Szilágyi Miklós (szerk.): A Szekszárdi Béri Balogh Ádám Múzeum Évkönyve 8-9. (Szekszárd, 1979)

Tanácskozás a népviseletről - Horváth Terézia: Népi ékszerek

kevés helyen találunk hagyományos parasztos, szorosan a nyakon viselt nyakláncot, például Győr és Komárom környékén. Hat-nyolc párhuzamosan összefogott láncból áll, melyek ötvösművű, kerek vagy szögletes ezüstlemezkékből kis fülekkel vannak összekapcsolva. Alján kis fém csüngő is szokott lenni. Ugyanilyent a szomszédos osztrák területeken is hordtak. Ezen az egész vidéken az ivóvíz jódszegénysége miatt erősen elterjedt a golyva. A vastag, golyvás nyak paraszti szépségideál lett, amit még hangsúlyoznak is ezzel a nyakékkel, amit németül Kropfkette-nék, azaz golyvaláncnak hívnak. Hasonló tagokból felépített láncokat Észak-Európában nagyobb területen viselnek. Pénzdarabokat is szoktak a nők gyöngysorokra és nyakláncra akasztva viselni. Világszerte hordanak pénzérméket különböző ékszerként, de leginkább nyakban. Ily módon egészen közvetlenül, a maga nyers valóságában tudják fitogtatni a viselők, hogy milyen sok pénzük van, noha a viselésre alkalmassá alakítás során már megfosztották forgalmi értéküktől az érméket. A pénzes nyakék legdúsabb és legjellegzetesebb a Balkánon és a délszláv népviseletekben. Ott inkább sok, kisebb méretű, nagyobb értékű, díszítetlen aranypénzt viselnek. Ezzel szemben a magyarok inkább kevesebb, nagyobb méretű, kisebb értékű ezüstpénzt alkalmaznak, de azt ötvösökkel helyi stílusban bekereteztetik vésett ezüstlemezzel és díszíttetik színes kövekkel. Fő elterjedési területén, Kalocsa és Baja környékén, egy 18. századi pénzféleség után Zázszásnak nevezik az ilyen pénzes nyakéket. A 19. században inkább színes gyöngyök közé fűztek egy-öt szem nagy pénzdarabot és szorosan a nyakban viselték. A 20. században pedig külön erre a célra filigránművű tagokból álló ezüstláncot csináltattak és azon hét-tizenegy darab érmét is viseltek egy sorban: középen nagyobbat, kétoldalt fokozatosan kisebbeket. Ezt már a mellre leeresztve hordták. A lánc kis dobozos zárja gyakran díszes, évszámos, monogramos volt, olyankor a lánc egy szakaszát szorosan a nyakukra csavarták és elöl erősítették össze, hogy a zár látható helyen legyen. Néha két vagy három sort is fölvettek egyszerre, akiknek annyi érméjük volt, hogy kitelt belőle. Hiszen a nők már kislánykoruk óta gyűjtötték a lázsiásnak valót: részben feldolgozatlan pénzdarabok formájában, részben már kész, díszített lázsiás szemek alakjában. Ezeket örökölték vagy ajándékba kapták. Szeremlén és Érsekcsanádon a menyasszonynak a vőlegény adta jegypénzböl is szoktak csináltatni lázsiást. A fület díszítő ékszer a fülb ev aló . Lényege egy gyűrű alak, amit kezdetlegesebb fokon mindkét fülkagylóra, fejlettebb fokon mindkét átfúrt fülcimpába akasztanak, változatos szerkezeti megoldásokkal. A fülbevaló az egyetlen élő magyar paraszti ékszer, amely testdeformáláshoz kapcsolódik. Főként nők, ritkábban férfiak viselik, utóbbiak a legújabb időkben csak hiedelem okokból és többnyire csak egyik fülükben. Ugyanis az ókorig visszavezethető az a hit, hogy a fülbevaló megvéd szembetegségektől és egyéb nyavalyáktól, illetve gyógyítja azokat, mert a számára fúrt lyukon át levezeti a szervezetből az úgynevezett rossz nedveket. Régiesebb kultúrájú parasztközösségekben, ahol a fülbevaló ékszerként nem divatos, ugyanazt a gyógyító, gennyhúzó hatást csupán a fülcimpa kifúrásával és abban esetleg valami szál vagy pálcika viselésével vélik elérni. így volt a matyóknál a 19—20. század fordulójáig. A fülbevaló karikáját általában díszíti mozgatható vagy rögzített fej, illetve fejek, és levehető vagy tövénél rögzített, de szabadon lengő csüngő, illetve csüngők. Korábban a magyarok is, majd a 20. század elején már csak a délszláv nemzetiségek fontak lószőrből házilag fülbevalót vagy legalább a csöngőjét. Szegényebb parasztlányok sok helyen házi kenderspárgára gyári színes gyön223