Gaál Attila (szerk.): A Wosinszky Mór Múzeum Évkönyve 19. (Szekszárd, 1996)

Szilágyi Mihály: A szokások világa a német ajkú, református Mórágyon

kívül alig akadtak idősebbek. Akik ott megszerették egymást és némi reményük lehetett a szülői beleegyezésre, otthon előadták házasodási szándékukat. Aztán a fiú szülei felkeresték a lányét és „ígértek", elmondták, hogy mit kap a fiuk, ha megnősül. A lány szülei szintén „ígérték" a hozományt. S amikor hideg számítással megegyeztek az anyagiakban, kitűzték az eljegyzés időpontját. Ettől kezdve a „Barsch" és a „Minsch" már nem kószált az utcán pajtásaival. (Mórágyon a két kifejezés a Freund és Freundin megfelelője.) Az eljegyzés - die Handstreich a Brockhaus-lexikon szerint rajtaütést, meglepetésszerű birtokbavételt jelent. Ez az értelmezés távol állt amórágyi fiataloktól, hiszen abban semmi meglepő nem volt, hogy eljegyezték egymást. A köznép ugyan nem használta, de a tanító és a szószékről a lelkipásztor Verlobungsfestnek nevezte az eljegyzést, amit a falubeliek inkább Versprechungnak tituláltak: (azaz: elígérkezésnek), és szívesen használták a kézfogót, a Handschlagot is. Az eljegyzésnek is megadták a módját ki-ki tehetsége szerint. Sch. K. nem csak a helybéli, de az apáti, hidasi és nánai rokonokat is személyesen meghívta az eljegyzésre, máskülönben oly nagy lett volna a sértődöttség, hogy a lakodalomba sem mennek el. Több mint százan vettek részt a felsdfcocsmai eljegyzési vacsorán. Többnyire szombati napra tűzték ki az eljegyzést, másnap már megtörtént az első „hirdetés" a délelőtti istentisztelet végén. Két párból álló lakodalmi hívogatókat jelöltek ki. Ezek az ún. „Hochzeitläder"-ek úgy osztották meg körzetüket, hogy egyikük a helybeli, másikuk feldíszített szekéren, a vidéki rokonokat invitálta a nagy eseményre. Mindenütt rövid meghívó versikét mondtak, s ittak rá egy pohár bort. A harmadik templomi hirdetést követő héten kedden vagy csütörtökön sor került az esküvőre és a lakodalomra. Reggel 8-9 óra között megérkeztek a vidéki vendégek, akiket kupica pálinkával és szerény reggelivel fogadtak. A vőlegény otthonról ceremónia nélkül indult el a menyasszony szülői házához. Talpig feketében, kabáthajtókájában fehér csokorral („Hochzitsblum") állított be menyasszonyához, akit az asszonyok fekete szoknyába és lájbliba bújtattak, s a fekete fejkendő alól kikandikáló fehér arcot látva, akár szentnek is hihették. Szerencsére a fehér koszorú felillesztése valamivel barátságosabbá, vidámabbá tette a látványt. Biel János zenekara a menyasszony háza elé érkezve három marsot fújt a Radetzky-indulóból. Az ajtón kilépő vőlegény a vőfélye mellé állt, s a násznéppel együtt hallgatta a menyasszonyi kikérőt. „Kedves barátaink és vendégeink, figyelmet kérek..." - kezdte el s folytatta németül a rigmust. Kérte a menyaszszonyt, hogy jöjjön ki, mutassa mrg pompás öltözékét. Békét, egyetértést kér az ifjú pártól, fogadjanak egymásnak hűséget, sírig tartó szeretetet a templomban. Nézzenek szüleikre, vegyenek búcsút tőlük. Apóstól, anyóstól megértést kért az ifjú pár nevében. Minden versszakot hangos „Pfiefart"-tal zárt, ami éljenzést és koccintásra felszólítást jelentett.

49 Az esküvői menet rendje: a menyasszony vőfélye elsőnek lép ki az udvarból, libasorban követi őt a menyasszony, majd a második vőfély, utána a vőlegény, s mögötte a két koszorúslány és így tovább. A községháznál megáll a násznép, a zenészek marsot fújnak, az ifjú pár, a vőfélyek, a szülők, s mindazok, akik a jegyző szűkös irodájába beférnek, részt vesznek a polgári esküvőn. Onnan a templomhoz visz útjuk. A református lelkész rövid üdvözlőbeszéd után megesketi az ifjú párt (a földművesnép többsége nem használt jegygyűrűt), majd a szószék alatti széken foglalt helyet. Zsoltárének, igehirdetés után a kijárat felé indulnak, ahol a bíró gratulál elsőként: „Két-két fiú- és leánygyermeket kívánok nektek!" Harangzúgás és azt túlharsogni igyekvő fúvószene fogadja az esküvői menetet, amely innen a lakodalmas házhoz (sok vendég esetén a kocsmába) igyekszik. Jobbról, balról kíváncsiak serege integet az ifjú párnak. A kocsma udvarán vers hangzik fel, az ifjú pár három táncot jár el, majd 45 Szimör pökhannt wór mit önanör in tör Ráj. " (Megismerkedünk a „ sorban ".) Forster Keresztélyné közlése 46 Glöckner Péter: i.m. 141-42. 47 Burgyán János, a mórágyiak lelkésze a következőket jelentette a szuperintendensének: „A házasulandók háromszor publicaltatnak és Hétköznap soha, ha tsak halott nintsen vagy copulatio, de akkor is tsak szükségben." A Magyarországi Református Egyház Országos Levéltára. 1816. július 7. III.9.p. 48 „Hat tör névlknecht ö Spruch kszaat. Ti Práut war im Zimmör, tör Prájtigam war im Hóf. Tart warö ti Pájstennör, han nevö köstann, tan isz ti Práut tráusz förlánkt köwór, tör ewörst nevölknecht hat ti Práut förlánkt... Tan han ti muzikör köplószt... nót hat tár szá Spruch fártich kszaat." Forster Keresztélyné közlése. 49 Schäfer Konrádné szívességéből adom közre a német kikérőverset: „Gute Freunde und Gäste seid nur still / Und höret zu was ich Euch jetzt sagen will. / Wir wollen ein Hochzeitsfest begehn / drum last uns zuerst die Jungfrau Braut nun sehen, / drum ist es unser Wunsch allhier / bringt uns die junge Braut herfür / - Pfiefart! So wünscht mit mir ihr Hochzeitgäst / zu diesem jungen Brautpaar / zum besten Glück und Segen / auf allen ihren Wegen / dazu auch Friede und Einigkeit / solang sie leben in dieser Zeit. - Pfiefart! Wir stehen hier vor ihrer Tür / und wünschen ihnen Glück allhier / Gott segnet sie mit Überflusz / damit sie haben kein Vertrusz / Ihr jung und junges Ehepaar / Ich stellt Euch heute vor Gottesaltar / dort schwöret Euch einander Lieb und Treu / wo durch Euer Ehestand werde neu. / - Pfiefart! Der Preitigam( !) bekommt auf seine seit / die Jungfrau braucht für sein eigenes Weib / nun steht sie hier als eine Braut / dem Preitigam ein lebenlang anvertraut / die Jungfrau Braut bedenkt sich nun / schaut sich um ihren Vater und Mutter um / Herz allerliebste Altern mein / nimmt meinen Dank ins Herz hinein. / - Pfiefart! Weil ihr mich habt in meiner Jungend / erzogen zu einer schönen Tugend / ich dank Euch für die grosze Müh / die Ihr bis jetzt gehabt an mir / Liebste Schwiegervater und Schwiegermotter mein / nimmt uns in Euere Wohnung ein / wir bitten Euch habt mit uns Geduld / wenn wir haben was Verschuld / das fünfte Gebot nimmt Euch in Acht / dasz Ihr Euere Eltern und Gott nicht verabt / tut sie in allen Liebe und Ehren / so wird Euch Gott eure Tage vermehren. - Pfiefart! Nun will ich meinen Spruch vollenden / zu diesen Jungen Brautpaar / Gott soll es zum besten wenden / und zuletzt wünsch ich alles ins gemein / dasz sie als Hochzeitgäst bei einander lustig sein. - Pfiefart!" 288