Szilágyi Miklós (szerk.): A Szekszárdi Béri Balogh Ádám Múzeum Évkönyve 6-7. (Szekszárd, 1977)

Sz. Bányai Irén: A Béri Balogh Ádám Múzeum archívfotó gyűjteményének történeti tanulságai

a dokumentálás feltétlen igényét tekintjük elsődlegesnek, hanem a bármilyen célú felvétel fotódokumentummá érlelődését hangsúlyozzuk.

3 Az ilyen meghatározás a tárgyi anyag múzeumi értékeléséhez hasonló szemléletet, felfogást feltételez. Ennek következménye a Szakács Margit megfogalmazta követelmény: „Annak, hogy a fénykép a tárgyi anyagéhoz hasonló szerepet tölthessen be, alapvető feltétele, hogy tudományos meghatározása is azonos legyen az egyéb múzeumi gyűjteménydarabokéval, vagyis ismernünk kell minden egyes kép pontos adatait: a felvétel helyét, idejét, készítőjét".

4 Ahogy minden múzeumi tárgy dokumentumértékű forrás a történettudomány számára, de a múzeumi közművelődési munka szempontjából is jelentős, a fotó is ugyanígy kettős jelentőségű: olyan kiállítási darab is, amely érzelmi, értelmi hatást képes gyakorolni a kiállítás nézőjére.

5 Az archív fotó tudományos és kiállítási jelentőségéről beszélni annyi, mint egy dolog két oldalát elemezni. Az elsődleges mindenképpen a forrás tudományos meghatározottsága: ez a feltétele annak, hogy a kiállítási felhasználása a leghatékonyabb legyen. Az egyes fotóműfajok történeti forrásértékét számbavéve először a legfontosabb, a legelterjedtebb és legrégebbi fotóműfajról, a portréról szólunk. Elterjedését egyéni és hivatalos cél egyaránt segítette. A portrénak egyébként nem kizárólag az arcképet tekintjük, hanem mindazokat a felvételeket, amelyek emberábrázolás igényével készültek ugyan, de az öltözetet, a környezet tárgyait is megörökítették.

6 Ha az igazolványkép és emlékkép megnevezéseket használjuk, a portré kettős céljára, és a műfaj tág határaira is utalunk. Az arcképfotó ajándékozásának divatja mind a „hétköznapi emberek", mind a jeles történelmi személyiségek arcmásának tömeges fennmaradását segítette elő. S ahogy egy történelmi személy, kiemelkedő forradalmár, egy jeles művész vagy kitűnő tudós életműve az egymást követő nemzedékek előtt példamutatóvá válik, úgy nő a róla készült portré értéke is, hiszen az utókor szereti látni „eszményképeinek" arcát. Minden egyes arcképfotó megőriz valami egyedit is: emberi jellemvonásokat és pillanatnyi lelkiállapotot, amit az ábrázolt személy magában hordozott. A nagy emberekről készült felvételeket ezért gyűjtik igen gondosan az archívumok, s „önálló ikonográfiái vizsgálatokat is végeznek egy-egy ilyen személy emberi egyéniségének, karakterének megismerése érdekében".

7 Jellegzetes és igen régi műfaj a csoportkép. 1841-ben Marastoni Jakab műtermében készült az első, amely Ruttkay Józsefet Both Pál társaságában ábrázolta.

8 Attól kezdve az élet legkülönbözőbb területén dolgozó, a legkülönbözőbb társadalmi rétegekhez tartozó közösségek vagy alkalmi csoportosulások kedvelt megörökítési módja lett, s maradt mindmáig. A csoport összetételétől, a csoportot összehozó szándéktól függ a történeti forrásérték, amit jelentősen növel a csoportra jellemző attribútumok (pl. szerszámok, használati tárgyak) tudatos szerepeltetése, illetve a csoport tagjainak beállítására általában jellemző belső hierarchia is.

9 Ezek az ismérvek éppúgy vonatkoznak egy aratási ünnepről készült felvételre, mint egy katonai alakulatot megörökítő fényképre. Már itt jeleznünk kell — a későbbiekben is említést teszünk róla —, hogy a műfaji határok igen nyitottak: a csoportképen olykor egyetlen részletet, egy portrét értékelünk, ha az együttest alkotó személyek valamelyike a történelem, a tudomány, a művészet kiválósága. 3 Szilágyi Miklós : i. m. 24. * Szakács Margit : i. m. 3. 5 Gerelyes Ede : i. m. 9. 6 Szilágyi Miklós : i. m. 27. 7 Szilágyi Miklós : i. m. 27. 8 Fejős Imre: Kossuth fényképei. Folia Archaeologica VIII. (1956.) 198. 9 Szilágyi Miklós : i. m. 28. 234