Gaál Attila (szerk.): A Wosinszky Mór Múzeum Évkönyve 24. (Szekszárd, 2002)
Balázs Kovács Sándor–Gutai István: Sárközi családok megtelepedése a temesközi Végváron
Balázs Kovács Sándor - Gutái István Sárközi családok megtelepedése a temesközi Végváron Közismert, hogy a Közép-Duna medence déli felében páratlan etnikai viszonyok alakultak ki a török kiűzését követően, a 18. században. Különösen érvényes ez az egykori Bánság - az ott lakó népek nyelvén Bánát - területére vonatkozóan. A Maros-Tisza köze, amikor Savoyai Jenő 1716-18. évi hadjárata nyomán a felszabadult, az Alföld leggyérebben lakott, mocsaras, elvadult tája volt. (Az 1717. évi összeírás során 663 falut találtak a Bánságban 21289 lakóházzal. 1 ) A háborút követően e területet Temesi Bánság néven császári koronatartománnyá alakították, s előbb katonai, később polgári kormányzó révén közvetlenül Bécsből irányították. A magyar rendek követelésére 1779-ben ismét visszaállították a megyerendszert, s az alkotmányos formákat. A Niczky Kristóf által felállított Torontál, Temes és Krassó vármegyék mellett a Duna menti sávban továbbra is határőrvidéket tartottak fenn, amit csak 1873-ban szüntettek meg és csatoltak hozzá az említett vármegyékhez. A merkantilista gazdaságpolitikát folytató bécsi udvar az adózó népesség számának gyors növelését külföldi, főként a Német-Római Birodalom területéről származó lakosság betelepítésével valósította meg. 3 A Habsburgok a bánsági telepítések során a financiális érdekek érvényesítése mellett sem feledkeztek meg azonban katolizáló törekvéseikről. A császári adminisztráció minden eszközzel akadályozta a magyarok betelepülését a Bánságba. A bánsági falvak egyike sem vészelte át a hódoltságot, ennek ellenére a török kiűzését követő években a Maros jobb partjáról számos faluból települtek be a Bánságba azon a jogcímen, hogy korábban ott laktak. Az osztrák hatóságok és katonaság zaklatásai miatt azonban hamarosan visszamenekültek. Ugyancsak zaklatták, földjeikről elűzték a rablónak bélyegzett román parasztokat és pásztorokat, s nem tartották meg a szerbeknek tett ígéreteket sem. Az 1760-as években a legelőikből kiforgatott lázadozó román parasztokat a bánsági kormányzó katonasággal fegyelmezte. Bécsi rendeletre kitelepítésük is megindult síksági falvaikból, a helyükre német parasztokat költöztettek. A szerbeket a katonai határőrvidék fokozatos felszámolásával szorította az udvar mind szűkebb területre, miáltal sokan vándoroltak vissza Szerbiába, s több ezren költöztek Oroszországba. A Dnyeper és a Bug között a 18. század közepén megalapították „Új Szerbiát". A német telepesek mellett kisebb számban még olaszok, spanyolok, franciák is kerültek a Bánságba, akik rövid idő alatt beolvadtak a németségbe. A monarchiának szinte valamennyi népét képviselték itt kisebbnagyobb telepes csoportok. A szerbek, románok, németek közé csehek, szlovákok, horvátok, macedónok keveredtek. 7 A tartományi kormányzat 63 éve alatt magyarok csak szórványosan, gyakran a magyar hatóságok, a megyei pandúrok elöl menekülve szöktek a Bánságba. Tömeges betelepítésük kamarai és magánföldesúri birtokokra a 18. század utolsó két évtizedében kezdődött, elsősorban a Tisza bal partján Torontálba. A 19. század első felében keletkezett bánsági magyar telepek többsége a dohánytermesztéshez kapcsolódott. A kincstár és a magánfbldesurak a nagy haszonnal értékesíthető dohánytermesztésre magyar kertészfalvakat létesítettek (Majlátfalva, Józsefszállás stb.) A Bánság fő vonalaiban még a 18. században kialakult s kisebb mértékben a 19. század során módosult etnikai viszonyai a 20. században sem merevedtek meg. 1 SZENTKLÁRA Y 1909. 14. 2 PALÁDI-KOVÁCS 1973. 291. 3 REIZLER 1895. 36., BODOR é. n. 4 KISS 1940. 59-60. 5 SZENTKLÁRAY 1909. 36., 46., 145. 6 SZABÓ 1941. 143. 7 BODOR 1914, BUCHMANN 1936. 8 PALÁDI-KOVÁCS 1973. 292. 305
