Gaál Attila (szerk.): A Wosinszky Mór Múzeum Évkönyve 19. (Szekszárd, 1996)

Balázs Kovács Sándor: Protestáns etika – paraszti erkölcs

életében döntő módon érvényre jutottak. Az erkölcsi normatívák az egyének életében cselekvést, magatartást irányító szabályokként jelentkeztek, amelyekben megfelelően kellett végezni minden tevékenységüket. A viselkedési szabályok elsajátítása a falu erkölcsi életének egyik összetevője volt csupán. A szabályok elsajátítása még nem jelentette azt, hogy a faluközösség minden egyes tagja minden helyzetben ennek megfelelően cselekszik, kötelező érvényűnek tartja a megtanult szabályokat az adott tevékenységi helyzetben. Ezért a közösség erkölcsi életében a tanulás mellett legalább annyira fontos volt a szabályok betartásának folyamatos ellenőrzése, a szabályok elleni vétség esetén pedig a mulasztás számonkérése. Az erkölcsi-magatartási szabályok létezését, működését a megszokás ereje és a közösségi együttműködés támasztotta alá. Ez egyben biztosítékul szolgált arra is, hogy e szabályok betartását mindenki ellenőrizte, és az ellenőrzés kiterjedt az erkölcs megjelenési formáinak egészére, így a nevelés, a vallási élet, a munkavégzés, a játék, a szórakozás, a szerelmi élet, a párválasztás területeire, és az élet egyéb területein ható erkölcsi-magatartási és társadalmi együttélési formákra is. A közösségnek az élet minden területére kiható erkölcsi ellenőrzése erősen differenciálódott. Különösen szembetűnőek a minőségi, mennyiségi jellemzők mellett az ellenőrzés során kidomborodó nembeli és társadalmi különbségek. A faluközösség tagjainak tevékenysége során az egyes tevékenységi típusok területén más és más arányban jelentkeztek és hatottak az erkölcsi szabályok, amelyek befolyásolták a cselekvést. Az erkölcsi normák mennyiségének jelentkezése az ellenőrzés mélységét is meghatározta. Az egyes tevékenységi formáknál, a közösségszerveződést biztosító gyakorlati viszonyoknál jelentkező szabályok jelentősége változó intenzitású volt. Betartásuk elmulasztása különböző mértékben hatott a paraszti közösség életének egészére. Az erkölcsi normák és viselkedési szabályok ellenőrzésében eltérő volt a nők és a férfiak szerepe. Egyes szabályok betartását csak a nők, vagy csak a férfiak ellenőrizték. Mivel a közösség társadalmi ranglétráján az egyes személyek, családok más-más fokon álltak, ennek megfelelően a közösségi életbe való belenevelődés folyamatában különböző mértékű szerepük volt. Társadalmi helyzetüknek megfelelően másképpen ellenőrizték az erkölcsi szabályok betartását. Sárpilisen még az 1930-as években is a nagygazda meginthette és megfenyíthette a rendetlenségen ért bármelyik falusi gyermeket, míg az ő csemetéit csak csoportjabeli. Az egyének és a családok létezése, társadalmi helyzete szempontjából nem volt azonos jelentőségű a szabályok betartása, a szabályoknak megfelelő tevékenység elvégzése. Ez különösen a gazdák (de még az ő egyes gazdasági csoportjaik között is) a zsellérek, a „gyütt-möntek" és az iparból élők rétegénél mutatkozott meg eltérő módon. A közösség erkölcsi életének alakulásában a faluközösség vezetőinek meghatározó szerepük volt. A pap, a bíró, a jegyző és a tanító hivatali pozíciója, illetve választott feladatköre révén különleges helyzetet élvezett a közösségi műveltségi elemek hagyományozódásában, az erkölcsi élet alakítása folyamatában. W. G. Sumner, angol szociológus a világ egyes népeinek szokásait, erkölcsi normáit és viselkedésmódját számba véve és összehasonlítva arra a következtetésre jutott, hogy az amit „erkölcsösségnek, tisztességnek, illemtudásnak, illendőségnek" tekintünk, nagyon is viszonylagos és változó. Adatokkal bizonyítja, hogy az ami az egyik közösség életében a legszentebb törvény és erkölcs, egy másik nép, illetve egy másik közösség életében lehet megvetendő erkölcstelenség. Ugyanis az erkölcsösség mindig valamely közösség által elfogadott és a hagyomány által szentesített viselkedési és erkölcsi normák összessége. Sumner tehát az erkölcsnek a közösség által elfogadott és hitelesített jellegét hangsúlyozza, ami pedig nem egyezik az illető közösség szellemével, szokásaival, az mindig „erkölcstelen" is. „Az erkölcstelen - írja - sohasem jelent egyebet, mint hogy valami ellentétes az adott kor és hely viselkedési normáival." Egy szélsőséges példa: két évszázaddal ezelőtt a boszorkányégetés még erkölcsös cselekedetnek számított. Vallás és erkölcs A vallás szerepe legerőteljesebben az erkölcs szférájában nyilvánul meg. Bár a római katolikus és a protestáns egyházakban eltérő módszerek, tanítások és gyakorlatok befolyásolták a híveket, ez a ráhatás egyformán igen eredményes volt. Ezt egyrészt saját erkölcsi tanításaik propagálásával, másrészt pedig a törvényszegések megtorlásával érték el. Mivel a keresztény egyházak erkölcsi felfogásának alapja a tízparancsolat volt, így állásfoglalásuk abban is megegyezett, hogy mit tartanak bűnnek. A Kálvin által képviselt szigor kiterjedt az egész életvitelre: a munkára, a hétköznapokra. Az egyház különböző eljárások által érvényesítette akaratát. Ezek között már a középkorban is szerepelt a „kiprédikálás": a lelkész belefoglalta prédikációjába mindazokat a vétségeket, amelyek az előző héten megestek. Az egyes példázatok - névvel vagy név nélkül - az intés és a fenyítés célját szolgálták. A kiprédikálás eszközét azonban az újabb korban a lelkészek csak 4 Veres László: Erkölcsi normatívák és tevékenységi típusok. Debrecen, 1984. 36-37. 5 Balázs Kovács Sándor: Sárpilis = Magyar Néprajz VIII. (kézirat) 6 W. G. Sumner: Népszokások. Szokások, erkölcsök, viselkedésmódok szociológiai jelentősége. Bp., 1978. 621. 7 Nagy Olga: i. m. 228. 300