Gaál Attila (szerk.): A Wosinszky Mór Múzeum Évkönyve 19. (Szekszárd, 1996)

Szilágyi Mihály: A szokások világa a német ajkú, református Mórágyon

azt időnként gyűlölködésnek mondani sem túlzás. Nos, a falu 16 tagú zenekarának fele, Biel János zenekarvezetővel várta, hogy nagy hejehuja között vejének zenészei megérkezzenek a felső kocsmához. Ott is, itt is borosüvegek táncoltak a legények kezében. Elkövetkezett a „búcsútemetés" (Kirchweihbeerdigen) zajos eseménye. A többszáz főnyi tömeg zenekísérettel felment a „Salersberg"-re, hogy ott egy üveg bor képében eltemesse a búcsút. Eközben az elfogyasztott bor hevületében, mint akik meg akarnak vívni egymással, a borosüvegeiket egymáshoz koccintották teljes erővel. Amely üvegek épségben maradtak, azokat falhoz verték, s a búcsúlányok díszítette kalapjukat egymáshoz csapkodták, míg azok ronggyá nem szakadtak. A „felejthetetlen" zajos szórakozás ezzel nem zárult le, csak szünetelt, ugyanis három hét múlva sor került az „utóbúcsú"-ra (Nókharp). Házról házra jártak a sorsjegyekkel (tombolacédulákkal), s a felsőkocsmának az udvarán kisorsolták a búcsúkendőt. A tombolajegyek másodpéldányát kalapba tették, majd kihúzták a nyertes számot. Forster Keresztély egy olyan búcsúkendő kisorsolására is emlékszik, melynél a dobogón álló legény a kalapban lévő több maréknyi sárga szemű kukorica közül a nyertes piros kukoricát húzta ki. 4. Református vallásosság A vasárnapi és ünnepi istentiszteletre (alig hagyva otthon háztűzőrzőt) a család és cseléd rendszeresen eljárt. Ebéd előtt, ha a prédikációt nem is, de a napi Igét, el kellett tudni mondani egymásnak. Előfordult, hogy böjtre fogták azt a fiatalembert vagy leányt, aki figyelmetlenségében elmulasztotta megjegyezni az igehirdetés főbb tételeit. Sík Endre lelkész prédikációit szívesen hallgatták. Kolep Konrádné, a vasárnapi istentiszteletek egyik leghűségesebb látogatója képes volt szombaton késő estig dolgozni, csakhogy a vasárnap délelőtt 10 órai istentiszteletre időben megérkezzék. Szüleinek rendszeresen beszámolt a hallottakról. Az évtizedek folyamán a vallásos buzgóság, az úr asztalához járulás, az ún. belmissziós tevékenység egy-egy élénkülési hullámhegyről alábbhagyott, lanyhult. Viszont az 1933. évi esperesi vizitáció megfogalmazásában „A mórágyi gyülekezet lelki életben, templomszeretetben, az úr asztalának látogatásában fénylő világossággal szolgáltat példát az általános hitetlenség közepette." Az országosan megmutatkozó vallási lanyhulás előbb-utóbb Mórágyot is elérte. Ezért az 1937. évi látogatás korántsem olyan ünneplős hangulatban jellemzi az itteni híveket. A vasárnapi munka elharapódzása, s az arra napra eső, közeli bátaszéki piac elvonja a híveket az istentiszteletektől. Még a presbiterek sem járnak elöl jó példával. A háború előrehaladtával a Volksbund megosztja „a gyülekezet politikai és lelki életét." Magán vélekedésből is informálódhattam a mórágyiak vallásosságáról. „Ha osztályoznám 1-5 között, akkor hármast adnék nekik. S a papjuknak is csak négyest." S idézi a lelkész egyik kedvenc szólását: In die Kárch geht nor die Fraa und weil er muss der Parr aa. (Templomba csak az asszony jár, s mert muszáj, a pap is eljár.) Továbbfűzve emlékeit, a falu korábbi papját is idézi, aki a vallást az élet sójának nevezte, de: túlsózni nem jó! Valamennyi esperesi látogatásról jegyzőkönyv készült. Csaknem mindegyikben első helyen az adófizetési morál ostorozása áll. Az egyház- és iskolafenntartási járulék késedelmesen csorog a kasszába, emiatt a lelkész és a tanítók fizetése sokszor hónapokat késik. A tanítók alapfizetésének 60-70%-a a helyi egyházi adókból származott. Igaz, az adóhátralékosokat azzal fenyegette a presbitérium, hogy előbb-utóbb kirekeszti őket az egyházi szolgáltatásokból, az emberek pénztelenségén nem lehetett segíteni. Az iménti adókon kívül, 1928-tól a falu rozoga templomának újbóli felépítése 74.000 pengőbe került. Emiatt hatalmas adósságai támadtak az egyházközségnek, amiket a hosszan elhúzódó gazdasági válság miatt nem tudott visszafizetni a bankoknak és magánhitelezőknek. A templom, mint mindenütt, Mórágyon is a nép vallásos életének központja. Nemcsak keresztelők, konfirmációk, esküvők és istentiszteletek színtere, hanem ott kerül sor az elemi iskolai tanévzárókra, a vizsgákra. Ily módon a falu népe meggyőződhetett a tanítói kar munkájának eredményességéről, gyermekeik tudásáról. 55 Biel János autodidakta zenész, zsellér, aki zenekarával a „Donner" világjáró cirkuszt kísérte. Aratásra hazatértek Mórágyra. 56 „Ti junge nan szich kút áuszkötópt" (a fiatalok jól kitombolták magukat). Theisz Jánosné közlése. - A duhajkodás közben is pitiáner mórágyi svábra jellemző adatot találunk a Tolna megye földrajzi nevei kötet 107/215. száma alatt: A bátaszéki Kövesdi út bejáratánál valamikor egy részeg mórágyi sváb megtáncoltatta a Mili-kápolnában lévő Mária-szobrot. Ezért megbüntették, s az ítélet kihirdetésekor így fakadt ki: „Van ih hat gewuszt, dan had ih an csárdás angetánct = Ha ezt tudtam volna, egy csárdást is táncoltam volna. A Mária-szobrot szép csipkeruha díszítette. 57 Mórágyi református egyház presbiteri jegyzőkönyve 1933. V. 19. 58 Uo. 1943. VI. 21. 59 Garami Péter közlése. - Dr. Barta Rezső zsidó orvos családjával betért a mórágyi református egyházközségbe, „Isten nagyobb dicsőségére" feliratot gravíroztatott abba az ezüsttálcába, amit egyházának ajándékozott. 60 Mórágy község képviselőtestületi jkve, 64/1932. október 31. 290