Gaál Attila (szerk.): A Wosinszky Mór Múzeum Évkönyve 21. (Szekszárd, 1999)
Kovács Sándor: A házassághoz kapcsolódó szokások a Sárközben
Amit adtam jegybe gyűrűt, add vissza! Nálam is kész a jegykendőd, vedd vissza! De a gyűrű gyémántköve nem tiszta, Viselje hát, aki elcsúnyította. 84 A legény bosszúból még kapcának is felhasználta ajegykendot. 85 Mindez olyan nyilvános megszégyenítés volt, aminek komoly, elrettentő hatása lehetett, mégis gyakran előfordult. Az alsónyéki református anyakönyvben több erre utaló feljegyzés olvasható: 1789-ben: „ifj. Mátyás István (19) Várallya - Lajos Erzsébet (18) - Ezek egymásról a fellyebb megírt tanuk előtt és még két esküttek, úgy mint Tótpál János és Karátson Péter előtt végképpen lemondottak. A leány szavai ezek: Nem szeretem, bizony sem testemnek, sem lelkemnek nem kell. A legény attyáé: Én el nem vinném már ezt a leányt, ha ollyan sák aranyat mint maga hozna is magával." 1797-ben: „ifj. Tóth Péter (21) Ötsén - Sós Erzsébet (18) A legény megutálta a leányt és végképpen rólla lemondott." „ ifj. Karátson János (22) - Kováts Sára (18) Szekszárd - A leány elidegenedett a legénytől, s rólla lemondott." 86 A házasságkötési szándék bejelentése A házasságkötési szándékot az eljegyzés után minél előbb be kellett jelenteni a lelkésznél. A már megkötött eljegyzés után az érdekeltek a lehető leggyorsabban óhajtottak házasságot kötni, már csak azért is, hogy az ártani szándékozók ne ronthassák el az alakulóban lévő házassági tervet. Az eljegyzés után a fiatalok házasodási szándékukat együtt jelentették be - a násznagyok, vagy a szülők jelenlétében - az egyháznál. Beiratkozás volt a neve. Ennek alapján az egyház - saját belső előírásai szerint - rendszerint az egymást követő három vasárnapon, elhatározásukat nyilvánosan kihirdette. A kihirdetés alkalmával a két fiatal nevét, korát, szüleinek nevét és foglalkozását ismertették és felhívták általában a lakosságot, hogy amennyiben a készülő házasságnak valamilyen akadályát tudják, arról tegyenek jelentést. Meg lehetett gyorsítani a kihirdetést, abban az esetben, ha ünnepnapok is beleestek az eljegyzés és a lakodalom közötti időbe. Mégis bizonyos időnek el kellett telnie az eljegyzés és az esküvő között. A házasságkötési szándék bejelentése alkalmával a lelkipásztor kikérdezte a jegyeseket vallásuk alapfogalmaiból, hogy meggyőződjék arról, hogy mint szülők, fogják-e tudni vallási kötelezettségüket. A kihirdetés napján a menyasszonyt a nyoszolyók (koszorúslányok) kísérték az istentiszteletre, kifelé a fiú és a lány már együtt jöhetett. A vőlegény hazakísérte menyasszonyát. A vasárnapi ebédre ő is hivatalos volt. Hívogatás A két háznál jó előre külön hívogattak a kis- és nagyvőfélyek: néha heten - nyolcan is, „... alig fértek el egymás mellett, mikor hívogatni mentek „ - emlékeztek vissza. Díszes botjuk és öltözékük jelezte tisztségüket, rigmusban beszéltek. Vendéghívogatók vagyunk, látják kigyelmetök, Örömöt hirdető vőfélyi követök. Vigasságra szóló szavakat beszélők, Ha elfogadnák tőlem kigyelmetök. Úgy mint Kovács János gazdánk parancsára, Jövő szerdán tartja fia mennyegzőjét, Általam hívatja e tisztes ház népét. Hol öröm, vigasság, tánc, muzsika lészön, E tisztes ház népe örömöt vögyön. E szóm és mondásom kigyelmetökhöz." KATONA 1962, 142. „Holykó Ferenc itt vót cselédember Alsónyéken. Egy oan gazdáná, aki ki is házasította. Megnősült ám, megkérték a Molnár Julist, de a jegykendöt is odaatta a Molnár Julis már néki. De közben összevesztek és szét váltak, mint menyasszony-vőlegény. Molnár Julis hozzáment egy másik legényhez. Ez meg asztán, hogy bosszút álljon a menyasszonyán, beletekerte kapcarongynak a jegykencBt, kinn hagyta félig a szárát a csizmaszárból, a jegykendőnek a végit és abba táncot égisz éjjel a vendéglőbe, meg komája lakodalmába is, aki meghívta őtet. És kérdezte tőle mindenki, hogy minek ez a szép kapcaruha, kár észt a csizmába húzni! Ászt monta, hogy: Ez a jegykeszkenyő, Julisnak a jegykeszkenője. Tuggya meg mindenki, hogy etáncolom a jegykeszkenyőt a csizmámba. Mer a jegykeszkenyőbe járta éjszakánkint a ropogóst." WINKLER 1975. Az Alsónyéki Református Egyház anyakönyvei Alsónyéki Ref. Egyház tulajdonában 384
