Vadas Ferenc (szerk.): A Szekszárdi Béri Balogh Ádám Múzeum Évkönyve 14. (Szekszárd, 1988)
vány értelmében hozattak meg... természetesen így azután nem kell attól tartani, hogy a kormány valamelyik tisztviselőt felfüggeszti vagy az állam segély összegét nem folyósítja." 20 Miközben a közgyűlésen a szabadelvű többség a koalíció programját képviselő ellenzéki csoport javaslatára nemet mondott, a függetlenségiek egyre erőteljesebben és eredményesebben szervezték a megye választópolgárait. Aktivitásukat jelezték a megyeszerte megtartott népgyűlések 21 , a „községi pártalakulások" 22 , az új 48-as társaskörök 23 , és megindult a felkészülés a közeljövőre várt újabb országgyűlési képviselőválasztásokra is. Kossuth Ferenc még április elején külön levélben szólította fel párthíveit, hogy tekintettel az 1906. évi képviselő választók ekkor esedékes összeírására - erőteljesen szervezkedjenek, ügyeljenek választójoguk fennmaradására, és „szorgalmazzák mindazon párthíveik beíratását, akik joguk sérelmével a megelőző összeírásnál kimaradtak." 24 A politikai válság tömegmozgalmai viszont közismerten szélesebb körűek voltak, mint a koalíciótól kiinduló szervezkedés. Hol azzal érintkezve, hol azzal párhuzamosan haladva szocialista munkás- és parasztmozgalmak bontakoztak ki országszerte. Tolnában a legnagyobb jelentőségűek az 1905. nyarától szerveződő arató- és cséplősztrájkok voltak, amelyeknek középpontját - az Esterházy hitbizomány jórészt bérbe adott uradalmait magában foglaló - dombóvári és tamási járás képezte. Ehelyütt nem célunk a sztrájk eseménytörténetének bemutatása - annál inkább sem, mert ezt a feladatot helytörténetírásunk korábban már elvégezte 25 -, hanem csupán a sztrájknak azon mozzanatait elevenítjük fel, amelyek a politikai válsággal való szoros összefonódásokra hívják föl a figyelmet. Közülük elsősorban azok az érvek kerülnek előtérbe, amelyeket a sorsukkal elégedetlen mezőgazdasági munkások és cselédek fogalmaztak meg a válsághelyzetből leszűrt, a maguk igazolását szolgáló általánosításként. Mint alább is látni fogjuk, ezek a mozzanatok a koalíció számára is figyelmeztetőleg hatottak, amennyiben jelezték, hogy ismét előfordulhat, hogy a nép plebejus módon értelmezi a koalíció szólamait. A koalíció politikájában rejlő szociális veszélyekre természetesen elsősorban az ellentábor hívta fel a figyelmet. Bartal Béla szabadelvű párti Tolna megyei birtokos Szociális színvakság címmel közölt cikket, amelyből az alábbiakban rövid részleteket közlünk: „...a koalíciós politika szociális színvakságát tán semmi sem illusztrálja jobban, mint annak visszahatásait az idei dunántúli sztrájknak és szocialista mozgalomnak csak egyes odavetett, de az életből vett momentumaival illusztráljuk. Alapot az elégedetlenségnek... majorátusok és latifundiumok rossz szociális visszahatása adott, főképp az által, hogy a községek terjeszkedni nem tudnak s mivel a nagy uradalmak eszményi községekké alakultak, a köztük levő községek terheit csak a község szegény népe viseli, végre a rossz cselédlakások és rossz konvenció különösen egyes nagybirtokossági bérleteken. S jellemző e tekintetben, hogy a cselédek éppen az Esterházy-uradalmakban történt bérletemeléseket vették munkaadóik, a bérlőkkel szembeni követeléseik alapjául. Ha a bérlők - így szóltak -javítást adtak Esterházy hercegnek, adjanak javítást nekünk is. Fokozta az elégedetlenséget a koalíció által annyira protezsált vasúti sztrájk is, melyre nem egyszer hivatkoztak a sztrájkolok. Az adómegtagadás is megzavarta a nép eszejárását, s igen nagy fegyver volt az izgatók kezében a harmadévesek első visszatartása. Hogyha az urak fiait visszaeresztik egy esztendő után, eresszék haza a szegény ember fiait is, akinek úgyis három esztendőt kell szolgálni. - Ha bennt tartják a sze374
