Gaál Attila (szerk.): A Wosinszky Mór Múzeum Évkönyve 25. (Szekszárd, 2003)
Balázs Kovács Sándor: Nemzetiségi együttélés. Kölcsönhatások és ellentétek a sárközi magyarok és a körülöttük élő nemzetiségek (németek, szerbek) kapcsolatrendszerében
természet, ott közönségesen szorgalmasabbak a mezei gazdák, mint, a hol kevés fáradság után bőven aratnak. A német mindenütt szorgalmatosabb. " A Tolna megyei nemzetiségek eltérő gazdasági értékrendjére Moldoványi József 1824-ben kiadott írásában még csak közvetve utal. Az ésszerű gazdasági magatartást nem belső jellemvonásnak, hanem az élénkebb kereskedelmi élet által okozott szorgalomnak tulajdonítja: „a köz nép sokkal világosabb és értelmesebb mint sok más megyében, és e kereskedés által, mellyre több nevezetes ágak néki utat mutatnak, elevenségre, és iparkodásra sarkantyúztatik. ,, ~ A megye helyi ismertetője, Egyed Antal plébános 1828-ban írta, hogy „a Németek, kik még térdig érő bugyogót, harisnyát, czipellőt viselnek, mint különösen a völgységiek a munkára serények és a pénz gyűjtésére kapzsiak, azért sem olly pompa szeretők, mint a magyarok. " Egyed Antal érzékelteti az anyagi javak „halmozó" magatartástípusát. A németek vonatkozásában utal az önzsigerelő, szinte puritán jellegű munkaetikára." Az Egyed Antal által 1829-ben összeállított kérdőív és az erre beérkezett válaszok először tájékoztatnak bennünket részletesen az egyes nemzetiségek mentalitásáról." A községi jegyzőktől beérkezett válaszok értéke és valóságtartalma különböző, gyakorlatilag az egyes ember véleményét tükrözik, mégis támpontot nyújtanak az egyes nemzetiségek sajátosságainak megítéléséhez, hiszen a nemzetiségi községek zömében a korszak magyarosító törekvéseinek gyakorlati megvalósítása érdekében magyar származású jegyző tevékenykedett, és az egybecsengő értékítéletekből általánosíthatunk is. A jegyzők leírásából nemcsak az egyes nemzetiségek mentalitásáról, hanem még külsejéről, testfelépítéséről is képet kapunk, különösen részletes a német lakosság alkatának jellemzése. A teveli németek „ részszerint erős, részszerént középszerű, nagyobb része gyönge termetűek, barna szőke színűek. A magyar nyelvet éppen nem gyakorolják." A bonyhádvarasdiak „termetek némellyéknek nagy némelleké kitsike, a színek némelleké halovány, némelleké pediglen barnás". A kisvejkeiek úgy beszélnek magyarul, mint a született magyarok, „egyébként mind a magyar, mint a német izmos és erős taggal bírók, piros és egészséges színűek". A nagyszékelyi magyar jegyző a magyarosítás eredménytelensége miatt kesereg: „fájdalom, hogy a németek a magyarok között lakván, még most is nemzeti ruhába, a vagy plundrába járnak, noha külömben tsinossak is e mellett". A bonyhádiak „erős termetűek, barna, s szölke színűek. A hazai magyar nyelvet közöttük kevesen beszélik - egész héten által hangyái szorgalommal és serénységgel munkálkodnak". Az izményiek „termetekre nézve inkább középszerű, mint szálas emberek s egészségesek. A szőke szín közönségesebbb köztök, de barna is sok vagyon, vörös hajúak tsak igen kevesen találkoznak. A magyar nyelvet tsak igen kevesen értik jól: hanem németül meglehetős tisztán, nem pedig svábosan beszélnek". A váraljai jegyző szerint „a német esztendőkről esztendőre nevelkedik, ellenben a magyar gazdák fogynak. Közép termetűek, s külömb színűek. A hazai magyar nyelvet mindnyájan értik". A várdombiak termete közönséges, színük szép, kevesen beszélnek magyarul. A kömlődiek termete „nyuláng, halvány színűek, csak németül beszélnek". A mázaiak termete középszerű, „és a sanyarú éléstől szintelenek", vannak köztük nagyok, kicsik, egészséges színűek. A györkönyi férfiak középtermetűek, „mind ábrázatjuk, mind viseletek magyaros", jól beszélnek magyarul. „Ellenben az fejér személlyek mind termetekre mind színekre esetlenek, sváb viseletűek, egy szóval rondák", a magyar nyelvet kevesen értik. 28 MAGDA 1819,288-289. 29 MOLDOVÁNYI 1924, 40-83. - Egyed Antal a bonyhádiakról írja, hogy „termetekre nézve inkább középszerű, mint szálas emberek, izmosok, egésségesek. A szőke szín közönségesebb köztök, mint a barna. Józan értelműek, a félszegség ritka nálok, nyakassak, zsembelődők, iparkodók. Földjeiket idejében és jól mivel ik, s gyakran trágyázzák, háromszor szántanak. Vetnek búzát, de melly nem a bakja, rozsot, árpát, kukoritzál, zabot, bükkönt, burgonyát sokat. - Vonós-marhájik lovak, ökröket nem tartanak. Leginkább a dohány termesztésre feküsznek. A földmívelők viselete egy időtől fogva igen megváltozott. Tzipő. Harisnya, térdig érő nadrág helyett, mit ma tsak dologtévő napon hordoznak, sarut, hosszú nadrágot gombra, rövid öreg fejér-gombos melyrevalót, hasonló mándlit, posztó köpönyeget, és közép karimájú s tetejű kalapot viselnek. Sokan bajuszt nevelnek. Hajókat hátra fősülik, kurtára vágják, s görbe fösűvel leszorítják. Asszonyaik mind eggyig keszkenőt kötnek főkötő helyett fejökre. Hajadonjaik simán hátra etséllik hajókat, s közbe pántlikát fonva lógni engedik. Egyébaránt kitsinyje nagyja tsípőig érő réklit, s melyrevalót, bokáig nyúló szoknyát, kötényt, harisnyát és tzipőt, kitől millyen telik hordanak. Eledelök az állatok és növevények országából vegyes. Hizlalnak sörtést, nevelnek különféle baromfit, tartanak bizonyos számú birkát, tehenet, kertjek terein káposztát, kelt, karalábot, sárga s fejér répát, retket, buborkát, dinnylét. Ültetnek babot borsót. Vetnek lentsét. Kenyérök helyes, jól kisült, és ízes. Élnek borral, de a melly nagyin is középszerű. Isznak égetbort, sert. De áltáljában iszákonyoknak nem lehet őket billegezni. Kedves mulatságok a tántz, tekézés és kártya. Lakodalmaik vígak, népesek, s a tékozlásig sok tál ételűek. " - EGYED 1823,12-1 A. 30 EGYED 1828, 39-59. 31 CSERNA - KACZIÁN 1986. 286
