Vadas Ferenc (szerk.): A Wosinszky Mór Múzeum Évkönyve 17. (Szekszárd, 1992)

V. Kápolnás Mária: Kísérlet a moldvai csángók hazatelepítésére

vidéki Fogadjistenen. A korábban letelepített székelyek és boszniai magyarok a nekik juttatott földön kívül 176 kat. h. földet bérbe vettek, és további ezer helybeli család kapott kisbérletet a tartalékból. A telepen lévő és még ki nem osztott üres házhelyeket (egyenként 300 négyszögöl) a városi gazdasági tanácsnok a moldvai csángók számára zöldség és kerti vetemények termelése céljára igényelte ki. A moldvaiak mielőbb szerettek volna földjuttatásban részesülni, hogy a tavaszi munkákat elkezdhessék. Az asszonyok tilolt kendert kértek, hogy ne üljenek tétlenül. A moldvai csángók tömeges telepítése tehát elmaradt, sőt mivel a háború egyre súlyosabb nehézségeket okozott, a lassú beszüremkedés taktikáját sem lehetett megvalósítani. A moldvai magyar férfiak jelentékeny része a román hadseregben katonáskodott, s nélkülük a családok természetesen nem is gondolhattak a költözésre. 1942. július 15-én Maróthy Károly képviselő a sikeres bukovinai telepítésre hivatkozva interpellált a parlamentben a hazatelepítés ügyében. A miniszter válaszában elmondta, hogy 42 moldvai csángó családot, 4 boszniai falut telepítettek eddig a bukovinaiakon kívül, de ezt háborús viszonyok között, megfelelő külpolitikai és közlekedési háttér hiányában lehetetlen folytatni. Maróthy azonban úgy vélte, hogy nem lehet a háború végéig várni, mert nincsenek iskolák, nem biztosítják az anyanyelv használatát sem.

29 Egy évig ezután nem történt semmi olyan intézkedés amelynek a hivatalos iratok között nyoma lenne. 1943 szeptemberében azonban lehetővé vált néhány újabb család hazatérése. A bukaresti követ jelentette, hogy feloldották a román utazási korlátozásokat, megszüntették az igazolványrendszert, így Bukarestbe lehetett utazni vízumért. Ezzel lehetségessé vált azoknak a családoknak a hazatérése, akik korábban kapott engedélyüket nem tudták felhasználni. Magyarázat ugyan nem volt, de hirtelen megváltozott a román hatóságok magatartása, s a távozás elé a helyi hatóságok sem gördítettek akadályt. A követség öt olyan családnak (25 fő) is adott hazatérési igazolványt, ahonnan a családfő már 1942 júliusában Magyarországrajött, s a család otthon eladta a házat, földet és a legnagyobb nyomorban tengődött.

30 A nagykövetség szükségesnek tartotta, hogy a korábban hazatérési igazolvánnyal ellátott, s ingóságaikat már értékesített családok részére is utazási vízumot állíthassanak ki. Szeptember 2-án 40 személy érkezett Lökösházára, az ő bácskai letelepítésükre utasították a kormánybiztosságot. A szovjet csapatok előretörésének hírére 1944 februárjában ismét felmerült a moldvai csángók tömegeinek szervezett hazahozatala. Február 18-án vezető politikusok értekezletet tartottak, ahol cselekvésre szánták el magukat.

31 Ifj. Horthy Miklós megbízott minisztert tájékoztatták a kérdésről és a telepítés menetéről. Bonczos Miklós mindezt levélben is megírta neki, valamint Kállay Miklós miniszterelnöknek.

32 Az értekezlet elhatározta, hogy a keletről várható magyar menekülteket bebocsátják az országba, de a csángók előtt nemcsak a határt nyitják meg, hanem tervszerűen áttelepítik őket, amit a kormánybiztosság fog előkészíteni. Bonczos Miklós elképzelése szerint mintegy 75 000 csángó hazatérésére számíthatnak, akiket ideiglenesen Csíkszeredán lehetne elhelyezni, a csíksomlyói rendház felügyelete alatt. A végleges telepítéshez -15 000 családdal számolva -15 000 faházra és 150 000 kat. holdra lenne szükség. Legalkalmasabbnak a Dunántúl egykés és nemzetiségi vidékeit találták. Itt egy-egy tagban legalább 2-5 ezer kat. holdas birtokok voltak, melyeknek tulajdonosait erdőkkel kívánták kártalanítani. A föld meg285