Szilágyi Miklós (szerk.): A Szekszárdi Béri Balogh Ádám Múzeum Évkönyve 6-7. (Szekszárd, 1977)
Szilágyi Miklós: A szárított hal (Halkonzerválási módok a magyar halászok gyakorlatában)
a „feles halászoktól nyert részt, a város nagy tömegekben adta el, mely azután eladásra a piacra került. Ez úton keletkezett a »fisérek«, vagyis a halelárusítók osztálya, a piacnak korlátlan urai, kik a jelen század (a XIX. század!) első felében mesés gazdagságra emelkedtek." 64 A halkereskedés önálló foglalkozássá válását, a halászból kereskedővé emelkedés útját jelzi, hogy az 1769-es szegedi összeírásban, két halász nevénél már a fisér (=halkereskedő) foglalkozást is feltüntették. 65 Ennek a folyamatnak — végsősoron az értékesítési konjunktúrának — lehet következménye, hogy a XVIII. század második felétől eléggé általánossá vált (s nemcsak Szegeden, hanem a Tisza- és Körös-mentén másutt is 66 ), hogy a halászati jogot (ekkor már készpénzfizetés ellenében) olyan tőkés vállalkozók bérelték, akik nem a halászatban, hanem a halkereskedelemben voltak érdekeltek. Közöttük hegemón szerepet játszottak a szegedi fisérek, az egyéb kereskedők (görögök, zsidók), csak a Szegedtől távolabbi vizeken versengtek a halászati bérletekért. 67 A halászati termelés, -feldolgozás és -értékesítés szervezete ettől kezdve mindjobban összefonódott. A kereskedelmi tőkének alapvető érdeke volt, hogy ha lehet, a termelést, de legalább a feldolgozást maga szervezze meg, mert csak így tudta korlátozni a halászok önálló bérleti vállalkozásait. A szegedi halászok ugyanis —• ha megbirkóztak a konkurrenciával, s bérlethez jutottak — szintén tudtak és akartak kereskedni, végsősoron azért, hogy a fisérek közé emelkedjenek. Jellemző ebből a szempontból Bitó János életsorsa. Alig leplezett irigységgel beszél a /icsérekről, akiknek nem volt halászatuk, még nagyhálójuk sem, mások hálójából hordták el a halat, mégis jó módban éltek, különálló „osztályt" alkottak Szeged társadalmában. Megvetéssel vegyes irigysége ellenére: egyéni karrierje (igaz, a XIX. század végén) ugyanolyan irányba ívelt, mint korábban a fiséreké: vagyonát a hallal való kereskedelemnek és a halász vendéglőnek köszönhette. 68 A XIX. század eleji bérleti szerződések azt mutatják, hogy a kereskedelmi tőke többszörösen jelen volt a halászati termelésben és feldolgozásban. A mindszent—algyői Pallavicini uradalom halasvizeit pl. a XIX. század harmadik évtizedétől egy gazdag szegedi kereskedő, Götz János bérelte. 69 Az általunk ismert szerződésekből nem egészen egyértelmű, hogy neki magának voltak-e halászati eszközei, s foglalkoztatott-e halász alkalmazottakat. A halhasító tanyát viszont mindenképpen ő szervezte, így a hatalmas vízterületen több halászcsapat neki halászott, ha jogilag „szubárendátoroknak" tekintették is őket. Ezek a halászok, ha a zsákmányt a bérlőtől függetlenül akarták értékesíteni, más halkereskedőkkel kerültek függőségi viszonyba. A bérlő hozzájárulásával ugyanis „vidéki" kereskedők szintén tarthattak fenn hasítótanyákat a vizek partján. Erre a célra M Reizner János, 1900. III. 478—479. 6 "' Glday Kálmán, 1957. 791. m V. ö. : Szilágyi Miklós, 1966. (Kunszentmárton) ; Szeremlei Samu, 1911. 286. ; Tárkány Szűcs Ernő, 1961. 49. (Hódmezővásárhely) ; Reizner János, 1895. és Szilágyi Miklós, 1975. (Mindszentalgyői uradalom). 6V Kunszentmárton vizeit a XVIII. század második felében igen gyakran görög kereskedők bérlik (Szilágyi Miklós, 1966. 51. skk.) — Csongrád megye 1848. évi zsidó összeírásában (Harsányi László, 1970.) 1 szentesi, 2 mindszenti, 1 szegvári családfőnél tüntették fel, hogy „halászati haszonbérlő", illetve „halhasító", „halkereskedő". Az ekkor Mindszenten összeírt Szobotka Dávid „kereskedés és kalmárság. Különben földműves is" megjelöléssel szerepel, róla pedig tudjuk, hogy a Mindszent-algyői uradalom halas vizeinek egy részét 1848-tól 1853-ig 1250 Ft-ért vette bérbe (CsML. 1. sz. [Szeged] Pallaviciniek . . . halászati szerződései, 1. db). 08 Bitó János, é. n. 62. skk. 69 V. ö. : Giday Kálmán, 1957. 791. (CsML. l. sz. [Szeged] Pallaviciniek . . . halászati szerződései, 26. db). 10 Balogh Ádám Múzeum évkönyve 145
