Gaál Attila (szerk.): A Wosinszky Mór Múzeum Évkönyve 19. (Szekszárd, 1996)

Mészáros Gyula: Régi mórágyi kerámia

1. A környéken bányászható jó minőségű nyersanyagok. 2. A vásárlókörzetet adó vidék lakóinak igényessége, művészi ízlése. Bár Mórágy új benépesítői származásilag németek voltak, de magyar falvaknak dolgoztak, elsősorban a Duna és az akkor még „Sár" néven Bátánál beléje ömlő Sió találkozásának zugába ékelődött, mocsaras kiöntésektől is védett, kiváló legelőterülettel, halban gazdag folyó- és holtvizekkel bíró SÁRKÖZ református magyar lakossága számára; de lehet, hogy távolabbi vidékeknek is. A jelek szerint jóval korábban, mint ahogy az eddig köztudatban volt. Előbb tehát, mint a 19. század második fele. 3. A református mórágyiak - már hitükből fakadóan is - kerámiadíszítőművészetükben vonzódtak a növényi eredetű ornamentika alkalmazása felé. A 17-18. századok folyamán a magyar protestánsság puritán világszemlélete is ezt az irányzatot tükrözi. A 18. századi mórágyi népi kerámiaművesség történetéről, első és korai mestereiről, szervezetéről a mai napig nem sikerült a kutatásnak ipartestületi okmányanyagot, vagy egyéb írásos emléket, sem valamilyen tárgyi dokumentumot (céhpecsét, céhkorsó, céhbehívó tábla stb.) találni. Ilyenekről már a késő unokák sem tudnak. Valószínű, hogy a protestáns mórágyiak nem tartoztak, talán nem is tartozhattak fazekas céh kötelékébe. Ilyen, céhen kívüli fazekasközpont több is létezett a 18-19. században Magyarországon. A római katolikus jellegű magyar céhek féltve óvták testületüket protestáns vallású tagok felvételétől, sőt, még ilyen, más hitben lévő mesterlegények alkalmazásától is tartózkodtak. Lehetséges azonban, hogy a földesúr és kézműves közötti jogviszony érvényesült Mórágyon is. Hadd idézzük utóbbira vonatkozólag Tombor Ilona megállapítását: „Az uradalmi kézműveseknek nem kellett céhbe lépniök, sőt uruk engedélyével az uradalmon kívül is vállalhattak munkát." Ezért is nagy jelentőségű a közelmúltban Mórágy község területén előkerült 18. századi, ásatag, félkész áru kerámiai leletanyag, mely írott betűk helyett, mindössze néhány évszámjelzéssel, de annál gazdagabb és változatos, törökös és késő barokk motívumkincsével árulja el a mórágyi fazekasság működésének korai kezdetét és aránylag magas művészi színvonalát. Félkész táltöredékekkel, tányérmaradványokkal kitöltött gölöncsér hulladékverem omlott le 1970-ben Mórágy egyik (Kossuth L. u. 43. sz. alatti) telkének magaspartos végéről (12. kép és helyszínrajz). Az átlag 1,5-2 méter magas, hepehupás, szakadozó partvonulat alatt elterülő veteményes kertben, itt-ott nyomokban még kivehető volt egy korábbi, már teljesen lehordott épület alapjainak halvány törmeléksávja. A feltételezhető műhelyt, vagy égetőkemencét azonban már helyrajzilag sem lehetett itt rögzíteni. Ahogy a jelenlegi tulajdonos: Dittelján Mihály bútorfestő elmondta, a kertjük északi végét lezáró partfalat időnként tovább faragták az elődök is, ők is, így nyerhettek egyre nagyobb, megművelhető földsávot veteményeik számára. Ezen a területen korábban is történt már felszíni kerámiamaradvány-gyűjtés. Előbb dr. Csanády György helybeli orvos, majd az Orsz. Néprajzi Múzeum részéről. Ajándékként a szekszárdi múzeumnak is jutott néhány táltöredék. Leletmentő múzeumi próbaásatásra itt 1970 őszén került sor, de már csak az egykori hulladékgödör maradványának helyét, lepusztulásának tényét lehetett rögzíteni a partfal 1 m mélységben húzódó, elvékonyodó kultúrrétegében. Ugyanakkor azonban sikerült még innét igen értékes, népi díszkerámia maradványt: geometrikus, és stilizált növényi mintákkal díszített agyagtálak és -tányérok félkész állapotban selejtbe került töredékeit megmenteni s a szekszárdi múzeumba begyűjteni. Az edények típus- és formaköre A kerámia zöme lábhajtású korongon készült félgyártmány: angobbal fedett, írókával, ecsettel, vagy mázfolyatással felrakott díszítésű edénymaradványok, töredékek kerültek itt felszínre. Ragyogó ólommázas, azaz készárutöredék igen kevés akadt a hulladékanyagban, fehér angob alapozással (4. kép 1—4.). Ez a 18. századi mórágyi kerámialelet a tálas mesterséghez kötődik. Az egykori, elpusztult műhely függeszthető 16 Andrásfalvy Bertalan-Vadócz Kálmán: A Sárköz népművészete: Szekszárd, 1967. Uo.: Andrásfalvy Bertalan: A Sárköz népi műveltsége. 9. old. 3. bek.:... „asajátos, egyedülálló sárközi parasztműveltség ízlésének megfelelően falusi vagy kisvárosi mesterek műhelyében készült bútoráru..." 17 K. Csilléry Klára: Népművészetünk története (Bp., 1971.) 6. old. 3. bek.: ...Talán nem minden ok nélkül feltételezték ... a kutatók a virágos ornamentika nagyfokú hazai térnyerésében a reformáció puritán szellemének a befolyását is..." 18 Eperjessy Géza: Mezővárosi és falusi céhek az Alföldön és a Dunántúlon. (1686-1848), (Bp., 1967.) 117. old.: „Protestáns céhek létezéséről a XVIII. század második felében... nincs tudomásunk." 19 Eperjessy Géza: I. m. 112. old.: „A váci szabók 1699. évi(I. Lipóttól nyert) privilégiumának gr. Eszterházy Károly váci püspöktől származó 1761. évi toldaléka szerint - mely a katolikus szertartások megtartásának előírásával megszigorította a korábbi szabályzatot - protestáns vallású inast nem volt szabad alkalmazni. Lutheránus vagy kálvinista vándorlegényt legfeljebb 2-3 évig volt szabad tartani." Duray Kálmán: A váci céhek. (Vác, 1912.) 120. old. VII.: „...Már a magyar szabók 1699-iki céhlevele kimondja, hogy ha valamelyik céhbeli mester kálvinista, vagy lutheránus lenne és egy év leforgása alatt meg nem tér, ki kell vetni a céhből." 20 Tombor Ilona: I. m. 12. old. Eperjessy Géza: I. m. 56. old. I. bek.: „Az 1805. évi rendelkezés szerint olyan településeken, ahol céhek nem voltak, a kézművesek szintén csak a „földesúr engedelmével folytathatták mesterségüket." 221