Gaál Attila (szerk.): A Wosinszky Mór Múzeum Évkönyve 20. (Szekszárd, 1998)
V. Kápolnár Mária: Tejüzemek Dombóváron
Vállalat osztozott. A Nemzeti Parasztpárt szövetkezeti felügyelőjének, László Antalnak a megállapítása szerint a legtöbb szövetkezet csak a működés keretét adta, ahol létezett ugyan igazgatóság és felügyelőbizottság, de a tejet összegyűjtő személy többnyire annak a cégnek az alkalmazásában állt, akinek a szövetkezet a tejet szállította. A gazdáknak általában a hivatalos tejárat fizették, de a TTSZ 1947 végén visszatért a zsírszázalék szerinti fizetésre, felárat is tudott adni a jobb minőségű tejért. 223 A háború alatt a dombóvári vajgyárat Horváth János és mások saját testi épségük kockáztatásával mentették meg, ugyanis a visszavonuló német csapatok nagy mennyiségű lőszert hagytak a gyár előtt, amit ők távolítottak el onnan. A Budapestről érkezett igazgatósági tagok nem tudták átvenni az irányítást, mert a dombóvári vajgyárat is hadiüzemnek nyilvánították és a Vörös Hadsereg ellátására vitték el a termékeket. Később a Bolgár Hadsereg rendelkezésére bocsátották, és csak 1945. július 1-én kapták vissza a rendelkezési jogot a tulajdonosok. Ekkor vették fel a kapcsolatot a régi szállítókkal és szövetkezetekkel, de még zömében mindig a hadsereg részére szállítottak árut, s csak kis tételben tudtak polgári célokra vajat, sajtot gyártani és forgalomba hozni. Az alispán által készített felmérés szerint 1945 áprilisában az üzem napi teljesítménye 4 mázsa vaj előállítása, melyhez az alapanyagot a termelőktől vásárolták fel, s 26 munkást foglalkoztattak. 224 A Vörös Hadsereg 1945. június 21-ig fizetés nélkül 1278,5 liter tejet, 74 kg tejszínt, 62 kg vajat, 1308 kg sajtot vett igénybe 21.935,5 pengő értékben. 225 A dombóvári vajgyár olyan keveset termelt, hogy alig volt elég az ott dolgozó 24 fő természetbeni ellátására. A részvénytársaság vezetőjét, Németh Ferencet 1945. július 21én politikai szempontból igazolták, bár megjegyezték, hogy a nemzeti bizottság határozata ellenére nem akart vajat átadni. 226 A gazdasági nehézségeket súlyosbította, hogy 1946. január 25-én éjjel a vajgyár épületének tetőzete leégett. A tűzoltók és az alkalmazottak megakadályozták a tűz elterjedését, úgyhogy a gépeket és a berendezéseket nagyobb kár nem érte, de az árukészlet egy része megsemmisült. A gépeket a kazeingyárba telepítették át, így fennakadás nélkül tudták a termelést folytatni. Az újjáépítést októberre befejezték és visszakerültek a gépek eredeti helyükre. A gyár leégése mellett más károk is érték a részvénytársaságot. Nagy értékű szállítóeszközeik - személy- és teherautók, kocsik, lovak, ládák, hordók és tej szállító kannák vesztek el és semmisültek meg a háború alatt és után. Megmaradt 3 ló, 1 hintó, 1 oldalas szekér, 5 lapos stráfszekér, 1 DKM személyautó, Puch motorkerékpár, 244 db 25 literes, 11 db 15 literes tejeskanna, 56 db 200 literes fahordó, 101 db túrósbödön, 81 vajszállító láda, 130 db sajtszállító rekesz, amelyekhez 1946-ban újonnan vásároltak 100 db 25 literes tejeskannát is. 227 Az értékálló forint bevezetése után rendezettebb körülmények között folytatódott a termelés, de a háború majd a németek kitelepítése miatt a fejőstehenek száma jelentősen lecsökkent, takarmányozásuk a rendkívül aszályos évek miatt nagy nehézségeket okozott. A gazdaságos működés érdekében ezért más tejtermékek gyártására is áttértek, hogy a vajgyártás veszteségeit ellensúlyozzák. 228 A tönkrement és megsemmisült berendezések pótlására 1945-ben a laboratóriumba villanyrezsót, üvegből gyártott titráló készüléket szereztek be. 1946-ban felújították a teljes villanyhálózatot, a gépteremben a gőz, víz, sóié vezetésére szolgáló csővezetékeket újították fel. Több vajgyártó gép faszerkezetét is kijavították. Az 1790/1947. F.M. számú rendelet alapján végezték el a társaság felértékelését, és új, forintmérleg megállapítását. A vállalat tiszta vagyona csak a tőkeképzés célját szolgálhatta, ezért a 995.440,- Ft-ra értékelt összegből 540.000,- Ft-ot részvénytőkére, a többit tartaléktőkére helyezték el. így 1.800 db, egyenként 300 forint névértékű részvényből állt az alaptőke. Az épületek vagyonbecslése során a következő összegeket állapították meg 1947. január l-jén: 22í Epületek megnevezése: 1. Víztartály (vasbeton tartály, fa tetővel, külső deszkaburkolattal 4,82 m 3 ) 80% használhatósággal 1.928,- Ft 2. Vajgyár és irodaépület (földszintes épület, tégla körítő falakkal és válaszfalakkal, 1946-ban fa tető helyett tégla oszlopokon nyugvó vasbeton födémmel, hőszigeteléssel, préselt kavicstetőfedéssel, beton padlóval, vas ablakokkal és részben oldalfal csempézéssel 1.410 m 3 ) 95%-os állapotban 161.500,- Ft 3. Gépház és irodák (földszintes épület, tégla körítő- és válaszfalakkal, három állószékűfa tetőszerkezettel, cserépfedéssel, fafödémmel, fa- és vas ablakokkal, betonpadlóval 645 m 3 ) 60%-os állapotban 30.960,- Ft 3 WMM Dok. Gyűjt. 67.10.1-2. Levélváltás Pál József NPP ogy. képviselő és László Antal szövetkezeti felügyelő között. 4 TML. Alisp. i. 520/1945. április. 1946-ban a munkáslétszám 29 fő volt. Gyáripari címtár, 1946. Bp.é.n. Az adatot T.Mérey Klára bocsátotta rendelkezésemre. 5 TML. Alisp. i. 3365/1945. 6 TML. Igazoló Bizottság iratai, Dombóvár 7 BFL. VII. 2. e. Cg. 8127. 1947. január 1. 8 BFL VII. 2. e. Cg. 8127. Jelentés az 1944-46. üzletévről 9 BFL VII. 2. e. Cg. 8127. A kijelölt építész-szakértő Fenyves István volt, a gyár részéről Németh Ferenc és Egress István írta alá. Az üzemi bizottság igazolta a leírás valódiságát, de a felértékelés összegéért nem vállalták a felelősséget. 349
