Vadas Ferenc (szerk.): A Wosinszky Mór Múzeum Évkönyve 16. (Szekszárd, 1991)

rosi polgársággal, kereskedőkkel és céhekkel szemben. Üzleti kapcsolatait felhasználva egyszerre volt a birtokos regálebérlője, terményfelvásárlója és bankára. Szolgálatait a nemesség az 1840. évi XXIX. tc-vel honorálta, amely biztosította a zsidók számára a bányavárosokon kívül a szabad letelepedést, valamint mindennemű kézműves- és kereskedelmi tevékenység, gyárak alapításának jogát. Ugyanakkor a zsidóság gyors gazdasági előretörése a zsidók és a nemesség közötti kapcsolat egyensúlyának felborulásával fenyegetett. Az 1840-es váltótörvény, az ősiség tervezett eltörlése előrevetítette a nemesi birtokok elvesztésének, zsidó kézre kerülésének rémét.

141 Tolna megyében a Perczel és Kliegl család oltalma alatt vált az ország egyik legjelentősebb zsidóközpontjává Bonyhád mezőváros, melynek 4600 lakójából 1500 volt zsidó. Mellette jelentős létszámú zsidó lakossága volt Paksnak, Hőgyésznek, Dunafbldvárnak, Dombóvárnak is.

142 Paks, Dunaföldvár a dunai hajózás, szállítás fontos kikötői, Hőgyész az Apponyi, Dombóvár pedig az Esterházy-uradalom központja volt. Hitelügy A rendi országgyűlések már a XVIII. század folyamán számos törvényben kísérelték meg a hitelügy szabályozását. Az 1715. évi LI te. 6%-ban szabta meg a törvényes kamatot, megtiltotta az uzsorát. A rendelkezés hiábavalóságát mutatja, hogy később még többször megismételték.

143 Az 1723. évi országgyűlés fakultatív jelleggel bevezette az adósságok betablazását a nemesi birtokra, ami lehetővé tette a birtokosok eladósodásának figyelemmel kísérését, valamint kötelezte a kereskedőket a könyvkivonati eljárás bevezetésére. Az 1729. évi XXXVII. te. meghatározta az érvényes adóslevél formai követelményeit.

144 A hozott törvényeket az jellemezte, hogy általában az adós érdekeit védték a hitelezővel szemben, nem nyújtottak biztosítékot a hitelező számára. Ez a körülmény megnehezítette a hitelhez jutást, az adóssal uzsora formájában fizettették meg a hitelnyújtás kockázatát, tehát végső soron az adósnak is ártott.

145 E felismerés nyomán az országgyűlés a 18. század végétől óvatos lépéseket tett a hitelezők számára is garanciákat nyújtó szabályozás felé, de az áttörést akadályozta a feudális jogrendszer. II. József kísérlete a telekkönyvi rendszer bevezetésére kudarcot vallott. Az 1792-es országgyűlési határozat, amely lehetővé tette, hogy vitás ügyben a felek a vármegyei törvényszék helyett az osztrák váltótörvényszékhez forduljanak, azonban az ősiség változatlan érvénye miatt főként nem nemesek számára nyújtott lehetőséget. Váltótörvény hiányában a hitelezők csupán hosszú peres eljárás után juthattak pénzükhöz. Ezt kívánták helyettesíteni az 1836-ban felállított vásárbíróságok, ill. a szóbeli perek bírósága. Ezen az úton azonban csak kis összegű, általában áruhitelből származó követelések voltak érvényesíthetők.

146 A hitelező az 1836. évi XV. te. alapján nem az elmarasztalt vagyonának becsűár szerinti átadásával, hanem elárverezése révén készpénzben elégíthette ki követeléseit. Ez azonban nem vonatkozott a nemesi birtokra az ősiség miatt, mely a legtöbbet ígérőnél bírói zálogban maradt, és továbbra is visszaváltható volt.

147 3 33