Szilágyi Miklós (szerk.): A Szekszárdi Béri Balogh Ádám Múzeum Évkönyve 10-11. (Szekszárd, 1982)
Szilágyi Miklós: Az „ősi ártéri gazdálkodás” elméletéhez
karácsony előtt három héttel halászhatják*. 1660-han ugyancsak a szegediek „az vizeknek nagy apadása miatt sőreg és tok halakat" (minőségi zsákmányt!) nem találhattak, s helyette három-három szivatolt halat küldtek". 1668-ban mind a szegediek, mond a martonosiak késedelmességüket mentegetve a végvári (tehát nem a török!) katonákra panaszkodtak: a szegedieknek elhajtották marháikat a mezőről, „halászaikat pedig sarcolják, úgy annyira, hogy szokott halászó helyükre már nem is mernek menni" " 2 . A martonosiak szerint „a szegedi és tápai uraiméknak jobb módjuk vagyon ez dologban, mert őket nem ostromolja annyi sok tolvaj, miképpen minket, más az, hogy mind Porganon s mind egyéb fokokon az ő török uruk jobban megszerezheti nekik a halat" " A levelekben tehát csak a hagyományos halfogó gyakorlat nehézségeit részletezik; arra semmiképpen sem következtethetünk a panaszokból, hogy alapvetően átalakult volna a halászati gazdálkodás. A porgányi és egyéb fokok folyamatos karbantartással egyenértékű emlegetése, az áradás elmaradására való gyakori hivatkozás pedig csak azt jelentheti, hogy az alsó-tiszai halászok a zsákmány számottevő részét a XVII. században is kerítőhálóval s az ártéri tavakból szerezték meg 64 . A tavi kerítőhálós halászat változatlan jelentőségét elismerve értékelhetjük megfelelő súllyal azt is, hogy Csongrádon néhány évvel a nagyfokú pusztulást, elszegényedést eredményező felszabadító háborúk után - az 1697-es urbáriumban - 7 olyan nagyhálót írtak össze, melyeknek kezeléséhez 6-12 ember kellett 65 . AXVII. századi szegedi és csongrádi adatok így megkérdőjelezik a „kerítőhalászat (gyalmos halászat) is kiszorul a török területről, fel a Középső- és Felső-Tisza határvidékére" tartalmú következtetéseket 66 . A XVII. századi adatok hiányaiból eredő bizonytalanságainkat egyébként a KözépTisza vidéke hajdú-jogú településeinek halászatáról ismert részletek is valamelyest módosíthatják. Arra ugyanis még feltételezés sincs, hogy a hajdú települések gyalmos halászai (a Sárospatak környékiekhez hasonlóan) Szegedről menekültek volna 67 . Különösen fontos ebből a szempontból a polgári hajdúk 1643. évi statútumainak a Morotva gyalmos halászatát kötelezően előíró artikulusa 6 ? Ennek a tónak XVI. századi kivételes jelentőségére már idéztünk néhány adatot, s azt is tudjuk, hogy a XVIII-XIX. században is gyalommal halásztak benne 69 . Egy másik artikulus a kisebb jelentőségű vizek rekesszel való elzárását szabályozza: „Az Folyás azmint az előtt eligazodott törvény szerint mint a mikor megrekesztették harmados víz volt, ennek utánna is mind addig harmados, míg ki foghattyák belőle". Arekesztés általános alkalmazását bizonyítja ugyanennek az artikulusnak a „szabad vizekre" vonatkozó rendelkezése: „Ha pedig megfordulnak a vizek (vagyis apadni kezd), hát az kinek méltósága leszen reája, az hol illik becsinálhattya kapitány uram és tanács uraim hírével" 70 . Ezek a szabályok ugyanolyan jelentőségűnek mutatják a fokok rekesz-szd való elzárását és a tavi halászatot, mint az egykorú bodrogközi adatokat. Nyilvánvaló tehát, hogy az áradásokra épített halászai gazdálkodás e vidéken is folyamatos volt. Csakhogy a gazdálkodás fobO Homvszkv Samu. 1900. 639. 61 Borovszkv Samu, 1900. 642. 42 Borovszkv Samu, 1900. 643. 63Borovszkv Samu, 1900. 643. 64 A porgányi fok a XIX. századi halászati bérleti szerződésekben is szerepel: 1. Szilágyi Miklós, 1977/A. 161. skk. lapokon idézett szerződések. 65 Maksay Ferenc, 1959. 676, 690. 66 V. ö.: Károlyi Zsigmond - Nemes Gerzson, 1975. 73. 67 A szegedieknek a Tisza felső szakaszára költözését, s ott a „szegedi vagy gyalmos halászat" megszervezését természetesen nem előzmények nélkül következtette Károlyi Zsigmond: már Takáts Sándor, é. n. (1928) 205. és Bálint Sándor, 1968. 35. is tényként kezelte ezt a „halászvándorlást", korai szegedi kirajzást. Magam inkább azt tartom valószínűnek, hogy a Szegeden jellemző - s nyilván a hódoltság idején is jellemző - halászati technikát különböztették meg a „szegedi" jelzővel, függetlenül a halászok származási helyétől (v. ö.: Szilágyi Miklós, 1971. 271.). 6t Komárom András, 1898. 70. - V. ö.: Bencsik János (szerk.), 1974. 108-109, 260. v 69«(w.s/A János (szerk.). 1974. 259-260. 70 Bemxit. János (szerk.), 1974. 108-109. 260; Komáromy András. 1898. 70. 309
