Szilágyi Miklós (szerk.): A Szekszárdi Béri Balogh Ádám Múzeum Évkönyve 6-7. (Szekszárd, 1977)

Sz. Bányai Irén: A Béri Balogh Ádám Múzeum archívfotó gyűjteményének történeti tanulságai

Sz. Bányai Irén A BÉRI BALOGH ÁDÁM MÚZEUM ARCHÍV-FOTÖ GYŰJTEMÉNYÉNEK TÖRTÉNETI TANULSÁGAI Az utóbbi években több kutató hívta fel a figyelmet arra, hogy az archív fotóban rejlő tudományos és közművelődési lehetőségek még korántsem feltártak, s e forráscsoport alapos vizsgálata, rendszerezése a múzeumi munka szerves részévé kell hogy váljon.

1 E tanulmányok fontos elvi megállapításait elfogadva vállalkoztunk arra, hogy a szekszárdi múzeum archív fotóanyagának karakterét, jellegét meghatározzuk, a konkrét anyagból az „egyedi", a „különös" és az „általános" jellemzőket kiemelve történeti tanulságokat levonjunk, s a korábbi publikációk mondanivalóját továbbgondoljuk. Elöljáróban az eddigi irodalom legfőbb tanulságait, elvi megállapításait kell rögzítenünk. Szakács Margit a fénykép történeti forrásértékéről, múzeumi szerepéről szólva kijelentette: „...önálló muzeális tárgyi jellegét ma már nehéz vitatni azért is, mert a múzeumi gyakorlat ezt a kérdést elég régen eldöntötte. Több mint száz éve, hogy a múzeumok Európa-szerte és hazánkban is megkezdték a fényképgyűjtemények alapjainak lerakását, és fokozatosan rátérve a módszeres gyűjtésre, mind szélesebb témakörök bevonásával gyarapították s a kor kívánalmai szerint tökéletesítették rendszerezését. Kétségtelen, hogy a fénykép történelmi forrásértékét felismerve iktatták a múzeumi gyűjtemények sorába. A fénykép történelmi forrásértéke önmagában is megadja a múzeumi tárgy rangját, s ha összevetjük a vele jellegében azonos képi alkotásokkal (festmény, grafika), történelmi hűségét tekintve felülmúlja azokat".

2 Elfogadva a gyakorlati munkából leszűrt következtetéseket, kísérletet tehetünk e jelentős forráscsoport fogalmi meghatározására is. A történeti múzeológia szempontjából archív fotónak nevezzük a fotóművészek, fény képészmesterek vagy amatőrök által készített bármilyen műfajú olyan fényképet, amely az állandóan változó valóság egy-egy megismételhetetlen pillanatát, részletét rögzíti objektív hűséggel, s amely a tárgy pusztulása, az esemény elmúlása, a személy kivételes történeti jelentősége vagy a személy által képviselt társadalmi réteg és foglalkozási csoport tárgyi rekvizitumainak átalakulása, változása miatt hosszabb-rövidebb idő után egyetlen lehetséges dokumentummá lesz, archivális értékűvé válik. Vagyis nem a készítés célját, 1 Fejős Imre: A magyar fényképezés kezdetei. Folia Archeologica, IX. (1957) 243—255.; Fejős Imre: Fényképészetünk első virágkora (1855—1885). Folia Arhaeologica, X. (1958) 209—222.; Mándoki László: Régi fényképek múzeológiai feldolgozásáról. A Janus Pannonius Múzeum Évkönyve, 1965. Pécs, 1966. 341—344. — A történész muzeológusok 1974. június 28-i továbbképzésének témája az archívfotó múzeumi felhasználása volt, az itt elhangzott és leírt előadások egy része jelent meg a Magyar Munkásmozgalmi Múzeumok Közleményeinek 1974. 2. és 3. számában: Szakács Margit: A fénykép meghatározásának néhány módszertani problémája. A Magyar Munkásmozgalmi Múzeum Közleményei. 1974. 2. sz. 3—37.; Gerelyes Ede: A fénykép szerepe a történeti múzeológiában. MMMK 1974. 3. sz. 3—22 ; Szilágyi Miklós : Az archivális fényképek helytörténeti és néprajzi forrásértéke. MMMK. 1974. 3. sz. 23—35. - Szakács Margit: i. m. 3. ...:.. ---- - -„... 233