycsalád, akit ők elláttak mindennel, cserébe az apró szolgáltatásokért (pl. ünnepi köszöntések stb.). A németek fő tevékenysége az iparűzés mellett a földművelés, szőlőtermesztés, bortermelés és az állattartás volt. A 19. században vált népszerűvé a tehenészet. A magyar paraszt viszont nem nagyon kedvelte a tejgazdaságot, mivel ragaszkodott a gulyában való neveléshez, a gulyaállat levágásához. Inkább szeretett borjút nevelni, amely elissza a tejet, mint a tejet feldolgozni. Ezzel szemben a németek már istállózó állattartással foglalkoztak, ami a takarmánynövények, a lóhere és a lucerna szakszerű termesztésével vált lehetségessé. A Sárköz környékén élő németek között is terjedt a bonyhádi tarka tájfajta szarvasmarha, de egyéb fajták is megtalálhatóak voltak. A német nemcsak népszaporulatban, hanem vagyoni gyarapodásban is felülmúlta a szerb és magyar falujabelit, szomszédját. A lehető legkisebb területet tartotta meg kaszálónak, szarvasmarhái számára inkább legelőt bérelt vagy szénát vásárolt a Sárközben, hogy a telkén mennél több intenzív művelést igénylő növényféleségeket termeszthessen. A 19. század második felétől, - elsősorban a németek körében, - átalakult a paraszti munka szervezete. A tőkeerős földműves gazda egyre inkább a mezőgazdasági orientációjú ipari vállalkozások finanszírozásában vett részt, míg a paraszti munkát cselédeivel végeztette. E változás okozta életvitel következtében a gazdag paraszt úrnak érezte magát, és kereste a kapcsolatot a falusi intelligenciával. A mezőgazdasági termékszerkezet-váltásban első helyen a jól informált uradalmak álltak (különösen, ha zsidó bérlőik voltak), őket minden esetben a német gazdák követték. Gyorsan reagáltak a konjunktúra élénkülésére, illetve lanyhulására. Nem kötötték őket érzelmi dolgok. A német telkes gazdák „ha látták munkás fáradságoknak leendő megjutalmazását' dohányt termesztettek, de: amint attól sovánnyá vált a termőföld, vagy közvetítőkereskedelem zavarta meg számításaikat, rögtön áttértek a takarmánynövényekre. A németek szorgalma, takarékossága, iparkodása - s a kollektíven felmutatott hasonló gazdasági erényeik, sikeres gazdasági magatartásuk, - előnyös helyzetbe hozták e népcsoportot. A német térfoglalás során nyílt erőszakos cselekedetekre ritkán került sor, melyek akkor sem a megélhetést közvetlenül jelentő földért, hanem legfeljebb templomi ülőhelyért, vagy kocsmai tánchelyért robbantak ki. A sárközi magyarok fő tevékenysége a földművelés, szőlőművelés, és az állattartás volt. Kevés iparos is akadt köztük, főleg az ún. „magyar" szakmákban: csizmadia, takács, fazekas, kovács, szabó, stb. A magyar paraszti gazdaság is önállóságra törekedett, sokoldalúan tevékenykedett, mozgékony volt a munkavállalásban, de jövedelmét nem gyűjtötte tervszerűen, nem tőkésített. Minden fiú egyenlő részt kapott az örökségből, ritkán tanult a gyermek ipart. A magyar paraszti műveltség tovább ragaszkodott a hagyományos értékrendhez. Ennek megfelelően a családi munkamegosztásban mereven elkülönült a férfi és a női munkakör. Ha egy gazdaságban a férfi munkaerő kevés, a földet elhanyagolták, haszonbérbe adták, vagy napszámost fogadtak. Ennek megfelelően náluk a termelési szerkezet alig változott. A gazdálkodás módjában, a gazdasági felszerelésben presztízs szempontok érvényesültek. A németeknél többet költöttek a háznál kell, már a hordóban vízzel mérsékelik. Sör helyben nem főzetik, pálinkával is némellyek élnek. " Mucsfa: „...különösen szeretik a veres hagymát, mit is nagy bőségben termesztenek. Allatországból a szalonán kívül leginkább divatos nálok a túróvali vagy sajttali élés. Ételeiket meglehetősen jól készítik, lisztből gyakrabban sütnek kalácsot, fánkot, de kenyerök ízetlen, mivel hogy fekete sótalan. Boruk jó, a gyerekeket is itatják vele. Pálinkát, szlivoviczát is főznek, de ezzel mértékletesen élnek. " — SCHRÄM 1967, 572-573. ANDRÁSFALVY 1974, 143-144. SZILÁGYI 1999, 99. SOLYMÁR 1992, 260; SOLYMÁR 1983, 137-156. 290