Gaál Attila (szerk.): A Wosinszky Mór Múzeum Évkönyve 19. (Szekszárd, 1996)

Szilágyi Mihály: A szokások világa a német ajkú, református Mórágyon

A keresztelési szertartás után illett meghívni a komákat a komaebédre, amely a gazdára nézve nem járt nagy kiadással, mert részint kevés felnőtt, inkább gyerek jelent meg, részint szerény volt a menü. Kenyérből, jól elkészített kvárgliból és kalácsból állt. A felnőtteket borral is kínálták. A komákat meghívták az összes családi eseményre: esküvőre, temetésre. Ugyanakkor a komaság Mórágyon sohasem érte el azt a szívélyes, baráti fokot, mint a Sárköz reformátusainál. Nem hordtak komatálat a gyermekágyas asszonyhoz. Csupán az elenyészően kevés kőbányai és vasutas római katolikus családnál fordult elő, hogy borlevest és rántott csirkét vittek a lábadozó anyának, s abból nemcsak ő, hanem a gyerekei is fogyasztottak. A keresztnévadásban nem mutatnak valami nagy változatosságot az anyakönyvek. Az első gyermek a szülőét, a többi a nagybátyja, ill. a nagynénje nevét kapta. Gyakoriságukat tekintve az Ádám, Henrik, Jakab, János, Keresztély, Konrád és Péter, illetve: Anna, Borbála, Erzsébet, Éva, Magdolna és Margit vezetnek. Megkülönböztetésül néha görögből, héberből, latinból átvett keresztneveket is adtak (Abraham, Daniel, Izidor, illetve Esther, Philippina, Sophia, Ursula). A kettős keresztneveket idővel „mórágyi háznév"-ként (Maratzer Hausname) alkalmazták. Az óhazából hozott kettős nevek egybeolvadtak, s így lett a Johann-Georgból „Hanjarch", a Johann-Adamból „Hanadm", a Johann-Nikolausból „Hanikl", a Johann-Michaelből „Hamichl". Ahogy a férfiaknál a Johann, úgy a nőknél az Anne járt az élen a kettős nevek kialakulásában. Pl. Anne-Elisabet: „Annelies", Anne-Maria: „Anëri". De van példánk a Mária és Erzsébet első helyre kerülésére is, pl. Maria-Elisabet: „Marielies", illetve: Elisabet-Margerit: „Lisëkrét". E kettős nevek ellenére is a feldobott kő nem egyszer Jakabot vagy Jánost, illetve Erzsébetet vagy Magdolnát talált volna el. 2. Az ismerkedéstől a lakodalomig A házasságkötéshez vezető útnak két változatát követték. Ha a birtok egyben tartásának vágya vezette a szülőket, akkor az arra kiszemelt gyerekeket igyekeztek összeszoktatni (zusammenkuppeln). Szóbeli megállapodásuk megpecsételte a gyerekek sorsát. Szerencsés volt az, aki beleszeretett társába. A szülőket az vigasztalta, hogy az ember élete során semmi más módon nem tud annyi vagyonhoz jutni, mint a házassággal. Mórágyon az alsófalubeli az odatartozó utcákban, a felsőfalubeli szintén a körzetébe tartozó utcákban kereste párját, azokkal járt el a sarki kutakhoz és a tejcsarnokba. A föld alatti vezeték vízcsapjához szokott városi embernek semmit nem mond az a népi társadalmi esemény, amit kút raj árasnak neveznek a falusi emberek. Oda rendezett öltözékben illett menni, s figyelni mindenre, mert a kút nem csak víz-, hanem hírforrás is. A kútnál hasonló a hasonlónak a barátságát kereste. Főként a szegénysorsúak, köztük a cselédek és szolgák ismerkedtek meg a kútnál és a tejcsarnoknál. Akismórágyi bányamunkások a bányabérlő cselédlányaival, a bányakovács a vasutasok és napszámosok lányaival ismerkedtek s léptek velük házasságra. Ezt a világ legtermészetesebb dolgának tartották. Ugyancsak a hasonló állapotúak újraházasodását figyelhetjük meg az özvegységre jutott és az elvált férfiaknál. Minthogy a közvélekedés szerint „élőnek élő, holtnak holt a párja", az özvegyek igyekeztek a gyászidő lejártával újabb házasságot kötni. ~ Ezt kívánta a gazdaság és a gyermek érdeke. Özvegyember többnyire hozzá illő korú özvegyasszonyt, elvált pedig elvált asszonyt keresett társul. Természetesen magukkal vitték új házasságukba az előzőben született gyermekeiket. Jól ismert az a mondás, amivel számon tartották az innen-onnan való gyerekeket: „Enyém ez, az a tiéd, amaz a miénk". Humoros változata is közszájon forog: „Az én gyerekem és a te gyereked veri a mi gyerekünket". Az ismerkedés színtere volt az ún. „die Reihe" (a „sor"). Hétvégeken más-más ház udvarában, vagy sarki kutaknál, gyakorta az utcákon sétálva, érzelmes dalokat tercelve, egymásba karolva találkoztak a lányok a fiúkkal. A falu hosszúra nyúló, féltucatra menő utcáin kialakultak csoportok, amelyekben közel azonos korú és egzisztenciájú tizenéves fiataljain 36 A mórágyi református egyház kereszteltek anyakönyve. - Sík 15. Mórágy földesurai is vállaltak keresztszülőséget, s nemcsak a gyermek, hanem szülei gondját is viselték. Gyakorta a gyerekből urasági belső ember lett, aki szószólója falubelijeinek. Sík 13. Perczel Béla leánya Ágnes még 1945-ben is felkarolta az egyik mórágyi hadiárvát, gondoskodott továbbtaníttatásáról, ellátásáról. 37 Weber János közlése. - Kolep Keresztélyt - anyja elbeszélése szerint - a keresztelési szertartás után a szülői házban a nyitott Bibliára fektették, és csak azután emelték fel, hogy elsírta magát, ami szerencsés jelnek számított. 38 Weber János közlése 39 Glöckner Péter közlése 40 Balázs Kovács Sándor: Egy sárközi parasztcsalád történetéből. A Dunántúl településtörténete VIII. Pécs, 1990. 363. 41 Bielo Erzsébet, aki a Kiskolepéknél volt cseléd, a tejcsarnoknál ismerkedett meg Szálai Józsefiéi, későbbi férjével, a szolgával. 42 Szilágyi Mihály madarasi kavicsolómunkás a palatincai Fischer Terézzel, Knapp János köbányász pedig Bójás Veronikával kötött házasságot, s mint a bányabérlő munkásai, a kezelésében lévő ún. „Zsidóudvar"-ban kaptak egy egyszobás, döngölt falu, földes lakást. 43 „Anyám 21 éves korában gyermekágyi lázban halt meg, akkor apám nőül vette a sógornőjét." - Theisz, Jánosné közlése. 44 Az 1761-1773 között megkötött 80 házasságból 23 esetben az egyik fél özvegy volt. Glöckner Péter: Die Theresianische Urbarialzeit II. 139. Canada Calgary. 1982. 287