Szilágyi Miklós (szerk.): A Szekszárdi Béri Balogh Ádám Múzeum Évkönyve 10-11. (Szekszárd, 1982)
G. Vámos Mária: Einige Bieträge zur Frauentracht der Landschaft Sárköz
A benyújtott javaslatokból az előző kezdeményezésekhez hasonlóan nem lett törvény. A helytartótanács 1845. júliusában adta ki - a király nevében - az új népiskolai rendtartást „Magyarország elemi tanodáinak szabályai"címmel, amely az elemi oktatás szervezeti és tartalmi kérdéseit korszerű módon, a lehetőségekhez alkalmazkodva tárgyalta. Rendeletként történő kiadása is bizonyítja a kormányzat véleményét: a tanügy fejedelmi jog, az országgyűlésnek semmi beleszólása nem lehet. A rendelet határozottan leszögezte, hogy a népiskolák felállítása és fenntartása a helységek, valamint a földesurak kötelessége, mégis fordulópontot jelent az oktatás szempontjából, hisz az alsó elemi osztályokat - az első két évet - mindenki számára egyformán, azonos általános műveltséget adó tananyaggal, latin nyelv nélkül kellett most már megszervezni, bármilyen pályát választott is a gyermek később, bármilyen származású vagy vallású volt. A nemzetiségi területek városaiban anyanyelven és magyarul kellett az írást és az olvasást tanítani, a falvakban viszont csak anyanyelven. Az alsófokú elemi iskolákat minden olyan helyen meg kellett szervezni, ahol iskolára alkalmas gyerekek elegendő számban voltak. 6-12 év között minden gyermek számára kötelező volt az alsó két osztály elvégzése. Ezért a szülőket tették felelőssé, a községek elöljáróit felhatalmazva büntetés kiszabására és foganatosítására az iskolamulasztó gyerekek szüleivel szemben. A reális lehetőségek figyelembevételének szándéka érződik abból is, hogy a tanévet központilag meghatározták ugyan (októbertől augusztusig), de a falusi iskolákban az évi nagyszünet idejét a mezei munkához igazítva részletekben is ki lehetett adni, tehát helyileg meghatározhatta a tanító és közvetlen felettese, a plébános. Tanító ettől fogva csak az lehetett, aki a tanítóképző elvégzéséről bizonyítványt tudott felmutatni. A tanítósághoz ezenkívül a betöltött 20. életév, valamint egy esztendős segédtanítói gyakorlat volt szükséges. Egy tanító száznál több gyermeket nem taníthatott, és a kántorságon kívül más iskolán kívüli feladatot nem vállalhatott. 30 évi szolgálat után teljes nyugdíj illette meg. A tanítót a község, vagy a földesúr kijelölése alapján a kerületi felügyelő ajánlására a királyi főigazgató nevezte ki 9 . E rendelkezés még átmeneti állapotot tükröz, de körvonalaiban már a polgári korszak népiskola-típusának legfőbb jellemzőit tartalmazza, a polgárosodó társadalom igényeit igyekszik kielégíteni korai, kezdeti szinten. A VALLÁSFELEKEZETEK RENDEZÉSI KÍSÉRLETEI TOLNA MEGYÉBEN Az eddigiekben láttuk, hogy a hivatalos kormányzat - az alkotmányos szerv az országgyűlés kiiktatásával - rendeleti úton, nem pedig megszavaztatott törvényekben szabályozta az ország oktatásügyét, ezzel is kifejezésre akarván juttatni kizárólagos igényét és fennhatóságát e területre. Az egységesítésre szánt rendeletek azonban csak részleteiben valósultak meg, és főleg a katolikus iskolákban, ugyanis az állami oktatásügy szorosan összefonódott a katolikus egyházzal. Az országos rendelkezések viszont csak az irányelveket, a kereteket adták meg, a gyakorlatba való átültetést a kisebb egységek - a tankerületek, püspökségek - végezték, a helyi viszonyok és lehetőségek figyelembevételével. A KATOLIKUS ISKOLAÜGY ELVI RENDEZÉSE Tolna megye területe a pécsi püspökséghez tartozott, és két fő- és 8 al-esperességre oszlott. Egyed Antal 1824-ben írt ismertetése szerint a tolnai főesperesség területén 68 katolikus, ^Mészáros: i. m. 227-228., valamint Vörös: i. m. 163-168. 332
