Gaál Attila (szerk.): A Wosinszky Mór Múzeum Évkönyve 24. (Szekszárd, 2002)

K. Németh András: Kammerer Ernő életéről, munkásságáról és hagyatéka régészeti vonatkozásairól

Berénybe vezető útig - amely az ő idejükben nem volt - azon túl fel az erdőig jobbról a szokoli, balról az iregi határ. Az erdőkben pedig semmi határt nem tartottak, hanem az iregiek, szokoliak, szentmártoniak és dorogiak egyaránt élték és használták a titai, ocsmányi, békai, megyeri erdőségeket, soha senkinek semmit sem fizettek ezért, sem a makkoltatas, sem a faizás után. Gonozdi földnek hallották hírét, de hogy merre légyen, azt nem tudják, kisendrédi és tűzvölgynek ellenben soha hírit nem hallották, a Bántován felül jobb kézről való völgyet azonban Rititsnek hívták. Egyébként a tanúk 16-18 éves korukban szakadtak el Szokolból, ahol akkoron pásztorkodtak, juhokat őriztek, és attól fogva azon a földön nem jártak, csak Fekete Mihály, aki kétszer vagy háromszor Dombóváron vala, és akkor útját arra vette a mezőknek, de a földeket és határt nem járta. Legényke korukban pedig azután, amikor Budát a töröktől a kereszténység megvette, az okból szakadtak el Szokolról, mert nagy háborúságok és drágaság következett, és a gabonának köble 40 és 50 forint is volt, és mindenféle ellenség húzta-vonta, üldözte őket. Az éhség is fölötte igen nagy, sőt oly irtóztató volt, hogy egy olla lisztért 25 garast is kellett volna fizetni. A törökön kívül ekkor minden nép által oly igen nagyon üldöztettek és sanyargattattak, hogy futniok kellett és pusztán kellett hagyni Szokolt. Híre maradt, hogy kisszokoliak marháját egyszer elhajtották, ezt különösen vizsgáltatni óhajtotta gr. Viczay Jób, hogy kitűnjék, nem-e idegen határban való legeltetés miatt történt. Kitűnt a régi rácz tanúk vallomásából, hogy ez a veszprémi és tihanyi őrség katonái részéről történt, kik Roboz hadnagy urammal ide vágtattak, és Bántovának napnyugati feléről, Bántóvá és az akasztófa között való mezőről hajtották el a kisszokoli ráczok marháit. Ezek azonban fegyverre kaptak, és fegyveres kézzel el akarták venni a katonáktól a marhákat. Ekkor meglövetett a Roboz nevű tiszt, a pusztán álló templomnál, de ott nem hagyták a katonák, hanem elvitték magukkal, holtan-e vagy elevenen, azt nem tudják, de annak utána bizonyos, hogy meghalt, lövéstől vagy más nyavalyájában, arra nem akarnak emlékezni, nehogy bajuk lehessen e régi eset miatt. A hagyomány, melynek alapján a tanúkat kérdezték, az volt, hogy megfogták Robozt a ráczok és azután megölték. A kéziratot a magánhangzók hosszúságának kijavításán túl betűhíven adom közre, a következetlen Szokol-Szokoly névváltozatokat és a jellegzetes ez hangokat változatlanul hagytam. A határjárás valamint a tanúvallatás általános elemzésére itt nem térek ki. 291