Vadas Ferenc (szerk.): A Szekszárdi Béri Balogh Ádám Múzeum Évkönyve 14. (Szekszárd, 1988)

az ellenállásban élenjáró megyék hasonló tárgyú határozataitól. A tervezet mértékletessége elsősorban abban nyilvánul meg, hogy nem tartalmazza a tisztviselők esetleges lemondásához szükséges anyagi pénzügyi feltételeket. Az indítvány vitája során a tisztviselők anyagi sorsának biztosítására több javaslat hangzott el. Vajai István bizottsági tag szerint „mivel állami adót fizetni nem kell, mindenki állami adójának 20%-át fizesse be egy, a tisztviselők kártalanítására létesítendő alapba, mely összeg, az alkotmányos élet helyreállításával vissza fog térítettni."

47 Az ellenállási alap megteremtésének Vajai által javasolt módja nem talált támogatásra a közgyűlésen. Kiss Ernő bizonyosnak tudta, hogy a kormány ezt a határozatot megsemmisítené, s ezért csupán egy háromtagú bizottság felállítását javasolja, amely önkéntes adományokat gyűjtene. Bernrieder József ugyancsak a bizottság felállításának gondolatát pártolta, de az előtte szólóval ellentétben ennek feladatát nem az önkéntes adományok gyűjtésében látta, hanem azt javasolta, „hogy a kiküldendő bizottság járásonként működjék, vettessék ki mindenkire a hozzájárulás az állami adó arányában, ez azonban 10%-nál több ne legyen."

48 Az elhangzott indítványok sem egyike, sem másika nem szerzett kellő számú támogatót, ezért a vita a jóléti bizottság eszméjének elejtésével fejeződött be. Széchenyi határozattá emelt indítványa így csupán a következő rendkívül általános, s éppen ezért tényleges kötelezettséget nem tartalmazó állásfoglalással egészült ki: „arra a megállapodásra jutott a törvényhatósági bizottság, hogy az alkotmány védelmében elvérzett, illetőleg állásukból elmozdított tisztviselők, anyagi és erkölcsi existenciáját tőle telhetőleg akár közigazgatási, akár társadalmi úton, de minden esetben biztosítja."

49 Az értelmezés körüli vitát a kérdés tisztázása nélkül zárták ugyan le, de az igazsághoz hozzátartozik az is, hogy e félmegoldásnak gyakorlati következményei úgysem lehettek; nemcsak azért, mert a közgyűlést követően nem sokkal a koalíció hatalomra kerül, s ezzel a több mint egy éve tartó válság lezárul, hanem azért sem mert a megyei tisztviselői kar a válság egész időtartama alatt a törvényhatósági bizottságnál is óvatosabb volt. Ennek ékes bizonyítéka, hogy a név szerinti szavazással hozott határozatok esetében a tisztviselői kar mindig a mérsékeltebb javaslat mögött sorakozott fel.

50 A márciusi közgyűlés a tisztviselők követendő magatartására vonatkozó határozatán túl foglalkozott a Fejérváry-kormány alkotmánysértő intézkedéseivel is. Az alispán által előterjesztett és az állandó választmány által is elfogadásra ajánlott határozati javaslatban a törvényhatóság „fokozott bizalmatlanságának kijelentése mellett ünnepélyesen" tiltakozott és óvást emelt az országgyűlés katonai erővel való feloszlatása, „a törvénybe nem ismert teljhatalmú királyi biztos" kinevezése, valamint a rendeletekkel kötött és életbe léptetett kereskedelmi szerződések ellen.

51 Ezzel a határozatba foglalt tiltakozással - anélkül, hogy ezt akkor bárki tudta volna - Tolna megye számára gyakorlatilag lezárult a csaknem egy éve meghirdetett „nemzeti ellenállás". A koalíció hatalomra kerüléséig ugyanis számottevő esemény nem történik a megyében, hacsak a helybéli hölgyek csatlakozását az úgynevezett „Tulipánkert mozgalomhoz" nem tekintjük annak.

52 Az április 19-én összeülő közgyűlésre már az udvar és Kossuthék - közismert tartalmú - megegyezése után került sor. A közgyűlésen - a május 19-i országgyűlésre szóló meghívólevél ismertetését követően - Dőry Pál alispán beszédében 378