Gaál Attila (szerk.): A Wosinszky Mór Múzeum Évkönyve 24. (Szekszárd, 2002)
Vass Erika: Egy cikói német ház élete
hanem együtt gazdálkodott szüleivel. Az anyakönyvek alapján annyi biztos, hogy Johann Kiszlernek volt egy bátyja, Andreas, aki családot alapított, s valószínűleg ő örökölhette az apai házat. így tehát Johann Kiszlernek legkésőbb édesapja 1885-ben bekövetkezett halála után más munkát kellett keresnie és új lakás építéséről kellett gondoskodnia. Az építkezésig eltelt évek száma arra utal, hogy a szükséges pénz előteremtéséhez hosszabb idő kellett. Johann Kiszlerről tudjuk, hogy az 1885-ben, a vidéken elsőként megalakult tejgyűjtő házban talált munkát. Ez a kereset-kiegészítés is a törzsöröklést támasztja alá, és azt mutatja, hogy Johann Kiszlernek nem volt olyan nagyságú földje, ami biztosította volna családja számára a megélhetést. A családi mítosz szerint olyan erős ember volt, hogy egyszerre egy 1 hektós (100 literes) kannában levő tejet tudott felönteni a 10 hektóliteres üstbe. A vagyoni helyzetet a házhely is mutatja: míg a nagygazdák a termékenyebb, a patakhoz közeli lankás részre építkeztek, addig Johann Kiszler a Felső faluban (Ewertarf) vett magának telket, mivel ez olcsóbb volt. Az utca később a Nyúl utca, Hasegasse nevet kapta, mert a ház feletti hegyen, amit Haseperichnek hívtak, szerettek összegyűlni a nyulak. Az utcát az 1960-as években Mikes Kelemenről nevezték el. Az egyik szoba ajtaján a kilincs cilinderén most is látható az 189l-es évszám, ami a ház építésének dátumát jelzi. A zsellérház tisztaszoba - szabadkéményes konyha - lakószoba - istálló beosztású volt. A padlásra a ház végénél kívülről vezetett a létra. A takarmányt egy kis fészerben tárolták az istálló mögött. A ház előtt tornác nélküli széles eresz, vagyis gang (Kank) húzódott. Az utca melletti szobának két-két ablaka nyílott az utcára és az udvarra, a konyhának egy, a másik szobának pedig kettő az udvarra. A helyiségek földesek voltak. A bejárat a konyhánál volt, innen nyílott egy-egy ajtó a szobákba, illetve az istállónak külön bejárata volt. A kamra funkcióit, a zöldségek és a bor tárolását minden bizonnyal egy olyan pince töltötte be, amit a ház háta mögött a löszfalba ástak. A ház a környezeti adottságokhoz alkalmazkodva vertfalú (gstamti Maur). Ennek készítéséről annyi maradt fenn, hogy alapnak mórágyi követ használtak a visszahányt föld mellett. Ezzel tették biztonságosabbá és szárazabbá a leendő házat. Az 1980-ban történt átalakításkor egy helyen kibontották az eredeti falat, s akkor tapasztalták meg, hogy azok milyen szilárdak. Az is látszott, hogy egy-egy döngölt falréteg közé rőzsét raktak. Kiszler Albertné jól emlékszik saját házuk építésére 1925-ből. A döngölt falnak az agyagos, jól tapadó földet a falu Kruntkruwe nevű részéről hozták. Az építéshez összehívták a rokonokat. Amikor már magasabb volt a fal, a földet az asszonyok vitték fel a falhoz támasztott létrán, vesszőkosárral a fejükön. 44 Az utcai frontot téglával rakták ki. A tető anyagáról, pontosabban annak kicseréléséről nem maradt fenn adat, ami azt valószínűsíti, hogy az eredetileg is cserép lehetett. 45 A HÁZ BŐVÍTÉSE Johann Kiszler és Anna Maria Niklosz házasságából három fiú és négy lány született, akik közül három élte meg a felnőtt kort: az édesapa nevét továbbvivő Johann (1889-1968), továbbá Nikolaus (1892-?) és Magdalena (1900-?). Utóbbi 21 évesen férjhezment egy cikói származású legényhez. A levéltárban az árvaszéki iratok között megtaláltam azt az 1905-ből származó vagyonleltárt, ami Johann Kiszler bátyjának, Andreasnak a halála után készült. Eszerint hat gyermekéből ekkor még négy kiskorú volt, akiknek gyámja az elhunyt öccse, Johann Kiszler „kisházas", azaz zsellér lett. ANDRÁSFALVY 1972. 164. ANDRÁSFALVY 1972. 152. A Tolna megyei Levéltárban próbáltam adatokat találni arról, hogy Johann Kiszler részt vett-e a tejgyűjtő ház megalapításában, de erre vonatkozó irat nem maradt fenn. A mórágyi kőbányát Fényes Elek is megemlítette a XIX. század közepén. FÉNYES 1989. 46. A vertfal építéséről Andreas Reder közöl egy korabeli fényképet, amelyen jól látható a zsaluzat, amely közé a földet döngölték. REDER 1991. 129. A cserép XIX. századi dél-dunántúli térhódításáról Zentai Tünde írt részletesen. Az 1891. évi épületstatisztika azt bizonyítja, hogy a fenti ház építésekor az országos átlagnak (17,59%) majdnem kétszerese volt a Tolna megyei (30%). ZENTAI 1991. 85-86. Tolna megyei Levéltár IV.B.406. Tolna Vármegye Árvaszékének iratai: a, Árvaszéki iratok. 449
