Gaál Attila (szerk.): A Wosinszky Mór Múzeum Évkönyve 25. (Szekszárd, 2003)
Balázs Kovács Sándor: Nemzetiségi együttélés. Kölcsönhatások és ellentétek a sárközi magyarok és a körülöttük élő nemzetiségek (németek, szerbek) kapcsolatrendszerében
Az együtt élő népcsoportok mentalitása A Tolna megyében élt népcsoportok nemzeti sajátosságai jelentősen eltértek és el is különítették egymást pl. a magyart a némettől, vagy szerbtől, még abban az esetben is ha egy településen éltek. Nemcsak az általunk átnézett levéltári források bizonyítják, az egyes népekről nemzetiségekről kialakult vélemények bizonyos elemeinek állandóságát, hanem az egyéb nyomtatott formában megjelent propaganda és ismertető anyagok is. A 18. század elején valószínűleg Stájerországban keletkezett az a „néptérkép", mely Európa valamennyi, a korban számító nemzetének jó és rossz tulajdonságait tartalmazza. Ezt a táblázatot kocsmákban, útszéli fogadókban és más olyan helyeken függesztették ki, ahol sokféle nép találkozott. Feladata a német bennszülött számára, mintegy használati utasítás nyújtása a betévedő idegennel való bánásmódhoz: annak magyarázata, hogy mit lehet várni az illetőtől, mire kell vigyázni a vele való kapcsolat során - és mindenekelőtt: miről lehet megismerni. Ez utóbbit illetően a viselet ábrázolása segítette az eligazodást." Az embert minden korábbi és vele egy időben élt más élőlénytől az különbözteti meg, hogy tudatos tevékenységre, munkavégzésre képes. Az emberi társulások végső soron azért jönnek létre, hogy a munkavégzést, az önfenntartás alapfeltételét biztosítsák. Az adott közösségekben a szakértelmeknek olyan típusai, ágazatai alakultak ki, amelyek napi használatát tőlük a földrajzi környezet vagy a munkapiac megkövetelte. így illeszkedtek egymáshoz a történelem során az élelemtermelő parasztok, a technikai cikkeket gyártó iparosok és a termékek cseréjét intéző kereskedők. Ebben az értelemben a közösségi formák fejlődése nem más, mint a termelő, munkavégző tevékenység szervezeteinek kialakulása, rögzülése, bomlása és újraformálódása. A munkafolyamatok a szülői és végső soron meghatározói az együttműködést biztosító szervezeteknek. Ahogy az egyén testtartásával, mozdulataival hozzáidomul szerszámaihoz, a végzett munkafolyamathoz, gondolkodás-reflexeit alapvetően fejleszti és meghatározza az, úgy a különböző közösségek jellegét is meghatározzák azok a munkavégző folyamatok, amelyek a közösségre leginkább jellemzőek. A munkafolyamatokban való részvétel határozza meg azokat a közösségben bevett viselkedéses szokásformákat is, amelyeket a közösség tagjai meghatározóként elfogadnak, s amelyek megléte az emberi együttélés előfeltétele. (A családszerveződést, utódnevelést a generációk helyett, az azonos településen lakók egymás mellett lakási normáit stb.) Ezek a közösségi életformákat mindennapjainkban szabályozó, évszázadok alatt rögzülő viselkedésformák, szokások a népek megkülönböztetésének alapjai is voltak. Ezek a kialakult szokásrendek, gondolkodási azonosságok átalakulnak attól függően, hogy milyen szakértelem-keveredést kíván meg a munkaszervezet. De mégis: az eredetileg még szorosan a munkafolyamathoz tapadó szokásvilág, mozdulatütem, beszéd- és hanglejtésformák rendkívül makacsul, társadalmi öröklődés folytán élnek tovább. Még akkor is tartják több évszázados rögzüléseiket, amikor már a legújabb korral létrejön az egyének mindennapjait is átfogó állam a maga közös viselkedésformákat sugárzó mintáival, amit az egységes iskolarendszer, majd a tömeges irodalmi, film, televíziós és rádiós kultúra közvetít. A történelemben a „nemzeti", „etnikai" sajátosságok nem mások, mint a munkamegosztásban kialakult és hagyománnyá vált, a mindennapi életben társadalmilag öröklődő szokásrendek, illetve azok együttese. Az így kialakult szakértelmek és hozzájuk kötődő szokások, viselkedésformák a történelem nagy értékei. A modern, bonyolult munkamegosztásban élő társadalmak elemi érdeke, hogy ezeknek egymás mellett élése zavartalan legyen, hogy a munkaszervezetben a különböző hagyományú elemek „otthon" és „jól" érezzék magukat. A közvéleményben már az 1800-as évek elejére kialakult egyfajta kép a Tolna megyében élőkről. Kisszántói Pethe Ferenc a burgonya, e lenézett eledel ismertetése kapcsán írta: „a hazai sváb, ez a szorgalmatos nemzet, igen emberül tengődik mellette. " A Tolna megyei német területeken átutazó Kitaibel Pál botanikus 1808-ban e szorgalom eredményét értékeli: „A németek szorgalmát házukon, marháikon és szántóikon egyaránt észre lehet venni."" Magda Pál már általánosít: „A hol szűkebben osztogatja javait a VÖRÖS 1987, 17. - E szerint a dokumentum szerint a német nyíltszívű, jó természetű, szellemes, pazarló, szeret inni, borban végzi életét. A sváb erős és magas, kegyetlen természetű, nyakas, nehézfejű, babonás, szereti a finom ételeket, földön végzi életét. A magyar hűtlen, legkegyetlenebb, szerény értelmi képességű, vérszomjas, áruló, a zcndülést szerető, kard által végzi életét GLATZ 1987, 34; 30-31. PETHE 1805, 508. KITAIBEL 1939,26. 285
