Gaál Attila (szerk.): A Wosinszky Mór Múzeum Évkönyve 23. (Szekszárd, 2001)

Szőllősy Gábor: Mi célt szolgál a szablya fokéle?

Szőllősy Gábor Mi célt szolgál a szablya fokéle? Kísérleti megközelítések Jelen dolgozat témája egy fegyvertörténeti részletkérdés, amelynek azonban vannak bizonyos módszertani tanulságai is. A szablya fokéléről van szó. Ezzel kapcsolatban az első általam ismert magyar nyelvű közlés Arendt írása.

1 Ő úgy vélekedett, hogy a szablya hegy felőli harmadát azért köszörülik kétélüre, hogy a penge tömegközéppontja (súlypontja) közelebb kerüljön a markolathoz. Ezáltal a fegyvert könnyebben és gyorsabban lehet forgatni. Meggyőző érvelése egybecseng saját gyakorlati tapasztalataimmal is. Nem úgy Kovács István elmélete,

2 amelynek lényege: a szablya fokéle arra szolgál, hogy azzal az ellenfél lovát lehessen megsebezni, éspedig alulról felfelé húzva vagy rántva. László Gyula ezt az elméletet az „A honfoglaló magyar nép élete" (1944), majd az „Árpád népe" (1988) című munkájában már továbbgondolva és bizonyos mértékig átértelmezve tette széles körben közismertté. Kovács István még azt írta: „A pillanatnyi helyzet mikéntje szabta meg, hogy lovast vagy lovat támad-e. "* László Gyulánál már egy összefüggő mozgásfolyamattá egyesült a két vágás: „Míg az első, éllel levágott ütés a lovasnak szólott, a visszafelé rántott szablya fokélével a ló hasát lehetett támadni. Mindezt pedig egyetlen mozdulattal. [...] Erre a megállapításra Kovács István jutott, az ő magyarázatából ismerjük meg a mozdulat-kihasználásnak ezt a bámulatos ésszerűségét". Kovács István elmélete azáltal, hogy az ország egyik legnagyobb (ha nem a legnagyobb) szakmai tekintélyű régésze elfogadta, sőt továbbfejlesztette, vitán felül álló, megfellebbezhetetlen axiómává vált. Súlyosbította a helyzetet, hogy sokak számára hozzáférhető, tízezres példányszámú könyvekben jelent meg. Ezért aztán, ha sikerül is meggyőzően cáfolnom, a szakmai és a laikus közvéleményben még sokáig számíthatunk a felbukkanására. Nekem, mint a lovaglásban is némiképp jártas aktív fegyverforgatónak, már első hallásra gyanús volt Kovács István illetve László Gyula elmélete, de a baráti beszélgetések során kifejtett ellenérveim szemlátomást nem győzték meg régész vitapartnereimet. Többszöri próbálkozás után most végre lehetőség nyílt rá, hogy kísérleti úton megvizsgáljuk a kérdést, és új lehetséges alternatívákat fogalmazzunk meg a szablya fokélének rendeltetését illetően. A kísérleteknek azt a részét, amihez lóra és képzett lovasra volt szükség, Kruchio Ágnes lovas kaszkadőr önzetlen segítőkészsége folytán tudtuk elvégezni, amiért ezúton is köszönetet mondok. 1. Kísérletek lóháton A feladatokat elsőként mindig Kruchio Ágnes hajtotta végre, aki a vizsgálat tárgyát képező elméletet csak kb. egy órával a kísérletek megkezdése előtt ismerte meg, így minimális volt rá a lehetősége, hogy előítéleteket alakítson ki magában a feladat kivitelezhetőségét illetően. Ugyanezért a saját ellenérveimet is csak a kísérletek lefolytatása után mondtam el neki. Az alapfeladat: Szablyával fentről rásújtani az ellenfél fejére, a szablyát továbbengedve lentről visszahúzva a fokéllel megsebezni az ellenfél lova hasát. A jelképes ellenféllel szemben a vágásokat a Magyar Honvédségnél ma is rendszeresített szablyával (1948 m. „Kossuth-kard") hajtottuk végre (1. kép). A fegyver méret-adatai: Teljes hossz: 97 cm, ebből a 1 ARENDT 1935. 2 KOVÁCS 1941. 3 KOVÁCS 1941, 130. 4 LÁSZLÓ 1944, 352. 275