Szilágyi Miklós (szerk.): A Szekszárdi Béri Balogh Ádám Múzeum Évkönyve 8-9. (Szekszárd, 1979)

Tanácskozás a népviseletről - Matusek László: Népi hímzés az átai ingeken és szoknyákon

Matusek László NÉPI HÍMZÉS AZ ÁTAI INGEKEN ÉS SZOKNYÁKON Mielőtt a községünkben található népi hímzéssel foglalkozhatnánk, nyerjünk — néhány mondatban — betekintést községünk történetébe. Áta község története visszanyúlik a törökkor előtti időszakra. A törökdúlás alatt a falu teljesen elnéptelenedett, sokáig lakatlan terület volt. A XVIII. század első felében, 1740 körül, Boszniából telepesek érkeztek, ún. bosnyákok, akiket Batthyány Ádámné, mint igen szorgalmas alattvalókat, szívesen telepített le községünk mai területére. A megtört nép igen értékes népművészetet hozott magával. Ez ma is látható az utódok munkájában. A megalkotott felbecsülhetetlen érték, amelyen keresztül saját művészetét, mélyen érző lelkivilágát, fantáziájának színes gazdagságát bemutatta, gazdag emléket hagyott az utókorra. Népviseletük darabjait, a legkisebbtől a legnagyobbig, maguk készítették. Ehhez meg kellett termelni az alapanyagot: a lent és a kendert. Többnyire kendert termeltek, mert az itteni talajban a kender jobban megélt, mint a len. Évente 50—60 négyszögölet vetettek belőle. Az évi termés elég volt az egész család ruházata alapanyagának biztosításához, sőt ahhoz is, hogy a legszükségesebb kellékeken túl ünnepi darabok is készüljenek. A kendert a szokásos módon dolgozták föl, végül megfonták. A fonál szövőszékre került, itt elkészült az alapanyag: a vászon. Mivel sötét, piszkos, szürke színű, tisztítani kellett. Egyszerű módon, fahamuból főzött lúgban áztatták, a patak vizében mosták tisztára, fagyban vagy a hó tetején fehérítették. Ezzel a módszerrel kitűnő alapanyagot nyertek. A megtisztított vásznat föltekercselték hengerformába (truba), majd az a ládába került és várt további sorsára. Mi készül belőle? Férfi, női és gyermeköltözeti kellékek, valamint lepedők, ágyterítők, abrosz, törölköző, törölgetőruha stb., minden, ami a háztartáshoz kellett. Textíliát nem vásároltak. A múlt század közepéig teljesen a kender szolgáltatta az alapanyagot. A század második felében az alapanyag elkészítésénél a kendert már pamuttal keverték, vagyis a pamutot bevetésnél használták. így finomabb anyagot nyertek, kellemesebb és könynyebb volt hordani. A kender kemény volt és éles, csak sok mosás után vált puhábbá, a testen jobban elviselhetővé. A lepedőt, törölközőt csak kis hímzéssel díszítették, vagy tiszta fehéren hagyták. Annál díszesebbek voltak az ünnepi vánkoshuzatok, amelyeket csak nagy ünnepen helyeztek a bevetett ágyra. Hasonlóan díszes volt az ünnepi ágyterítő, a vőfélykendő, a húsvéti kosárkendő, valamint ilyenek voltak a ravatalozáshoz szükséges szőttesanyagok. A legtöbb munkát és művészetet az öltözeti kellékeken: az ing (kosuja, oplecák), a szoknya (krilca), a kötény és a gatya elkészítése igényelte. Az ingek kiszabásánál arra vigyáztak, hogy a kész ing lezseren borítsa be a test felső részét. Az ingujjak bőven szabottak, a csukló és a könyök között összeráncoltak, a nyaki rész is ráncolt. A kiszabott darabokat külön-külön hímezték. Egy ruhadarab elkészítését, bármennyi darabból állították is azt össze, csak egy személy végezhette. Mindenkinek más a technikája a szálhúzásnál, az öltéseknél is van eltérés, ami különösen az összeállításnál mutatkozik meg. A hímzés tisztaságára igen ügyeltek. Munka közben mindig csak az a darab volt látható, amelyiken dolgoztak, a többit egy kendővel lefércelték. Szerintük sem a frissen hímzett ingrészeket, sem az összeállított inget megmosni nem szabad, mert akkor az már nem új. A munkában tehát ragyogó tisztának kell maradni. A hímzés lényege, hogy a szálakat nagyon pontosan kell tudni leolvasni, sokkal na250