Szilágyi Miklós (szerk.): A Szekszárdi Béri Balogh Ádám Múzeum Évkönyve 6-7. (Szekszárd, 1977)

Sz. Bányai Irén: A Béri Balogh Ádám Múzeum archívfotó gyűjteményének történeti tanulságai

Ha a zsánerképről mint műfajról beszélünk, rá kell mutatnunk, hogy történeti múltját tekintve fiatalabb, mint a portré és a csoportkép, hisz technikailag jobb gépet kívánt. Csak a XIX. század végétől válik elterjedtté.

10 Már nem csoportkép, de még nem riport — átmenet a kettő között. A felvett jelenet megrendezett ugyan, de olyan szándékkal, hogy a valóság hiteles, jellemző részlete legyen — ebben rejlik forrásértéke. A századfordulótól megszaporodó falu és város monográfiák számára is tömegesen készültek zsánerképek, s ezek helytörténeti szempontból kitűnően értékelhetők.

11 A fotózsáner azonban — e dokumentációs céltól eltekintve — a képzőművészetből eredt. A kapcsolat nyilvánvaló, hiszen az életkép a XIX. századi képzőművészetben igen kedvelt műfaj volt. A XIX. század végén a különböző népies irányzatok is előnyben részesítették a zsáner műfaját. Az első fotózsánerek készítését ugyanilyen társadalmi igény segítette. A riport előretörésével azután a fotózsáner két irányban fejlődött: egyrészt az amatőrök családi emlékképévé vált, másrészt — a fotóművészetben — a riporteri módon megörökített pillanat jelentkezett olykor jellegzetes életképként. Vitathatatlan forrásértéke van a város- és faluképeknek. Még a sokszorosítás céljából — pl. képes levelezőlapnak — készült városképi fotók is ritkán kizárólagos „műszaki dokumentációk": nem nélkülözik az emberábrázolást, ezért különösen fontos történeti emlékek. A városképben „mellékesként" gyakorta megjelenő emberábrázolás jelentőségének igazolására néhány példát említünk. A gyulai Erkel Ferenc Múzeum archívuma jónéhány olyan fényképet őriz, amelyeket egy helyi kőművesmester megbízásából hivatásos fényképészek készítettek azzal a céllal, hogy a megbízó vállalkozásában elkészült házakat megörökítsék. Akad ezek között olyan felvétel — egy városképi részlet — amelyen egy asszony látható, amint fején terhet visz. A fotó nyilvánvalóan műszaki céllal készült, de a véletlenül megörökített személy „jóvoltából" bizonyosak lehettünk abban, hogy egy keletebbre — Kolozsvár környékére — jellemző teherhordási mód a századfordulón még Gyulán is jellemző volt. A városképi fotó legfőbb dokumentatív ereje abban van, hogy az urbanizáció (közvilágítás, járda stb.) fokát egyértelműen megmutatja, és kitűnően jelzi az életkörülményekben, életmódban bekövetkezett változásokat, amennyiben a házakat, az esetleg megjelenő embert egy-egy korszak, pontosan meghatározott esztendő viszonyainak „jelzőjeként" értelmezzük. Ahhoz viszont, hogy a városkép műfajába sorolható fotókat valóban jól használjuk forrásként, alapos helytörténeti ismereteket kell elsajátítanunk.

12 A múlt század utolsó évtizedeiben indult meg a riport fényképezés^

3 amely virágzását a fényképezőgép technikai tökéletesedésének és a sokszorosítás nagyméretű felfutásának köszönhette. A fotóriport képes hírlapi tudósításként definiálható.

14 Lényegesebb azonban a szándék hangsúlyozása: eseményt akar megörökíteni. Ez az esemény politikai, társadalmi, gazdasági, kulturális és sport jellegű egyaránt lehet.

15 Az ilyen „események" megörökítői nemcsak az újságoknak dolgozó fotósok, hanem az amatőrök is lehetnek, hiszen mind a professzionista, mind az amatőr szándéka ugyanaz: egy jelentős — vagy jelentősnek vélt — esemény dokumentálása. Aligha szabad tehát különbséget tenni a 10 Szilágyi Miklós : i. m. 29. M Dömötör János : A Plohn-gyűjtemény. A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1968. Szeged. 168— 170. 12 Szakács Margit : i. m. 8—9. ,;! Szakács Margit : i. m. 8. v

' Szilágyi Miklós : i. m. 30. 15 Gerelyes Ede: i. m. 10. 235