Gaál Attila (szerk.): A Wosinszky Mór Múzeum Évkönyve 25. (Szekszárd, 2003)

Balázs Kovács Sándor: Nemzetiségi együttélés. Kölcsönhatások és ellentétek a sárközi magyarok és a körülöttük élő nemzetiségek (németek, szerbek) kapcsolatrendszerében

női ruházatra, a mázas, festett cserépedényekre, a festett bútorra. Több ünnepi vagy megkülönböztetett külsőségekkel körülvett alkalom volt náluk: adás-vételt megpecsételő áldomás, lakodalmat megelőző jegyváltás, vasárnapi kocsmázás, kártyázás, családi- és egyházi ünnepek nyilvános megülése, szórakozással, vigalommal egybekötött társas munkák stb. Költségesebben, jobban étkeztek, ittak, jobb konyhájuk volt, de beosztás nélkül. Gyakran a legnagyobb dologidőre fogytak ki a készletek. Az étkezéseknek megadták a módját, nem kapkodták el. Nem illett kocsizva enni az úton stb. A szorgalmat nem tekintették legfőbb értékmérőnek, többre becsülték a vagyont, de a csinosságot, pazarlást, hetykeséget, bátorságot, nagyvonalúságot is. A takarékosság, zsugoriság előttük szégyen. Szélesebb érdeklődés jellemezte őket. Könnyen vállalkoztak utazásra, vásárra, rokon látogatásra, búcsúra. A magyarok jószívűek, jó kedélyűek, szívesen adakoztak, cigány, koldus mindig számíthatott rájuk. Temperamentumuk változóbb, elevenebb, mint a németeké, általában azonban nem képzettebbek, a magyarok szükségletei között az iskoláztatás kevésbé fontos. Az ármentesítések következtében meggazdagodott sárközi közép- és gazdag parasztok egyre kevésbé végeztek személyesen is termelőmunkát, az alkalmi napszámosok, részesek, cselédek, béresek és bérlők dolgoztak helyettük. A gazdák csak irányították a munkát, állandóan úton voltak a szállások, a falu, a szőlők között, s hetenként többször bejártak a környékbeli piacokra, valamint tevékenykedtek a közéletben. Legfeljebb egy-egy szegényebb vőt „száműztek" a külterületi szállásokra, az idősebb férfiak legszívesebben a faluban és főként a szőlőben foglalatoskodtak. A nők tulajdonképpen be sem kapcsolódtak a mezőgazdasági termelésbe: továbbra is elvégezték a kerti és háztartási munkákat, a módosabbak cselédet fogadtak. Az ipari készáruk elterjedésével a háziipar is jórészt megszűnt, szabad idejüket szórakozásra, piperészkedésre fordíthatták, legfeljebb piacoztak. Gazdagságukra a községek így emlékeztek: „ Mi mint községi elöljárók megválasztásunk perczétől fogva lelkiismeretes meggyőződésünk szerint más czélt előttünk létezőnek nem ismerhetünk mint múlt idők szabados jogaiból levont meseszerű jó anyagi helyzetben, mint egy saját zsírjában fuldokló, — már anyagi és erkölcsi értékét vesztő s minden haladás ügy újításra megbénult községünket a jogviszonyok és anyagi helyzet ma már korlátolt határában is tettre és munkásságra villany ózzuk... midőn községünk tej jel-mézzel folyó Kánaán volt..." A sárközi parasztság pazarló életet élt. Hivatásos mesterekkel átépíttette falubeli házait, majd a szántóföldi szállások és a szőlőbeli tanyák jelentős részét is. Szobáikat modern polgári bútordarabokkal zsúfolták tele. A hagyományos faragott, festett bútorok és színes cserépedények divatja elmúlt. A férfiak polgári módon öltözködtek, a nők azonban tovább fejlesztették hagyományos viseletüket: a gyári készáruk hozzáadásával kialakult a legdrágább anyagokból készült, legszebb és legszínesebb népviselet. A 20. század fordulója óta azonban sokat veszített harmonikus szépségéből és mind nagyobb szerepet kaptak a polgári ruhadarabok. Előállítása azonban komoly erőfeszítéseket kívánt a szülőktől, melyet levéltári forrásaink is megerősítenek. Tóth Mihály alsónyéki lakos levele szerint „oka annak, hogy én édes szüléimmel kellemetlenségben jöttem, nem más mint az mikép egy leány testvérem van, ki nem véve figyelembe szegény sorsunkat - a legelső gazdák leányaival kíván ruházatban versenyezni, ennél fogva azon napszámokat, mellyeket keres az általam eszközzölt háztartási kölcségekkel közzé nem teszi, hanem magának külön elrakván, egy részt ez által nehezíti a ház fentartás költségét, más részt ezen keresménye elég nem lévén ruházatára, azt kívánna mikép én azon öszvegen túl, mit kézi munkáim keresményéből ruházatára adok — még minden szerzett marháim eladását eszközölném s abból őt kivonata szerént úri módon ruháznám. - Ezt azonban én kinek édes szüleimet, leány testvéremet, magam három tagú családját élelemmel, füttővel, ruházattal ellátni, ezen kívül egyházi, községi és császári királyi adózásaimat tellyesíteni kell és csupán magam keresményéből nem tehetvén, kívántam, hogy a közös kenyéren élő ház nép szükségeire fordíttassék, KOGUTOWICZ 1930, 159. Alsónyék: „közönséges eledelek káposzta, bab, tészta, krumpli, baromfihús, télen sertés hús. Kedves eledelek volna a marha hús, de ritkán kapják." Decs; „...közönséges eledelek vetemény, a többek között bab és káposzta, a kedvesebb étkök hal és hús." Ocsény: „Kedves eledelek a lakosoknak mint szegény sorsúaknak a bab, káposzta, hagyma, legkedvesebb pedig a paprikás hal, melynek megpaprikázásában feletébb bőv mértékben élnek. " Pilis: „Közönséges eledelek az lakosoknak káposzta, bab és tésztás étkek s halak. Kedves étkök a paprikás hal, bab és sertvés húsos káposzta. " - CSERNA - KACZIAN 1986. BALÁZS KOVÁCS 2000a. 234-235. KATONA 1962, 42. TMÖL. A szekszárdi járás főszolgabírójának iratai 1446/1885. 291