Gaál Attila (szerk.): A Wosinszky Mór Múzeum Évkönyve 24. (Szekszárd, 2002)

K. Németh András: Kammerer Ernő életéről, munkásságáról és hagyatéka régészeti vonatkozásairól

Kammerer Ernő Nagyszokol-Kisszokol. Adat Szokol újabb történetéhez Viczay József gróf Ireg és Szokol határai felől nem volt megnyugodva, olyan véleményben volt, hogy szokoliak iregi földön raktak szőlőt, hogy Kisszokol iregi határban telepedett. Pert folytatott ezért a herceg Esterházy-családdal, és e per során 1733. október hó 14. és 15-ik napján Spissics Sándor pesti királyi táblai protocollarius Iregben tanúkat hallgatott ki. A tanúvallomás gróf Khuen-Héderváry Károly hédervári levéltárában a Héderváry-iratok 54-ik csomagában a 3-ik szám alatt található. Ama régi ráczokat kerestették meg, kik a kurucz háborúk (1704-1709) előtt Szokolon laktak, és az Ireg és Szokol között tartott határokat eléggé ismerhették. Csak három akadt, Fekete Mihály 60 éves ercsi lakos, Kolorácz Márton és Vukássevits István érdi lakosok. Vallomásaik Szokol újabb történetére érdekes adatokat tartalmaznak. Ezeket óhajtom ismertetni a mai szokoliak okulására, kik utódai azoknak, kik Szokolt 1733-ban már lakták. Kitűnik e vallomásokból, hogy a középkori Szokol, az Árpádházi királyok, a Tamássiak és Héderváriak népei a mohácsi vészt követő viharos időkben elpusztultak, a falu lakatlanul, pusztán maradt. A falu helyét fölverte a gaz, a dudva és a föld kövérsége mutatta, hol feküdt a középkorban a község. A templom magára maradt, egyedül a pusztaságban állott, és elhagyatva, használatlanul omladozott. Mikor a török Érsekújvárt megszállotta, Babos Gyurka horvátországi rácz, horvát és bosnyák ráczokkal szállotta meg Szokolt. A simontornyai bég engedelmével-e avagy a palatínuséval (Eszterházy), azt a tanúk nem tudják. Palatinusnak azonban évenkint somma pénzt fizettek, a simontornyai szandzsákbéknek pedig termésből, állatokból dézsmát szolgáltak. Azért fizettek pedig a nádornak évenkint egy összeget, amelyet Veszprémbe, Babocsai nevű tiszttartó kezeihez fizettek, hogy a magyar végek felől, a magyar katonáktól háborgatásuk ne légyen, kik miatt másként meg nem maradhattak volna. Történt pedig ezen település a szőlők alatt levő dombon és a két felől való völgyeknek oldalaiban. Voltak több mint 100 házban. Békétlen évek következvén, a falu leromlott. Mikor a kereszténység Budát először megszállotta, 1683-ban lehetett még 30-40 ház, de mikor a német Budát másodszor is megszállta, és elfoglalta, az azután való háborúkban (1687-88) ezek is elpusztultak és a ráczság ide s tova elfutott. Még maga atyja házának helyét is meg tudta mutatni Kolorácz Márton. Azon helyet ma Kisszokolynak nevezik, de az ő idejükben mind csak Szokolnak hívták. Mert mikor a ráczok e ma Kisszokolynak nevezett helyet lakták, a szomszédságban másik Szokol nevű falu nem volt, és ahol most (1733-ban) a szokoliak laknak, az puszta volt és az ott, a régi faluhelyen álló templomhoz temetkeztek az akkorbeli (kisszokoli) szokoliak. És ez a puszta, amin a mostani (1733) Szokol falu vagyon építve, az ő falujuk mellett volt, de mind egy határ alatt ők bírták és használták, és különbözést a határokban nem tartottak. És a régi Szokolnak falu helére azért nem épített a ráczság, mert az akkor benőit, gidres-gödrös, egyenetlen vala, későbben pedig azon heleket az ő nagy termékenységéért rétnek, lennek, káposztának és más egyéb veteménynek tartották. Mikor pedig Babos Gyurka ráczaival Szokolt megszállta, és sem Kis-, sem Nagyszokoly nem volt, hanem csak egy Szokoly és egy határ, annak határát a simontornyai bég mutatta ki Babos Gyurkának és a ráczságnak, és nem szabad akaratjukból szabhattak maguknak határt. Ireg és Szokol között pedig egy eret tartottak határnak, amelyben, Bántován alul nagy víz nem volt, de Szokolnál jó folyó víz vala, a gonoszdi gátnál pedig egy gyaloghíd. Az éren szekérrel is, gyalog is, lehetett által járni, de az iregieket szokoliak éren túl szántani vagy legeltetni nem engedték, mert a török ott mutatta nékik a határt. Az iregiek és a szokoliak pedig szomszédságosan éltek, marha-hajtogatások nem voltak még akkor sem, ha iregi marhák által mentek arra a földre, melyet tanúk szokolinak tartanak, avagy a szokoli marha iregi földre ment, a jó szomszédság miatt. De rendszerint iregiek az éren és kőltvélyfákon [által] marhákat nem mertek hajtani. És szokoliak is azon által marháikat nem bocsátották. Kezdték pedig a határjelölést a kónyi útnál való völgyben levő gátnál, és ezen völgyön mennek fel az igástói völgyig, melyet a ráczok a maguk nyelvén Koverittynek neveznek, Kávásvölgybe vagy forró rétekre; jobbkézről iregi, balról szentmártoni föld vagyon. Innen fel Bántavának megy a határ, Farkas Gergely földjéig és 3 körtefáig, azután az út, ki Bántavának, Ozorára, Pinczehelyre vezet. Ezután napnyugat és észak közt az iregi szántóföldeken által a Bántaván főlől való völgyből azon útig, amely Tengődről Hídvégre vezető út Iregből Kiszokolra vezető úttal egybe szakad és keresztutat csinál, ahol a tanúk idejében egy nagy kőltvélyfa volt. Azután tovább az Iregből 290