Vadas Ferenc (szerk.): A Wosinszky Mór Múzeum Évkönyve 16. (Szekszárd, 1991)

visszaút egy önellátásra berendezkedő gazdálkodás felé. Néhány esztendei bizonytalankodás után a megoldást átmenetileg a gyapjúkonjunktúra hozta meg. A gyapjú iránti kereslet tartósnak bizonyuló élénkülése a juhtenyésztés fejlesztésére - nemesítésre, a legelőterületek növelésére, juhaklok építésére - ösztönözött. Bár a juhtenyésztés a nemesi birtok jövedelmének legfontosabb elemévé vált, a konjunkturális ingadozásoknak kitéve, de tovább nőtt a búza termelése, és teret hódítottak az ipari növények is.

137 Az alacsony belső fogyasztás Ausztria, Németország piacaira kényszerítette a mezőgazdasági termelőket, ahol rövidesen szembetalálták magukat a jobb minőségű, alacsonyabb áru ausztrál gyapjú versenyével, amellyel a magyar gyapjú a maga egyenetlen minőségével, ingadozó mennyiségével, magas szállítási költségével nehezen állta a versenyt.

138 A nemesség bekapcsolódása az árutermelésbe tehát erős világpiaci függést eredményezett. Távoli kontinensek termelőivel kellett versenyeznie, terményeinek sorsa a nagy gazdasági központok tőzsdéin dőlt el. Kiszolgáltatottságát növelte termelésének monokultúrás jellege. Mindez kétszeresen bizonytalanná tette helyzetét, az időjárás és a piac kiszámíthatatlan szeszélyeivel egyaránt szembe kellett néznie. Az az idillikus kép, amelyet Eckhart a tőkés mezőgazdaság felöl visszatekintve rajzol az 1848 előtti viszonyokról, erre a korra vonatkoztatva nem igaz: az ingyenmunkaerő és munkaeszközök, az adómentesség miatt a termelésnek alig van költségigénye, mivel a paraszttal termeltettek, a gazdálkodás nem kívánt szakértelmet sem. Az alacsony hozamok miatt jelentős pénzbevételeik nem voltak, de nem is törekedtek jövedelmeik gyarapítására, nyerészkedésre. A nemesség megelégedett azzal, ami termett, azt viszont fel is élte. Mivel nem volt szorongatott helyzetben, nem kényszerült idő előtt eladni termését.

139 A valóságban a piac függésébe kerülő birtokos nemes helyzetét a terményt felvásárló és forgalmazó kereskedő kiszolgáltatottjaként éli át. Az agrárolló, a terménykereskedelem központjává váló pesti és a helyi piacok jelentős árkülönbsége révén a közvetítő kereskedelem - a szállítás, a pénzügyi és kereskedelmi infrastruktúra alacsony fejlettségi fokán törvényszerűen - tetemes haszonra tett szert. A politikai jogokból kizárt nagypolgárság pénzzel, hitelekkel jelentős mértékben ellenőrzése alá vonta a gazdasági életet, uralkodóvá vált a mezőgazdasági terményértékesítésben. Kapcsolatokat épített ki bécsi bankárokkal, s rajtuk keresztül Európa vezető pénzügyi köreivel. Bizományosi, kiskereskedői hálózatuk pedig átfogta az egész országot, jelen volt a legkisebb falvakban is. A felszínen továbbra is a nemesség uralkodik az ország felett, de a pénz hatalmának könyörtelen logikájával kommercializálja a gazdasági életet, válaszút elé állítja a nemességet: vagy alkalmazkodik az új viszonyokhoz, vagy menthetetlenül tönk140 remegy. Az új polgári réteg tagjai döntően a zsidók közül kerültek ki, s ellentétben a bezárkózó városi polgársággal főként vidéken, mezővárosokban, falvakban telepedtek le, az uradalmak, földbirtokosok védelmét élvezve. A földbirtokos és „zsidója" kapcsolatát az egymásrautaltságon alapuló szimbiózis jellemezte. A zsidó elfogadva a patriarchális függési viszony, földesúri védelmet élvezett a féltékeny vá32