Szilágyi Miklós (szerk.): A Szekszárdi Béri Balogh Ádám Múzeum Évkönyve 10-11. (Szekszárd, 1982)
Szilágyi Miklós: Az „ősi ártéri gazdálkodás” elméletéhez
lyamatossága ellenére a XVIII. századra kezdtek elgazosodni, kiszáradni a Polgár környéki nagy tavak! A II. József-féle térkép-lap pl. pontosan ábrázolja a Morotva partvonalát, de ekkorra már a tó egy része mocsár volt, csak kisebb tavak, vízállások maradtak vissza a régi mederben". Vagyis: itt is természetes folyamat, s nem a karbantartás hiányának következménye a feltöltődés, gázosodás, mocsarasodás. KÖVETKEZTETÉSEK Az „ősi ártéri gazdálkodás" középkori virágzásának és hódoltságkori hanyatlásának bizonyíthatóságát vitattuk az előzőekben. Hangsúlyoztuk a tervszerűség viszonylagosságát: az egyéni érdekű vízi munkálatok és egy-egy táj elmocsarasodása közötti összefüggést, valamint - igaz, korántsem kellő mennyiségű adattal - a hódoltdági terület tavi halászatának folyamatosságát. A „virágzás" és a „hanyatlás" ok-okozati összefüggéseit azonban korábbi tanulmányukkal egybehangzóan fogalmazhatjuk csak meg. Azt mondottuk, hogy a halászati feltételek tudatos befolyásolására való törekvés vagyis a halászati gazdálkodás - halászati üzemek működését feltételezi 72 . Ezek megléte vagy hiánya, s működésük színvonala határozza meg, ha az adott korban és vidéken gazdálkodásként vagy egyszerű zsákmányolásként jellemezhetjük a halászatot. De: mind a gazdálkodás, mind a zsákmányolás az áradások víz- és halmozgásának többé-kevésbé függvénye volt, s maradt az ármentesítések befejezéséig 73 . Az áradás halászati célú kihasználása éppen ezért csak akkor volt a szó szoros értelmében gazdálkodás, amikor ezt a fogyasztói igények kikényszerítették: csak az állandósult fogyasztói igény és a szervezett árutermelés magyarázza az „ártéri gazdálkodás" virágzását, s ennek hiánya a hanyatlását 74 . Ha ezt a gondolatmenetünket továbbvisszük, arra következtethetünk, hogy a középkor végén ki kellett volna terebélyesednie a halászati árutermelésnek, ahogy egyes vidékeken valóban ki is alakult a piacra termelés, s vele együtt a szállítás feltételének, a konzerválásnak (a sózásnak, szárításnak, füstölésnek) a technológiáját is már-már „üzemi méretűén" alkalmazták 75 . Ha a halászat helyenként - korántsem mindenütt! 7Ö- „visszasüllyed" a paraszti önellátás, az egyszerű zsákmányolás színvonalára, ennek a halászati tecnhikából meg nem érthető, a társadalmi termelés és fogyasztás általános feltételeivel, más szektorok fejlettségével összefüggő okai vannak. Ezeket az okokat kell részletesebben felderítenünk. Figyelembe kell vennünk a kereskedelem fejletlenségét: a tőke-hiányt és a szállítási nehézségeket. Úgy látszik, hogy ez a kereskedelem az állattartásban és a bortermelésben nagyobb lehetőséget látott, mint a gabonatermesztésben vagy a halászatban. Az élelmiszer kereskedelem ágazati konjunktúráira viszont hatással lehetett a táplálkozási kultúra átalakulása, ezzel összefüggésben a reformáció, a böjti tilalmak lazulása is, Kelet- és Nyugat-Európa eltérő ütemű urbanizációja is. A táplálkozási kultúra átalakulása ás az urbanizáció csak európai összefüggésekben vizsgálható, hiszen az sem lehet véletlen, hogy halkivitelünk még a XIX. században is a katolikus, görögkatolikus vidékeken (általában Kelet-Európában) találja meg a piacát 77 . 71 bencsik János (szerk.), 1974. 441. 72 V. ö.: Szilágyi Miklós, 1977/A. 184-185. 73 A halászati üzemekről és a komplexjiaraszti üzemek halászati „melléküzemeiről" 1. még: Szilágyi Miklós, 1975, 1978. 74 Részletesebben: Szilágyi Miklós, 1975, 1977/A, 1978. 75 Részletesebben: Szilágyi'Miklós, 1977/B. 76 A Csallóköz és Komárom város hódoltságkori halászata pl. igen fejlett volt (v. ö.: Takáis Sándor, 1897, 1900, 1902.), és a Felső-Tisza vidék kiterjedt piaci kapcsolatokkal rendelkező halászatai is fejlettnek minősíthetők (v. ö.: Maksav Ferenc, 1959. 16. és passim). 77Szilágyi Miklós, 1977/B. 310
