Vadas Ferenc (szerk.): A Szekszárdi Béri Balogh Ádám Múzeum Évkönyve 14. (Szekszárd, 1988)

26 a felsőbb utasításokat.

96 Tolna megye - s benne Szakadat - német nemzetiségűek lakta vidékeinek a szabadságharc alatt tanúsított magatartásából arra lehet következtetni, hogy nem rendelkeztek kialakult nemzeti tudattal, amely döntéseiket motiválta volna. A reformkor erőszakolt magyarosító politikája nem ért célt, de magyarellenességet sem eredményezett. Az etnikai együvé tartozás tudata az uralkodó házzal, Ausztriával, szintén nem fedezhető fel. így meghasonlott alattvalói érzéseik a mindenkori hatalmon lévő kormányzattal szembeni engedelmességre ösztönözték őket. 2. BIRTOKRENDEZÉS AZ 1853. ÉVI PÁTENS ALAPJÁN A szabadságharc bukásával elvesztek ugyan a nemzeti függetlenség terén elért vívmányok, de a polgári átalakulás - közte a jobbágyfelszabadítás - megkezdett folyamatát a győztes császári abszolutizmus nem tudta és nem is akarta megállítani. Áz 1848-ban hevenyészve hozott, részleteiben kidolgozatlan törvények alapján, de számos részletében módosítva az 1853. évi úrbéri pátens rendezte a jobbágyság ügyét. Négy éven át a megszűnt úrbéri adózás és a papi tized kivételével minden a régiben maradt.

97 Az úrbéresnek mondott földek állami kárpótlással szabadultak fel. Úrbéresnek azonban csupán az a föld minősült, amelyet felvettek az 1767-es urbáriumba.

98 A valóságban a jobbágyok az adóztatástól félve annak idején kevesebb földet vallottak be a birtokoltnál. A ténylegesen birtokolt, de az urbáriumban nem szereplő paraszti föld maradványföldnek minősült, amelyet a volt jobbágynak magának kellett megváltania. Erdő, legelő sem járt a maradványföldek után. Ha a parasztok nem tudták a megváltási díjat fizetni, a maradványföld felét-harmadát átengedték a földesúrnak. A váltság összege holdanként 6-30 Ft között mozgott. Az irtványokat a pátens szintén megválthatóvá tette, ennek jelentősége azonban nem volt Szakadat szempontjából, mivel ilyen típusú földjük nem volt.

99 Bár a legelő megosztását az 1832-36. évi törvények lehetővé tették, erre kevés helyen került sor. A pátens az elkülönítést kötelezővé tette. Kritikus volt a helyzet az olyan településeken - mint például Szakadat -, ahol a földesúr nem élt legeltetési jogával. A legelőelkülönítés itt a parasztok által birtokolt föld egy részének elvesztésével járt.

100 Az erdőből a pátens akkora részt biztosított a parasztoknak, amely megfelelt a faizás eddig élvezett értékének. Az erdőelkülönítést a pátens nem tette kötelezővé.

101 Szakadáton a pátens megjelenéséig csupán annyi történt, hogy az uradalom felmérette a község határát, de 1852 márciusában még a felmérés hitelesítése sem történt meg, így természetesen a rendezés, legelőelkülönítés és tagosítás sem.

102 A következő lépést az uradalom 1854-ben már a birtokrendezési per előkészítése jegyében tette. Az Apponyiak 1820 óta nem használták a szakadáti legelőt, de a tervezett elkülönítésnél mégis igényt tartottak a legelő jelentős részére. Felajánlottak telkenként 6 holdat volt jobbágyaiknak, a 670 holdas legelő nagyobb részét pedig maguknak kívánták megtartani. A község a megegyezés fejében 12 hold legelőt igényelt, amit viszont Apponyi József nem fogadott el. A falu megzsarolására kilátásba helyezte, hogy a közös legelőn birkaaklot állít fel, s itt egy nyájat fog tartani. Szakadat a megyehatósághoz fordult panaszával. A megye úgy döntött, hogy az uradalom a birtokrendezési per lefolytatásáig nem használhatja a legelőt.

103 A megyehatóság később megváltoztatta döntését és úgy rendel412