Gaál Attila (szerk.): A Wosinszky Mór Múzeum Évkönyve 19. (Szekszárd, 1996)

Gaál Attila: Római vaseszközök és rézedények a Duna medréből

Középrészén egy 4,5 cm átmérőjű homorú köldök van. A csésze alakú fenékdarabot az aljtól 3 cm magasságban forrasztóanyaggal rögzítették a felső részhez. M.: 22,5 cm. Fenék átm.: 9 cm. Száj átm.: 5 cm. 41. Serpenyő

XXIV. tábla 2.) Kihajló peremű bronzserpenyő, melynek belsejében a perem alatt három párhuzamos, bemélyített vonal fut körbe. Oldalfala a perem alatt hirtelen elvékonyodik, a serpenyő alja teljesen hiányzik. Lapos, közepénél ívesen elkeskenyedő nyelének vége hattyúfejes kengyellel, pontsorral és két pontkörrel díszített. Száj átm.: 14,8-15,3 cm. Nyelének h.: 12 cm. A leletanyag értékelése 1. Fejszék. Vaseszközeink egyik népes csoportját alkotják a vaskos, erőteljes ^engé]ű fej szék (I—III. tábla, XV tábla 1-8.). Méreteiket tekintve elég nagy szórást tapasztalhatunk, így a kisebbekre (16 cm, 17,4 cm, 18 cm) talán inkább illene a balta megnevezés, de úgy véljük a megnevezésbeli különbségnél lényegesebb az a nagyfokú hasonlóság, melynek alapján ezeket az eszközöket egy csoportba sorolhatjuk. Első nyolc példányunk közül hatnál a köpű két oldalának lefelé és fölfelé történő megnyújtásával kis téglalap alakú, illetve enyhén trapezoid nyélnyúlványokat alakítottak ki. További kettőnél a köpűfalakat kissé kicsúcsosodó ívekkel hosszabbították meg. A vágóélek többnyire egyenesek, vagy alig íveltek, a gerinc ugyancsak egyenes. A penge alsó vonala - változó mértékben ugyan, de - minden esetben ívelt. A fokok erőteljesek és egy négyzetestől eltekintve az ütőfelület valamennyinél téglalap alakú, használati kopás vagy roncsolódás egyiken sincs. Fentiekhez analógiát az általunk ismert szakirodalomban nem találtunk, de a leletegyüttes tárgyainak többsége, valamint a két ívelt nyélnyúlványos példány támogatása mellett fejszéinket a római időszakra datáljuk. 2. Kapák. A leletben szereplő 13 db ívelt pengéjíí'kapa közül tizenegynél nagyon hasonló a penge és a köpű kialakítása (III. tábla 3., IV-VI. tábla 1-3., VII. tábla 1., XVI. tábla 1-11.) A különböző mértékben ívelt hosszú, trapéz alakú penge 6,5-7,5 cm között változó hosszúságú élben végződik. Közös jellegzetességük, hogy a köpűfalakat hátrafelé megnyújtva, a nyéllyuk mögött tarajszerűen összekovácsolták. Ez a jellegzetes római kori megoldás nem teszi lehetővé azt, hogy az eszköz fokát üssék, de azt sem, hogy az eszközt ütőszerszámként használják. A hasonló köpűmegoldású eszközök terén elég nagy bizonytalanság tapasztalható a felhasználást illetően. Általában az íveltség mértékétől függően tartják kapának, vagy szalukapának őket. A dunaföldvári leletek között a teljesen egyenes pengéjűtől a közepesen íveltig minden változatot megtalálunk, mégis a rendkívül élesre kialakított vágófelület alapján inkább szalukapáknak tartjuk eszközeinket. A VII. tábla 2-3. sz. kapák némileg eltérnek a fent leírtaktól. Pengéjük rövidebb és sokkal erőteljesebben ívelt. A köpűfalak alsó és felső megnyújtása a szokásos módon történt, de fokuk kialakítása római szalukapáknál ez ideig ismeretlen. Az erőteljes négy-, illetve nyolcszögletű fokok arra utalnak, hogy ezeknek a szalukapáknak a hatékonyságát a fok ütésével növelhették. (VII. tábla 2-3., XVI. tábla 12-13.) Tolna megyéből a Dombóvár közelében, La Tène környezetben talált és erős késő vaskori vonásokat mutató császárkori vaseszközleletből ismerünk az első csoportban lévőkkel teljesen azonos kialakítású, nagyméretű szalukapát. Ugyanezt a keltezést a földvári kapák esetében is elfogadhatónak tartjuk. (GAÁL 1982, 76.) 3. Kasza és sarlók. Kasza- és sarlótöredékeink sajnos elég rossz magtartásúak, aminek oka- túl a lelőkörülményeken, - viszonylagosan vékony anyaguk is lehet. így hiányzik leletünk egyetlen hosszúkaszájának egy jelentős darabja és pengéjének hegye is. (VIII. tábla 1.) Az egy síkban elhelyezkedő penge és nyéllemez, az egyenlő szárú háromszög átmetszetű penge, valamint a makkos nyélvég alapján kaszánk készítésének idejét a római időszakra tehetjük, ezen belül pedig a késői császárkorra való keltezés látszik legelfogadhatóbbnak. A sarlók körébe három tárgyat - egy nyéltüskés, íves sarlót, és két nyéllemezes horgas sarlót sorolhatunk. Az elsőnél sajnos jelentős pengehiány van és a nyél is töredékes. Az analógiák alapján mégis ezt a végig ívelt pengéjű, lapos nyéltüske-maradványos sarlót a római korban is továbbélő késő vaskori típusnak tartjuk. (VIII. tábla 3.) Ugyanebbe a 4 Müller Róbert egy irtókapa hasonló köpűmegoldása kapcsán említi a római korra, illetve a népvándorlás időszakára történő datálás lehetőségét. MÜLLER 1982,

1. 338. 5 MÜLLER 1982, I. 263, 623, 1444, 1455, 1619 sz. tárgyak. - Nagyon sok hasonlóságot mutat szalukapánkkal az ugyancsak Dunából származó nyergesújfalui lelet (MÜLLER 1982. II. 1444. sz. tárgy), valamint egy, a Veszprémi Múzeumban őrzött kapa, mely Gyulafirátót-Pogánytelken került elő egy római villa területén. (ÉRI-KELEMEN-NÉMETH-TORMA 1969, 19. t.l., MÜLLER 1978, 5-7. 1-2. kép.) 6 Ha a hozzá sokban hasonló großwaraschdorfi (Ausztria) római kori köpűs hosszúkasza 101,3 cm-es hosszúságát tekintjük, akkor a dunaföldvári hosszúkasza pengehiányát kb. 50 cm-re becsülhetjük. (MÜLLER 1982,

1. 342. old. 1499. sz. tárgy, II. 901. old. 1499.) 196