Gaál Attila (szerk.): A Wosinszky Mór Múzeum Évkönyve 24. (Szekszárd, 2002)

Balázs Kovács Sándor–Gutai István: Sárközi családok megtelepedése a temesközi Végváron

Ahonnan a telepesek érkeztek: Tolna megye, a Sárköz Végvár helytörténeti krónikája úgy tudja, hogy az 1794-ben elüldözött németek helyére érkezett magyarok Csanád, Csongrád és Békés vármegyékből, Szentes, Makó és a Tisza környékéről jöttek.

9 Nem szól azonban sem az irodalom, sem az emlékezet arról, hogy távolabbról, a Duna mellől is érkeztek ide telepesek. Igaz, nem az első 1794. évi hullámmal, hanem pár esztendővel később. Tolna megyéből a kisnemesek lakta Dunaszentgyörgyről (a településről írt monográfia sem tud erről az elköltözésről), a Sárközből: Decsről, Ocsényből, Alsónyékről és Sárpilisről, illetve a mai Bács-Kiskun megyei, külső-sárközi településről, Érsekcsanádról

10 költözött ide több teljes háztartást alkotó család. A végvári református egyház anyakönyvei sem említik ezeket a származási helyeket. Dunaszentgyörgy neve elvétve előfordul ugyan, de a sárközi falvakat nem jegyezték fel. A Duna folyásától 10-15 km-rel nyugatra, a folyás irányával párhuzamosan haladó észak-déli dombsor aljában folyt régebben a Sárvíz. A Sárvíz és a Duna közötti területet nevezik Sárköznek, mely a geológiailag süllyedő alföldi medence legmélyebb, és egyben a Dunántúli Dombvidékbe benyúló része. Ezt a mintegy 100 ezer hold nagyságú síkot a Duna és a Balatonból jövő Sióval egyesült Sárvíz töltötte fel hordalékával. A Sárvíz esése igen csekély, régebben számtalan szeszélyesen kanyargó ágra szakadva saját iszapjába fúlt. A Duna is többször megváltoztatta ezen a szakaszon medrét a történelem során. Az évenként többször ismétlődő, de a nyár elejére okvetlen megérkező „zöldár" idején az egész dombokkal keretezett síkot elborította a víz. Az ártér 86-87 méter tengerszint feletti magasságából, a 92-94 méterig kiemelkedő szigetszerű hátak, valamint a dombok alji teraszok 92 métertől alig észrevehetően, 105-110 méterre emelkedő felszíne maradt csak száraz. Az ártérből kiemelkedő hátakat a történelem előtti időben az északdéli széljárás is segítette halmozni s a neolitikum óta időszaki vagy állandó feltöltődés folytán a dombhátak relatív magassága egyre fogyott, egyre többet ért el az árvíz. A mocsarak természetes védelmében a Dunántúl egyik legnagyobb szláv népcsoportja húzódott meg itt és érte meg, talán az avarokkal elvegyülve a honfoglalás korát. A helynevek és okleveles adatok alapján Győrffy György pedig azt írja: „A korai besenyőségnek tekintélyes kiterjedésű településterülete húzódik itt le, a Duna menti mocsarakban. Központja kb. a mai Sárköz ... Az itteni besenyőség már a XII. század folyamán teljesen megmagyarosodott. " A pogánylázadások leverése és a nemzetségi társadalom felbomlása után a Sárköz területét egyházi adománybirtokként a pécsváradi, szekszárdi, bátaszéki és bátai apátság, valamint a váci káptalan kapta. Az apátságok birtokai széles sávban úgy helyezkedtek egymás felett a Duna mentén, hogy a birtoktestek kiterjeszkedtek az árterületre és a dombvidékre is, azokat összekötötték, egybefoglalták. Ez az elv a 9 Bács-Kiskun megye: Tiszakécske, Érsekcsanád, Kecskemét, Fülöpszállás, Orgovány. Békés megye: Dombegyháza, Gyula, Gyoma, Békés, Szeghalom, Öcsöd, Orosháza, Körösladány, Füzesgyarmat, Köröstarcsa, Dévaványa. Csongrád megye: Makó, Hódmezővásárhely, Szentes. Fejér vármegye: Seregélyes. Hajdú-Bihar megye: Nádudvar, Tetétlen, Tiszacsege, Debrecen, Zsáka, Csökmő. Jász-Kun-Szolnok megye:Mezőtúr, Tiszakürt, Tiszaug, Túrkeve, Nagyrév, Tiszaföldvár, Tiszainoka. Pest-Pilis-Solt megye: Abony, Aszód, Makád. Szabolcs-Szatmár megye: Nyírtass (Nemestass). Arad megye: Szemlak. Bács-Bodrog megye: Ómoravica (Bácskossuthfalva), Piros, Újvidék, Feketics (Feketehegy), Pacsér. Komárom megye: Bátorkeszi, Kisújfalu. Pozsony megye: Zsigárd, Felsőszeli. Torontál megye: Magyarittebe, Debelliás (Debeljácsa, Torontálvásárhely). Tolna megye: Sárpilis, Decs, Ocsény, Alsónyék, Dunaszentgyörgy, 10 Dunaszentgyörgy: magyar falu Tolna megyében közel a Dunához. Lakóinak száma: 43 rk., 1700 réf., 6 izr. Határa nagy, de homokos. Vörös és fehér bora dicséretes.(FEN

YES 1851. IV. 96.) Decs: magyar falu Tolna megyében, közel Szekszárdhoz. Lakóinak száma: 2000 ref. Tágas legelőjét az árvíz járja, fehér bora az egész országban az elsők között foglal helyet. (FÉNYES 1851.

1. 248.) Ocsény: magyar falu Tolna megyében, az ú. n. Sárközben. Lakóinak száma: 2300 ref. Határa lapályos, s az árvizek nem rongálják, igen termékeny, szénája sok, szőlőhegyén vörös és fehér bort termeszt.(FÉNYES 1851. III. 177.) Alsónyék: magyar falu Tolna megyében. Lakóinak száma: 27 rk., 818 réf., 7 izr. Sok és jó bort termeszt, legelői tágasak, halászata gazdag. (FÉNYES 1851. III. 18.) Sárpilis: magyar falu Tolna megyében, az ú. n. Sárközben. Lakóinak száma: 583 ref. Szántóföldjei, rétjei és legelője lapon fekszik, s elég termékeny. (FÉNYES 1851. III. 237.) Érsekcsanád: magyar falu Bács-Kiskun megyében, a Duna mellett, az ún. Sárköznek dombos partján. Erre a helyre 1806-ban költözött a falu régebben bent a Sárközben, a Vajas vize Duna felöli oldalán állott. Lakóinak száma: 280 rk., 1771 réf., 10 izr. Földje nagy részben homokos, úgy hogy a határ egyhatod részét futóhomok borítja, felét a Duna árja rongálja és ezért főleg rozsot és burgonyát termesztenek. Halászatuk jelentős.(FÉNYES 1851.

1. 197.) 11 BALÁZS KOVÁCS 1997. 7. 306