G. Vámos Mária – Szilágyi Miklós (szerk.): A Szekszárdi Béri Balogh Ádám Múzeum Évkönyve 4-5. (Szekszárd, 1975)

Gémes Balázs: A magzatelhajtással kapcsolatos hiedelmek a magyarság körében

95. „A másvilágon örökké pecsenyét kell enni az anyjának." (Abaújvár; BorsodAbaúj-Zemplén m. — MNT. II.) 96. „Észt még az öreg Tas Pálnétúl hallottam. De mán akkor is igen öreg asszony vót, meghalt ű mán régen. Pócsra mentek a búcsúsok, oszt szállást kerestek. Bekéreckettek egy házho', de az ember ászt monta, hejjet ugyan tudna ű adni, de keressenek inkább máshol szállást, mer' ű hozzá minden éjjel pontban 12-kor hazagyön a felesége, oszt tüzelni kell. Más állapotban vót, de az ura se, ű se akarták a gyereket, oszt elcsinálták. Megverte a jó Isten, bele is halt. Oszt az asszony azóta hazagyön minden éccaka. Neki az embernek, mer' ű is akarta, folyton folyvást tüzelni kell, az asszony meg a tűz felett nyárson süti, forgattya elhajtott magzattyát, oszt csapdossa az ura arcához. Addig kellett csinálni neki, míg le nem tőtt az idő, oszt akkor elmúlt. Az asszonyok olvasóztak érte, de nem kérdezték többet meg, megnyugodott-é?" (Bodroghalom; Borsod-Abaúj-Zemplén m. — Gémes B., A 801. 14. 15.) 97. „Amelyik gyereket elsinkeli az édesanyja, annak azt újból meg kell enni, é$ megszülni. Addig nem mehet be a mennyek országába, míg azt meg nem eszi, ahány gyereket elsinkelt." (Zagyvarékas ; Szolnok m. — Cs. Pócs É., 1964. 108.) 98. „Halála után a másvilágon újra kell őket szülnie." (Mikóháza; Borsod-Abaúj-Zemplén m. — MNT. II.) 99. „Az egyik este a munkások nagyon későn, úgy tíz óra tájban fejezték be a munkát. Mire megvacsoráztak, már 11 óra körül volt az idő. Éppen feküdni akartak, amikor hirtelen nagy szél támadt, és nyakában fekete rojtos kendővel, karján kosárral, a kunyhóba betoppant egy szép asszony. Minden szó nélkül kibontotta kosarát, amelyben kilenc kisgyermek feküdt. Az amúgy is megszeppent munkások ijedelme akkor hágott a tetőfokára, amikor az asszony enni kezdte gyermekeit. Megette az elsőt, a másodikat, majd az ötödiket, végül elért a nyolcadikhoz. A kilencedikkel már nem bírt. Ekkor — a munkások nagy megrökönyödésére — hangtalanul neki kezdte kínálgatni a kilencediket. A munkások egy darabig némán tűrtek, majd amikor rádöbbentek, hogy valószínűleg boszorkánnyal, vagy egy szellemmel van dolguk, megbátorodtak, hiszen bármilyen gonosz boszorkány is lehetett, tízen csak elbírtak volna véle. Az egyik munkás, aki amúgy is heves vérmérsékletű volt, amikor a gyönyörű boszorkány éppen neki kínálta a megmaradt kisgyermeket, hirtelen rákiáltott: „De a lelked keserves mindenit!! Ha a többit megetted, edd meg ezt az egyet is!' A kiáltás hatott: a boszorkány hirtelen eltűnt a becsukott ajtón! Kint hatalmas szélvihar keletkezett, hogy még az erős kunyhó is majdnem összedőlt. Az egyre távolodó, halkuló zúgás azonban jelezte, hogy a kísértet békén hagyta a munkásokat." (Bükkzsérc; Borsod-Abaúj-Zemplén m. — Bozó J., 1970. 167—168.) 100. „özv. Varga Pálné mondja el: Putnoki legények Kurittyánba jártak legeltetni a lovakat. Egy asszony közibük telepedett, amikor a tűz mellett ültek és pihentek, s a kötőjéből csámcsogott valamit. Aztán belerúgott a tűzbe és eltűnt. Más alkalommal is ismétlődött ez. Megint raktak egyszer jó tüzet, amikor megszólal az egyik legény: Te Jani, megint jön Mari néne. Jött is, közibük telepedett. Evett-evett. Azt mondja neki Jani: Mari néni, ne tegyen már csúffá bennünket, mit eszik? Azt mondja erre Mari néni: De jó, te János, hogy megszólítottál. Most ettem a hetedik gyerekem csontját!" (Putnok; Borsod-Abaúj-Zemplén m. — MNT. II.) 101. „Ácsi pusztán történt; — egy bizonyos helen megállítottak este a juhászok és osztán este, mikor tüzelgettek, a kutyák, — mert abban az időben nagy kutyák voltak — ugattak. A bujtárok pedig mind feküdtek a birgék szélin és az alatt az idő alatt a számadó a tűz mellett parazsalgatott; az öreg Gubány nevezetű juhászszámadó. És a kutyák, amint megtámadták azt a valamit, abban a pillanatban el is álltak tőle, anélkül, hogy nem kellett a kutyákat pirongatni. Az öreg Gubány azt vette észre, hogy a tűz mellé odakuporodott egy nő éccakának idején. A nő nézett a juhászra, a juhász pedig viszont a nőre. De azonban a nő a kötényéből evett valamit. De valami nyers hús lehetett, mert a szájából véres habok jöttek ki. És az öreg kételkedett rajta, hogy miféle nő lehetett, de nem szólította meg. (Tóth Józsefné közbeszól: Látta, hogy túlvilági nő, de az asszony csak ránézett.) A juhász megszólította: Minden jótét lélek Istent dicséri! — És az asszony mit mondott? (Ezt a kérdést az elmondó felesége felé tekintve tette fel, aki így folytatta tovább a történetet.) Tóth József né: Én is dicsérném ha lehetne. Akkor mondta az öreg juhász, hogy miért nem lehet. Azért, mert hét gyerekemet elemésztettem, hatot megettem, most eszem a hetediket. Hét csendes misét mondott; hogy ű érte szolgáltassanak, akkor az ű lelke megszabadul. — Tóth József: Ezt a szentenciát kérte. — Tóth József 254