Vadas Ferenc (szerk.): A Wosinszky Mór Múzeum Évkönyve 17. (Szekszárd, 1992)

V. Kápolnás Mária: Kísérlet a moldvai csángók hazatelepítésére

váltási árának fizetését a már letelepített székelyek mintájára tervezték (47 év alatt 4% kamattal). A menekülttáborban 75 000 fő napi élelmezési költsége 150 000 pengőre rúgna, amit az állatok takarmányozási költsége még tovább emelne. A faházak anyagát állami erdőkből termelhetnék ki. A számítások úgy mutatták, hogy nem lenne túlságosan megterhelő a kormány számára a telepítés. A végleges megoldásig a költözködőket ideiglenesen a dunántúli nagy uradalmakban szerették volna elhelyezni. A kormánybiztosság a román kormány hozzájárulása nélkül is vállalta volna a csángók Moldvából való kitelepítését.

33 Ehhez kérte Kállay miniszterelnök előzetes hozzájárulását. Február 22-én Bonczos Miklós a hazatelepítési kormánybiztosságon fogadta ifj. Horthyt. Jelen volt még Elekes Dénes, László Antal, Demse Péter volt moldvai plébánosok, valamint Fogadjisten helységből már letelepített 3 csángó magyar. Ifj. Horthy meghallgatásuk után biztosította őket arról, hogy eljár érdekükben a miniszterelnöknél. Az államtitkár is kérte ifj. Horthyt, hogy az írásbeli kérelem mellett szóban is támogassa a hazatelepítés ügyét.

34 Ennek megfelelően ifj. Horthy március 2-án levelet írt Kállaynak, melyben maga is beszámolt a február 18-i értekezletről, és a miniszterelnök figyelmébe ajánlotta Bonczos Miklós értesülését, miszerint a román kormány felszólította a Szeret folyótól keletre eső területen élő lakosságot, hogy akinek a folyó jobb partján elhelyezkedési lehetősége van, igyekezzék oda áthúzódni. Javasolta azt is, hogy a magyar kormány mielőbb keressen kapcsolatot a román kormánnyal.

3 Március 14-én Szentmiklóssy bukaresti követ reflektált ifj. Horthy előterjesztésére. Ő is kétségtelennek tartotta, hogy a moldvai csángók hamarosan a hadműveletek közepébe kerülnek, így további felmorzsolódásukkal lehet számolni. A hazatelepítést viszont kizárólag a román kormánnyal történő megállapodás után vélte végrehajthatónak. Ez előtt azonban komoly akadályok álltak. Mivel a román statisztikák csak 20 964 magyar nemzetiségű és 23 844 magyar anyanyelvű lakost tüntettek fel, csak róluk lehetett tárgyalni, így a feltételezett 75 000 fő hazatérésével eleve fölösleges volt számolni. Románia egyébként sem szívesen mondott volna le a szorgalmas, dolgos román katolikusnak tartott népességről, mert létezésük mindig jó érveket jelentett a Vatikánnál. Ezért az utóbbi időben ezt a területet „kultúrzónaként" kezelték, ami erőteljes és sikeres románosítást eredményezett. Ez is kétségessé tette, hogy megfelelő propaganda és előkészítés nélkül tömegesen vállalkoznak-e a hazatérésre. A román papok erős propagandát fejtettek ki a hazatérés ellen, s a román hadseregben katonáskodó családfők nélkül az otthoniak nem gondoltak a hazatérésre. A román kormány - ha egyáltalán tárgyalásokba bocsátkozik - Észak-Erdélybe történő telepítéshez nem járul hozzá, s súlyos feltételek teljesítését is követelné: minimális pénzösszeget, s csak személyes tárgyakat engedne országából elvinni. A bukaresti magyar nagykövet mindezen ellenérvek és kedvezőtlen atmoszféra ellenére nem zárkózott el a hazatelepítés kérdésének felvetésétől Bukarestben, de óvott attól.

36 Április 7-én a minisztertanács foglalkozott a moldvai magyarok hazatelepítésével. Bonczos Miklós előterjesztésében, fő vonalakban a februári tervet vázolta. Időszerűnek tartotta nemcsak a határ megnyitását, hanem a tervszerű telepítést is, számítva a tömeges menekülésre. A külügyminisztérium véleményével szemben, álláspontja szerint, a 109 953 római katolikus moldvai lakos közül 79 000 magyarnak tekinthető. A román kormány az utóbbi években mindent megtett elrománo286