Vadas Ferenc (szerk.): A Szekszárdi Béri Balogh Ádám Múzeum Évkönyve 14. (Szekszárd, 1988)
gény ember fiát, tartsák bent az urakét is. Az urak nem fizetnek adót és mégis kapnak zsandárt az aratáshoz." 26 Az idézettekből az is kitűnik, hogy az uralkodó osztályok önvédelmi mechanizmusa a legnagyobb politikai összeütközések közepette is megteremti a szükséges összefogást. Az elmondottak azonban még egy tanulsággal is szolgálhatnak, nevezetesen azzal, hogy a másik oldalon állók viszont a politikai válság kínálta lehetőségeket a maguk javára igyekeztek kihasználni, s ezért az uralkodó osztályon belüli vitákat is a maguk módján értelmezik. A mezőgazdasági munkás és cseléd számára az „ex-lex" bizonyosan nem a parlamenti többség nélküli kormányzat felszámolásának szükségességét jelentette, hanem érvet a sztrájk miatti letartóztatások ellen, „hiszen törvényen kívüli állapot van". A politikai válság keltette tömegmozgalmak sorában nem feledkezhetünk meg az időközben kormánypártivá lett szociáldemokrata párt hatásáról sem. A párt által szeptember 15-re meghirdetett parlament előtti tüntetés Tolnában is olyan híreszteléseknek adott tápot, amelyek rémülettel töltötték el a hatalmon lévőket és a hatalmat megszerezni kívánókat egyaránt: „Vagy 3 hete, hogy a tamási járásban a gazdasági cselédek között az a hír terjedt el, hogy szeptember 15-én általános sztrájk lesz, hogy ezen a napon megváltozik az eddigi rend, a kormány megbukik, a király uralkodásának vége lesz, a forgalomban levő pénz elveszti értékét, a takarékpénztárak vagyonát felosztják stb. Némelyek zsidóüldözésről, majd az urak és papok kivégzéséről beszéltek. Hogy honnét ered ez a hír, azt nem tudjuk, de hogy komolyan terjesztették ezt a hírt, az bizonyítja, hogy az összes cselédek kivették a tamási takarékpénztárból betéteiket." 27 - írja a Tolnavármegye. Az arató- és cséplősztrájkok idején Tolna megyében életjelt adtak magukról a szociáldemokrata munkások is. A megye társadalmi szerkezete miatt azonban szervezkedésük nem volt igazán jelentős: csupán néhány népgyűlésükről, az általános választójog melletti propagandájukról 28 és néhány kisebb méretű sztrájkukról tudunk. Sztrájkok, megmozdulások voltak Tolnán a községház építésénél, a nagymányoki szénbányában, valamint a szekszárdi asztalossegédek körében. 29 Kétségtelen, hogy a koalíció majdani behódolásában jelentős szerepet játszik az a tény, hogy a különböző indíttatású és célú tömegmozgalmak messze túllépték azokat a kereteket, amelyeket a koalíció saját céljai érdekében kívánatosnak tartott, de a „nemzeti program" feladásáról 1905 őszén még egyáltalán nincs szó. A szeptember eleji hatalmi reményeket szétzúzó ötperces audienciát követően új lendületet vesz a vármegyék ellenállása. Még a korábban mérsékletessége miatt „császár pártinak" csúfolt Tolna is nekilódulni látszik. A novemberi közgyűlés az ellenzéki Szabó Károly indítványát szavazta meg: „Mondja ki Tolnavármegye törvényhatósági bizottsága, hogy az egyesült ellenzék vezéreinek folyó évi szeptember 23-án a bécsi Burgban történt fogadtatásában a magyar nemzet megalázását látja s afölött hazafias megbotránkozásának ad kifejezést. Egyúttal az ellenzék vezéreinek a nemzeti küzdelemben való hazafias ténykedésükért köszönetét nyilvánítja." 30 Az indítvány feletti név szerinti szavazás az ellenzék javára megváltozott erőviszonyokat tükrözte: a javaslat mellett 81-en foglaltak állást, s csupán 31-en voksoltak ellene. A számszerű eredmény értékelése nem nélkülözheti a korábbi közgyűléseken kialakult szavazati arányokkal való összevetést sem. A szabadelvűek és az ellenzék közötti erőviszonyok 1904 végétől a következőképpen alakultak: 375