Szilágyi Miklós (szerk.): A Szekszárdi Béri Balogh Ádám Múzeum Évkönyve 8-9. (Szekszárd, 1979)

Szemle - Rosner Gyula: Gondolatok a „Magyar őstörténeti tanulmányok” című kötetről

Rosner Gyula GONDOLATOK A „MAGYAR ŐSTÖRTÉNETI TANULMÁNYOK" CÍMŰ KÖTETRŐL Az elmúlt harminc esztendő magyar őstörténeti irodalmának ismeretében örömmel és várakozással vettem kezembe ezt a könyvet, önkéntelenül is felmerült bennem a kérdés: vajon mennyiben szerves folytatása az 1943-ban megjelent „Magyarság őstörténete" című kötetnek? Hiszen sok azonos szerzővel találkozunk mindkettőben. Oly korban született meg az 1943-as mű, melyben hitvallás volt minden leírt szó. A most megjelent tanulmánykötet egyik inspirálója, Ligeti Lajos szerkesztő előszavában bátran írja: „A magyarság eredete szerint sem nem mongol, sem nem árja nép, hanem Európa északkeletén kialakult finnugorság egyik életerős, friss hajtása." Bátor kiállás volt ez akkor a tudománytalan — nemzeti büszkeségtől áthatott, napi politikához igazodó — nézetekkel szemben. A most megjelent kötet is időben érkezett. Valóban olyan igényekkel lépnek fel a magyar őstörténet-kutatással szemben, melyek teljesítése lehetetlen. Hiszen a tudományos eredményekért hatalmas erőfeszítéseket kell tennünk mindannyiónknak, hogy apró lépésekkel közelíthessük meg a lehetséges mértékig a legpontosabb valóságot. De ebben a kemény munkában nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy ma is hatnak, újból és újból felszínre kerülnek újabb és újabb áltudományos köntösbe bújtatott nézetek. Népünk származásával kapcsolatos sumér, vagy etruszk elméletek (melyekkel naponta találkozunk közművelődési munkánk közben) hatásaival komolyan kell foglalkoznunk, hogy megfelelő érveket sorakoztathassunk fel ezekkel szemben. A nem hivatalosan terjedő és — úgy tűnik — bőséges „szakirodalom" nyelvezetéből fakadóan könnyedén értelmezhető, mindenkinek saját „elméletét" erősítő vélemények születnek. A marxista irodalom résztanulmányai pedig alig jutnak el a széles olvasó közönséghez, vagy ha eljutnak is, csak bizonyos előtanulmányok után érthetők meg. Alig találkozunk olyan tudományos igényű, mindenki számára íródott művekkel, melyek segítenék múzeumaink szakembereinek ez irányú közművelődési munkáját. (Bár éppen az elmúlt évben jelent meg Komoróczy Géza: Sumér és magyar? és Fodor István: Verecke híres útján című könyve!) Mindezen tények mondatták velem, hogy örömmel vettem kezembe a már nagyon várt kötetet, és nem csalódtam. Már a szerzőgárda névsora is felkeltheti a figyelmet, mely egyben fémjelzi a komoly, megalapozott eredményeket. Huszonkét kutató véleményét ismerhetjük meg, akik a maguk szakterületének legjobb ismerői. A marxista történetírás tükrében vizsgálják meg a számunkra oly fontos, népünk őstörténetével kapcsolatos problémákat. Nem áll szándékomban, nem is lehet feladatom a kötet részletes ismertetése. Még kevésbé érzem magam hivatottnak összefoglalni az egybegyűjtött ismereteket. Csupán a bennem felmerült gondolatokról adhatok számot, mintegy felszólítva minden olvasómat, hogy olvassa el maga is a művet, melyet alapvető munkának tartok. Nem kívánok foglalkozni a nyelvészeti és néprajzi szakterülettel, hiszen távol áll tőlem. Ismereteim sem engedik meg, még a kétkedést sem. Tehát elfogadom az eredményeket. A történeti és régészeti tanulmányok azonban olymódon foglalkoztatnak, hogy — újrafogalmazva — újabb kérdéseket vethetek fel. Olyan kérdéseket, melyek talán nem lesznek elvetendők. Magyar őstörténeti tanulmányokról lévén szó, erősen érvényesült az a történeti koncepció, melyet így fogalmazhatnánk: a magyarság története a Kárpát-medencében a IX. század végén kezdődött. Györffy György tanulmányának bevezetőjében summázza véleményét, és röviden elutasítja a korábban itt lakó népek és Árpád „hét magyarja" etnikai kapcsolatainak lehetőségét. Nem tagadja ugyan, hogy éltek a Kár280