Vadas Ferenc (szerk.): A Szekszárdi Béri Balogh Ádám Múzeum Évkönyve 12. (Szekszárd, 1984)

Gaál Attila: Az 1686 őszi felszabadító hadjárat grafikai lapjainak Tolna megyei vonatkozásai

azonban, hogy valamely megyebeli nemesi család ajándékozhatta a múzeumnak még a századforduló tájékán, a múzeumi könyvtár létrehozása idején (16). Feltehe­tően csak ezt a négy lapot, mivel a sorozat többi részét a későbbiekben sem sikerült megtalálnunk. A hiányzó metszetek tanulmányozására a Magyar Történelmi Kép­csarnok gyűjteményében nyílott lehetőségünk, ahol két teljesnek látszó sorozatot is őriznek (17). Ezek legjobb tudomásunk szerint még sehol sem kerültek képes for­mában közlésre, s szűkszavú leírás is csak egy részükről készült: Majláth Béla is­mertetett tizenhat lapot a történeti kiállítás 1886-ban kiadott kalauzában ( 18). Az ak­kor általa leírt metszeteket a híres bibliofil tudós, a Tolna megyei gróf Apponyi Sán­dor állította ki hungarica gyűjteményéből. Az első metszethez Majláth Béla a követ­kező leírást készítette: „Látókép Neszmély, Mocs, Rada (Radvány?) s e két utóbbi között elterülő tá­borhely feltüntetésével. Első lapja egy 22 látóképből álló sorozatnak, mely Miksa bajor választófejedelem seregének minden táborhelyét Komáromtól le egészen Tolnáig (1686. jún. 4.-szept 27.) feltünteti." (19). A következő lap kétszerese a többi - megközelítően 260x350 mm nagyságú ­lapnak, ún. „kétlevelű rézmetszet". Majláth ugyan egyedül ennél jegyzi meg, hogy Wening M. - azaz Michael Weninga. bajor fejedelem udvari rézmetszője - munká­ja, de nagyon valószínű, hogy az egész sorozatot ő metszette L. N. Hallard hadmér­nök helyszíni rajzainak a felhasználásával (20). A teljes sorozat - bár számozása folyamatos - időben két részre különül el. Az első rész a Buda ostromára vonuló keresztény csapatok útvonalát és táborhelyeit tartalmazza a Vág torkolatától Budáig. Ez az 1-12. sz. lapokat foglalja magába, míg a második rész a 13-22. sz. lapokból áll és az 1686. szeptember 6-szeptember 27. közötti időszakra adja meg a sereg állomáshelyeit és seregbeosztását (21). *** A Buda eleste után négy nappal útra indított csapatok feladata a Duna melléké­nek felszabadítása volt és nem utolsósorban a Buda felmentésére már későn érkező és dél felé sietve távozó nagyvezér üldözése (22). Az utánpótlás szállítását is meg­könnyítő dunai vízi utat már csak azért sem hagyhatták el jelentős távolságra, mert a nagyvezér által hátrahagyott tatár lovasok a lakott helyeket felperzselték, a felha­gyott erősségeket lerombolták és minden takarmányt és élelmiszert elpusztítottak. Rajzaink szemléletesen tükrözik a nyomukban kialakult elszomorító képet 16 A múzeum könyvtárát a híres hungarica gyűjtemény létrehozója a vármegyei múzeum mecénása, gróf Apponyi Sándor alapozta meg adományával, de más megyebeli nemesi családok, pl. a Jeszenszkyek ajándékai is gyarapították azt. - Haugh Béla: A Tolna­vármegyei Múzeum Könyvtárának katalógusa. Szekszárd, 1904. - Gaál Attila: Tolna vármegye múzeumának megalakulása és közművelődési tevékenysége a század első évtizedeiben. A szekszárdi Béri Balogh Ádám Múzeum Evkönyve VI-VII. Szekszárd, 1977. Feltételezésünk a kézirat lezárása után igazolódott: A Tolnavármegye c. lap 1918. dec. 8-i közlése szerint, Bartal Béla a múzeumnak ajándékozott 8 darab (!) térképlapot, melyek a felszabadító sereg 1686. évi dunamenti útját ábrázolják. 17 Ezúton mondunk köszönetet Cennerné Wilhelmb Gizellának és Rózsa Györgynek segítségükért. 18 Majláth Béla: A történeti kiállítás kalauza. Budapest 1886. 224-226. 19 U. ott, 224. old. 20 U. ott. 225. old. - Cennerné Wilhelmb Gizella: Magyarország történetének képeskönyve I. 896-1849. Budapest. 1962. 173. Az általa hivatkozott irod.: Rózsa György: Régi Buda-Pest-i veduták corpusa. 1493-1800. 111. sz. - azóta kiadásra kerül: Rózsa György: Budapesti régi látképei 1493-1880. Budapest. 1963. 21 A Magyar Történelmi Képcsarnok sorozatain a 13. sz. metszetlapon található a csapatok beosztása a szeptember 6-21. közötti időszakban, a parancsnokok nevének feltüntetésével abban a sorrendben, ahogyan szeptember 6-án a sereg megindult a Duna mentén dél felé. A lap címe: ,,L' ORDINE Dl BATTAGLIA CHE TENNERO GLI ESERCI TI UNITI DAL Dl 6 INFINO AL Dl SETTEMBRE BELL' A: 1686." 22 Kiss István: im. 90. és 171. jegyz. 127

Next

/
Oldalképek
Tartalom