Szilágyi Miklós (szerk.): A Szekszárdi Béri Balogh Ádám Múzeum Évkönyve 6-7. (Szekszárd, 1977)
Szilágyi Miklós: A szárított hal (Halkonzerválási módok a magyar halászok gyakorlatában)
tendő vám valóban magasabb lehetett a szokásosnál, hiszen Keczel község 1608. évi urbáriális összeírása szerint a Rábán épített új hídon ,,száz fogás (= köteg) száraz haltul" egy fogást kívántak. 167 Az ezt az adatot publikáló Lukács Károly számára nem volt kétséges, hogy a fogás a szárított hal közkeletű mértékegysége volt a XVII. században, azt azonban nem állította — a szegedieknek a királyi kamarához küldött levelei alapján nem is állíthatta —, hogy ez azonosítható lenne a későbbi bálával. 168 Ezekből a levelekből mindössze annyi bizonyítható, hogy a szivatolt hal nem lehetett azonos a szárítottál, mert akkor a felsorolásokban nem külön tüntetnék fel (pl.: ,,40 szivatós pozsárt és 100 fogás halakat régi szokás szerint praestáltak vala" [1682] ; 50 szivolt pozsárt, 50 fogás hasított halat [1635] stb.). Valamit talán sejtet a fogás mennyiségéről az ilyen meghatározás: „100 fogás halat, kit hármával, kit négyével egy szám fogásba" (1610). Ha azonban ez a mennyiségi meghatározás igaz, aligha hihető, hogy apró keszegféléket szárítottak és kötegeltek, mert eléggé értelmetlen lenne 3—4 apró hal egybecsomagolása. 169 A „száraz hal" jelentése más forrásokban sem egyértelmű; semmiképpen sem engedik meg az adatok, hogy 'napon szárított, bálába kötegelt apró hal'-ra következtessünk. A Sárköz környéki falvak úrbéri szolgáltatásait részletező 15*92-es jegyzék szerint az őcsényiek 8, a szentmiklósiak 6 „Száraz hal"-at is adtak. 169/a Egy évszázaddal később egy faddi ember azért panaszkodott a veszprémi harmincados ellen, mert a városba vitt „foghagymát, pore hagimát, száraz halat" elkobozta (1680). 169b A decsi, nyéki és pilisi jobbágyoktól 1688-ban Járy Ferenc apát levelében azt kérdezi: „hány száraz nagyhalat készítettek, de csak a legnagyobbakat." 169 / 0 A „nagy halak" hangsúlyos emlegetése eleve kizárja annak lehetőségét, hogy a „száraz hal" megnevezésen napon szárított keszegfélét értsünk. Adataink nagyobb része arról szólt, hogy a világi és egyházi birtokosok az élő hal mellett a sózott, illetve szárított halat is igényelték; olykor még pénzért is vásárolták. Az ezekből készített ételeknek tehát szerepelniük kell a nemesi étrenden. A XVI. századtól viszonylag nagyszámú szakácskönyvet ismerünk, s ezek majdmindegyikében felbukkan az aszuhal elkészíti módja. 1 ' 0 Az aszuhal 'szárított hal' jelentését — éppen a szakácskönyvekre hivatkozva — Herman Ottó is, s a nyelvtörténeti szótárak, szójegyzékek összeállítói is vitathatatlannak tekintették. 171 A XVI. századi szótári adatok jó része valószínűleg a Dunántúl vidékére vonatkozik; az Oklevélszótár a Nádasdy levéltárból idézi pl. 1544-es adatát. 172 A kéziratos szakácskönyvek viszont főleg a kelet-magyarországi, erdélyi, felvidéki udvarokban voltak forgalomban, s nyilván az itt szokásos terminológiát rögzítették. így eléggé általánosnak tekinthető az aszuhal 'szárított hal' jelentése. A főúri asztalok sós és száraz hal szükségletét a szakácskönyveknél is egyértelműbben bizonyítják a különböző gazdasági feljegyzések. Legtanulságosabb ezek közül a Bornemissza Anna vezette, Apafi Mihály erdélyi fejedelem udvar1«? Lukács Károly, 1953. 239. 108 V. ö. : Lukács Károly, 1940 ; Lukács Károly, 1943 ; Lukács Károly, 1950. "•>!) Borovszky Samu, 1900. 628—649. « in /a Varga Ádám, 1973. 59—61. ll::, /b Bartal Aurél, 1941. 54. ,ra /c tfolub József, 1974. 31. 1711 V. ö. : Herman Ottó, 1887. 118—137 ; Ballai Károly (szerk.), 1943. 295. skk. ; Radvánszky Béla, 1879. I« Herman Ottó, 1887. 108 ; Szamota István — Zolnai Gyula, 1902—1906. 34 ; Iványl Béla, 1935. 124 ; (1549: Aszw hal); Szamota István, 1894. 491. (1544: Azzu halat utolsó tal eteknek). m Szamota István—Zolnai Gyula, 1902—1906. 34. 11 Balogh Ádám Múzeum évkönyve 161
