Szilágyi Miklós (szerk.): A Szekszárdi Béri Balogh Ádám Múzeum Évkönyve 6-7. (Szekszárd, 1977)
Szilágyi Miklós: A szárított hal (Halkonzerválási módok a magyar halászok gyakorlatában)
nek — ennyit objektíven megállapíthatunk. Még akkor is, ha túl idillinek érezzük Török Károly kortársi jellemzését: ,,. . .a fiatal halászok.. . hasító leányok egész nap dévajkodnak egymással, vége-hossza nincs a tréfának, dalnak. Ha valami új nóta bukkan fel a vidéken, azt okvetlenül a halászok és a hasító leányok tudják legelőször,... s tőlük tanulja el a falubeli fiatalság; sőt megtörténik gyakran, ha hosszabb ideig nincs új nóta, csinálnak maguk: megéneklik a bort, a szabad életet, dalt költenek a köztük oly gyakori szerelmi eseményekről.". 5 ? Nem lehet célunk, hogy a halszárítás teremtette közösségi szórakozás szerveződési mechanizmusát megvizsgáljuk. Annyi a munkarendről elmondottakból is egyértelmű, hogy ez a közös munkavégzés — mint szórakozási alkalom — nem az Alföldről jól ismert fonók, tollfosztók 55 szervezési elvei szerint jött létre. A halász és halhasító bérmunkások közösségi élete sokkal inkább a summás-csapatokéval, arató- és cséplőbandákéval 56 kell, hogy rokonságot mutasson. Ezekben is a csak közösen elvégezhető kampánymunkára összetoborzódott bérmunkások (vagy részesmunkások) dolgoznak, s munkájuk nem „közösségi érdekű". Fentebb már utaltunk a „bérlőre", a „fisérre" — a munkaadókra, a hasítótanyák megszervezőire. Ha a halászati árutermelésben elfoglalt helyüket tüzetesebben megvizsgáljuk, méginkább megvilágosodik a (közösségi érdekű munkától határozottan elkülönítendő) tőkés vállalkozói érdek teremtette munkaalkalmak lényege. 57 A szegedi halászat XVIII— XIX. századi történetének minden részletét még nem ismerjük, 58 az azonban egyértelmű az eddigi publikációkból, hogy a helyi kereskedelmi tőkének igen nagy szerepe volt a halszárítás üzemi méretű megszervezésében. A halászati jog hasznosításának történeti változásait kell röviden vázolnunk, ha értelmezni akarjuk a kereskedelmi tőke folyton növekvő szerepét. Szeged szabad királyi város tanácsa regaíeként kezelte a halászatot, 59 és más regraZe-jogokkal együtt, bérbeadás útján hasznosította. Lényegileg ugyanúgy, mint a Tisza-menti úrbéres jogállású községek, mezővárosok földbirtokosai. 60 Megengedték ugyan a város minden polgárának (ahogy a földbirtokos is jobbágyainak), hogy a csekélyebb értékű vizeken ki-ki a maga szükséglete mértékéig halásszon, 61 de az árutermelő célú halászat jogát csak a városi jövedelmet növelő bérleti díj ellenében szerezhették meg a város egyes polgárai. A XVIII. század elején még a zsákmány felét (olykor harmadát, negyedét) kellett beszolgáltatniuk a halászoknak, 62 a tanács tehát közvetlenül igyekezett ellenőrizni a hallal való kereskedelmet, befolyásolván a helyi piacot. A mezővárosi tanácsok hasonló törekvései máshonnan, s a későbbi időkből is tudunk példákat. 63 Végsősoron a zsákmányhányad követelése segítette elő a halászati kereskedelem önállósodását, ahogyan arra — valószínűleg helyesen — Reizner János következtetett : 54 Török Károly, 1870. 245. 53 V. ö. : Szendrey Zsigmond—Szendrey Ákos, é. n. 230. skk. ; Lajos Árpád, 1965. •>>' Katona Imre, 1965. ; Sárközi Zoltán, 1965. 57 A fisér 'halkereskedő' jellemzésére v. ö. Herman Ottó, 1887. 537—541. (A „fisér" és a „halárosné" c. fejezet) — A tőkés típusú halászati vállalkozások kialakulására, korai történetére 1. Szilágyi Miklós, 1966. ; Szilágyi Miklós, 1974. ; Szilágyi Miklós, 1975. 58 Főleg a helyi levéltári források részletes feldolgozása hiányzik. Az összefoglaló tanulmányokba került néhány részadat, egy-egy halászat-történeti adatközlés csak a legfőbb tendenciák jelzésére szorítkozva lehet alkalmas a szegedi halászat bemutatására. 69 A halászat regale-jellegének kialakulására 1. Degré Alajos, 1939.; Andrásfalvy Bertalan, 1970. 1,0 L. összefoglalóan: Szilágyi Miklós, 1975. 61 A „szabad" halászatot hangsúlyozta Bálint Sándor, 1968. 37. — Tápén áradáskor engedték meg a „szabad" halászatot (Inczefi Géza, 1961. 30.) ra L. Reizner János, 1900. III. 478—479. 63 A gyomai, a mezőberényi tanács pl. a XIX. század első felében „házi kezelésben" tartotta a földesúrtól bérelt vizeket, s a zsákmány értékesítésére kötött szerződést halkereskedőkkel (BML. Mezőberény ir. R. 2. Közig. ir. [1811—1830] A/3-i „Halászati haszonbérekre vonatkozó szerződések 1818—1849"; BML. Gyoma ir. V. 317. A. c/1. „Urb. és egyéb szerz. 1798—1848") 144
