Vadas Ferenc (szerk.): A Szekszárdi Béri Balogh Ádám Múzeum Évkönyve 12. (Szekszárd, 1984)

Gaál Attila: Az 1686 őszi felszabadító hadjárat grafikai lapjainak Tolna megyei vonatkozásai

14 szellemi életéről, messzeföldön híres iskolájáról ismert városról Marc Antonio Pigafetta 1585-ben így írt: „... Tolnára értünk, mely a Duna jobb oldalán fekszik. Jó magyar módra épített házai vannak Lakosaival a törökök jól bánnak Legnagyobb részük ágostai hitvallású; van iskolájuk.. A lakosság nagy része elég müveit, főleg az ifjak, akikszorgalmasan foglalkoznak a tudományokkal; mind ágostai hitvallásuak, van egy prédikátoruk s iskolájuk ahol a latin, görög és héber nyelvet tanítják, azonkívül a szabad mesterségeket (artes liberales), mint a rhetorikát, arithmetikát, geometriát s hasonlókat. Szabadon mehetnek külföldre tanulni, s hozhatnak magukkal könyveket. " (55) Nem tudjuk mit is értett Pigafetta pontosan a „magyar módra" történő építkezésen. Lehet, hogy - akárcsak Takáts Sándor - ő is a feltapasztott sövényfallal való építkezést vélte sajátosan magyar szokásnak, de leírásából ez nem derül ki (56). A képen már csak leégett tetejű romként szemlélhető tolnai házakat ugyanő másutt így ismerteti: „... alacsony ajtóikvannak, hogy az ember csaknagy üggyel-bajjal tud a házba bejutni. Ezt pedig azért építik úgy, nehogy a törökök bemehessenek a házaikba lovaikkal s ott megtelepedjenek " (57). Csaknem ötven évvel Pigafetta után az ugyancsak erre utazó JVe/tzsc/zfóz Kristóf már csak utalt a város egykori híres múltjára, s a környék jó bora mellett arra figyelt fel, hogy az egykori keresztény várost már csupa törökből álló lakosság lakja (58). Ebben természetesen van némi túlzás, de a magyar lakosság számának csökkenése nagyon is tényleges folyamat volt. A tizenöt éves háború - ugyanúgy mint ahogyan azt a többi Duna menti településnél is láttuk - Tolna esetében is a fejlődés, a viszonylagos jólét végét jelentette. Agyakori hajdú támadások a polgári lakosságot sem kímélték, a törökök addig sem túl szilárd biztonságérzete pedig végleg megingott. A különböző várak és palánkok katonái „... váraikba szorítva rettegve várták, hogy mit hoz a holnap, miközben a magyar csapatok, - különösen a hajdúk - olyan biztonságban vonultak fel s alá a hódoltságban mintha nem is ellenséges területenjárnának " (59) Az 1599. évi híres Tolna melletti hajdútámadás még csak a török hajóhadat semmisítette meg. Egy évvel később azonban a földvári és paksi párkányok felégetése után Tolnára támadtak, s oly riadalmat keltettek a polgárok között, hogy az addig legjelentősebb Tolna megyei város polgárai részben Kecskemétre, részben pedig a királyi Magyarország különböző városaiba menekültek, nem egy közülük véglegesen (60). A helyükre költöző délszlávok (és nem törökök mint azt Neitzschitz írja) már a hanyatlás időszakának képviselői voltak, s mint arra Eduard Brown negyedszázaddal később felfigyelt; a megmaradt magyar lakossággal „nem jó egyetértésben" - magyarán ellenségeskedések közepette éltek (61). Pusztuló város, a valaha híres iskola emléke, a vegyesajkú lakosság cívódása; mindössze ennyi az ami a XVII. század végére az egykor nagy hírű mezővárosról még feljegyzésre érdemes maradt. Ezt a várost és ezt a várat látta és írta le 1663-ban Ottendorf Henrik és Evlia Cselebi. 55 Holub József: i. m. 56 Takáts Sándor: i. m. Budapest. 1915-1917. A magyar erősségek с fejezet, passim. 57 Holub József: u. ott. - Nem valószínű, hogy ez a magyarázat helytálló. 58 Szamom István: i. m. 217. 59 Szakály Ferenc: i. m. Szekszárd, 1975. 60. 60 U. ott. 61 Szamota István: i. m. 290-292. 136