Gaál Attila (szerk.): A Wosinszky Mór Múzeum Évkönyve 19. (Szekszárd, 1996)

Balázs Kovács Sándor: Protestáns etika – paraszti erkölcs

ha nem egyházi, hanem világi elöljárókról volt szó. A pilisi lelkész jegyezte fel, hogy 1840. év „Húsvétja első napján a Communionak [úrvacsora osztás] vége lévén Balázs Péter Biró, Asztalos Ferencz (:az alsó:) helység gazdája a Templomban asztalt felszedni segíteni vissza mentek és a Szent Poharakat egymásra köszöngetve ittak a meg maradt borból. Szép vallásos érzés! Az utódoknak jó lesz tudni, hogy a Pilisi Ekklésia erkölcsileg hogyan áll." A kor viszonyait ismerve bizonyos fokig érthető a bor mérsékelt fogyasztása, hisz a rossz, ihatatlan, járványokat terjesztő víz miatt általános volt az ország azon vidékein, ahol bort készítettek, így a Sárközben is. Sokszor előfordult azonban - főleg azoknál, akik gyakran szomjasak voltak -, hogy kissé többet öntöttek a kendő vagy a kalap alá. A decsi tanácsülési végzések között olvashatunk 1795-ben egy sárközi menyecskéről, ki „gyakorta való részegeskedése alkalmatosságával" az elöljárókat gyakran szidalmazta, káromkodásaiért 12 korbácsütésre ítélték. Egy másik jegyzőkönyvből egy házastársi perpatvar kapcsán olvashatunk bort szerető asszonyról: „... bár a nő ajánlotta is, hogy ő férjéhez vissza megy magát megjobbitja s eddigi iszákosságával s pazarlásával felhagy; de a férj határozottan kijelentette, hogy ő nejét, ki a szeszes italokért, borért s pálinkáért, nem csak az hogy lisztjét s búzáját s más élelem neműit, de még ruháját is elitta, - s ha őmint férj mezei munkára menvén, a szükséges napi élelmet kihagyta, s a kamara kulcsot - hogy ne vesztegethessen, magával vitte; akkor a nő, nem lévén borért mit adni, a lud legelőn más lúdját fogta el s itta be, - majd ismét a más házától két füstölt sonkát orozott el, s egy végiében két napot és éjét keresztül, minden szemérmet levetkezve fetrengett a kocsmába." Természetesen az itt felsorolt példák - már csak feljegyzéseik és következményeik miatt - nem bizonyítják azt, hogy a közvélemény ne ítélte volna el a részegeskedőket nemre, korra való tekintet nélkül. Sőt éppen ezért kerültek a jegyzőkönyvekbe, hogy még az utódokat is emlékeztessék ezeknek az embereknek a bűneire. A szexuális erkölcs A faluközösség feladatai sorába beletartozott a kor értékrendje szerint kialakított tisztességbeli normák védelme, az emberek megnevelése, ha kellett, büntetése a társas kapcsolatok zavartalansága feletti őrködés is. Az erkölcsi szférán belül a nemi erkölcs foglalja el az első helyet. Az erkölcs egyetlen részterületén sem találunk annyiféle törvényt, pontosan megfogalmazott tabut, mint a szexuális életben. A figyelem kiterjedt a házasság előtti és házasságon kívüli szerelemre, sőt a házasságon belülire is. Minden paraszti közösség pontosan tudta, mit jelent véteni a saját közössége által elfogadott és megszabott normák ellen. Hangsúlyozni kell, hogy saját közössége, mivel éppen a nemi élet terén van az egyes közösségek erkölcsi gyakorlatában a legnagyobb differenciáltság. A házasság előtti szerelem megítélésében van egy közös, majdnem minden közösségre érvényes tabu, amit nem szabad és nem illik áthágni. Ez teljes szigorral érvényesült. A lánynak nem volt szabad a házasság előtt több férfivel is szerelmi viszonyt folytatni. E vétség már határozottan „kurvaságnak" számított.' Amíg a munkaerkölcs ellenőrzése szinte teljesen a férfiak hatáskörébe tartozott, addig a szexuális erkölcs és a mindennapos viselkedés szabályainak ellenőrzésében a közösség valamennyi felnőtt tagja részt vett. Csupán az egyes erkölcsi megjelenési formák területén tapasztalható némi differenciálódás, amikor a férfiak, vagy a nők, az idősebbek vagy a fiatalabbak ellenőrző szerepe domborodik ki inkább. A Sárközt, mint az egyik jellegzetes születésszabályozó vidéket jóval szabadosabb életfelfogás jellemezte, mint az ország más tájegységeit. Persze másutt is kialakulhatott hasonló erkölcsi értékrend, de forrásainkból a sárközit tudjuk felvázolni. A paráznaságba esett személyekről a református lelkészek külön jegyzőkönyvet vezettek, de igen gyakran feljegyezték e személyeket a házassági anyakönyvek megjegyzés rovataiban is. Csak egy két példa a mondottak bizonyítására. 1780. május 26. „Várallyán lakó Geresdi Boldisárnak fia János, Ótsénben gyakorlott Paráznaságából Közönséges helyen lett meg tisztulása után vette magának, itt lakó néhai Tavaszi János özvegyét Rátz Ilonát és idejött lakni Fijul." 1781. január 17. „Itt lakó ifjú Somogyi István - néhai Ótsénben lakó Kun Istvánnak árva hajadon lányát Pannát, mint Mostoha Húgát, minekutánna Esztendeig gyakorlott Paráználkodásokból, mindketten, kőzőnségeshelyen megtisztultanak volna." 1791. február 2. „Ifj. Szél János vette Borjáti Mihály hajadon, de terhes leányát, Sárát." Sorolhatjuk a példákat a decsi tanácsülési jegyzőkönyvekből is: „Torméz András Felesége Kőrmőndi Jutka Törvényes büntetéssel 12 Korbáts büntetést Kapót azért, hogy Or. Döme István Fia, Ifjú Döme Jánossal Fajtalan Parázna életet, maid négy esztendőktől fogva Követvén, ugyan Torméz András által együt Kapatván Döme Jánosnak Kalapját nagyobb világosságnak okáért gonosz tselekedetekor el is vette: hogy tehát az edig követet gonosznak eleje vétessék ugyan I. Döme János is 12 pálcza ütéssel meg intetet." „Sallai Zsuska az Tizedesek által I. Döme Jánossal együtt feküdni az Házban találtattak egy ágyban azért 12 Korbácsai meg csapattatott" - a férfi pálcát kapott, mivel régi rósz 20 Balázs Kovács Sándor: A presbitérium... i. m. 68. 21 Decs községi protokollum - 1795. október 29. 22 Ocsény községi protokollum - 1873. október 12. - Az őcsényi református egyház tulajdonában. 23 Decs házassági anyakönyvek - A decsi református egyház tulajdonában. 24 Decs községi protokollum - 1793. április 14. 304