Vadas Ferenc (szerk.): A Szekszárdi Béri Balogh Ádám Múzeum Évkönyve 14. (Szekszárd, 1988)

ciusban tartott közgyűlésen Dőry Pál kezdeményezésére „a vármegye szeretve tisztelt volt főispánjának távozása felett érzett őszinte sajnálatának a közgyűlés jegyzőkönyvileg kifejezést adott.

39 A főispán személyének kedvező helyi megítélésében nyilván szerepet játszott az az óvatos mérsékletesség és visszafogottság, amely a megyei ellenzék egész tevékenységét jellemezte. Ez az ellenzék nem nehezményezte a főispáni tisztség körüli huzavonát, hiszen így elodázhatta a teljhatalmú kormánybiztos kinevezését és ezzel együtt a korábbinál nyíltabb és élesebb összeütközés lehetőségét is. Ez a halogatótaktika végül is teljes sikerrel járt, hiszen „Tolnavármegye soha egy pillanatra sem került a harcz tűzvonalába"

40 annak ellenére sem, hogy Széchenyi lemondását követően sor került a kormánybiztos kinevezésére is. A tisztet elnyerő Mérő János budapesti ügyvéd ugyanis nem foglalhatta el a neki szánt hivatalt, ami azonban - mint az alábbiakban látni fogjuk - nem a Tolna megyei törvényhatósági bizottság kiállásán múlott. Mérő János megfutamításának hátterében Szekszárd város függetlenségi érzelmű polgárainak tettekben is kifejeződő tiltakozása állt: a kormánybiztos kinevezésének hírére a szekszárdiak napokon át várták Mérő Jánost az állomáson, azzal az elhatározással, hogy megkövezik. Mérő azonban élénken emlékezhetett Kovács Gusztáv debreceni megyefőnök csúfos esetére

41 s így jónak látta, hogy állásáról lemondjon, még mielőtt Tolna megye területére lábát be tette volna.

42 Mindezen eseményeket követően - 1906-ban első ízben - március végén összeült a megyei közgyűlés, amely hivatva volt a lezajlott politikai eseményekkel kapcsolatos állásfoglalásra. A határozathozatal mindenekelőtt a megyei tisztviselői kar követendő magatartása tekintetében volt sürgető, annál inkább is, mert a kiszivárgott hírek szerint a tisztviselők március elején tartott értekezletén a többség azt a javaslatot fogadta el, hogy bevárják a törvényhatóság e tárgyban hozandó határozatát. Addig állásukban megmaradnak, feltéve, ha csak az önkéntesen befizetett adókat és az önkéntesen jelentkező katonákat kívánják a megyétől.

43 A hozott határozat ellenére Simontsits Elemér vármegyei főjegyző benyújtotta lemondását, mondván: „az abszolutizmus alatt nem kíván szolgálni."

44 Az alig két hónapja még főispáni babérokra pályázó Simontsits nyugdíjaztatási kérelme feltehetően nem több, mint a visszautasítás biztos tudatában vállalt taktikai lépés. Nem véletlen, hogy a Tolnamegyei Közlöny a főjegyző lemondásáról szóló híradást azzal egészítette ki, hogy „a főjegyző, ha a márciusi közgyűlésen a törvényhatósági bizottság bizalmat szavaz neki, úgy visszavonná lemondását."

45 Az 1906. március 2l-re összehívott közgyűlés a volt főispán, gróf Széchenyi Sándor vitát is kiváltó, de mégis egyhangúlag elfogadott indítványát tárgyalta, amit az alábbiakban közlünk: „Mondja ki Tolnavármegye törvényhatósága, hogy a vármegyei tisztviselői kar tagjai iránt teljes bizalommal viseltetik és felszólítja a tisztviselőket, hogy az alkotmány, a vármegye jogtisztelő hagyományainak és a közönség érdekeinek szolgálatában és védelmére, lelkiismeretünk tisztaságával és a törvényben biztosított fegyverekkel fölvértezve helyeiken maradjanak mindaddig, míg az országgyűlésen a meg nem szavazott adók kényszerbehajtásánál, országgyülésileg meg nem ajánlott újoncok kényszer kiállításánál közreműködésük igénybe nem vétetik, vagy pedig a vármegye önkormányzata akár teljhatalmú kormánybiztos kiküldése, akár a törvényhatósági bizottság feloszlatása által meg nem sértetik."

46 A javaslatot elemezve mindenekelőtt szembetűnik, hogy az alkotmány és a jog magasztos eszméire való hivatkozás közben ez az indítvány egészében elmarad 377