Mészáros Gyula (szerk.): A Szekszárdi Béri Balogh Ádám Múzeum Évkönyve 2-3. (Szekszárd, 1971-1972)

Bóna István: A korai bronzkori somogyvári-csoport leletei Nagyvejkéről

2. kép A bemutatott hét edény közül négy jelentéktelen — talán legújabbkori — csorbulást nem számítva sértetlen, két bögre enyhén sérült; egyiknek a füle vált le, s ekkor kettérepedt a teste is. a másiknak a nyaka hiányos. Igazi töredék csak a hombárnyak. A nagy vej kei edény együttes tehát ugyanazt a rejtvényt adja fel, mint a legtöbb, szakszerű megfigyelés nélkül előkerült somogyvári típusú együttes: éo vagy alig sérült edények alkotják a lelet többségét. Rövid életű korai bronzkori telepeinkről a legritkább esetben kerül elő egy-egy ép vagy alig csorba edény. Kisméretű ép edények először a korai bronzkor utolsó szakaszában kialakuló réteges (teli) telepek legalsó (nagyrévi és perjámosi kultúrába tartozó) szintjeiben találhatók, akár ember bukkan rájuk, akár víz mossa ki őket. Teli jellegű telepet azonban a somogyvári-csoportból eddig nem ismerünk. Korai bronzkori ép, vagy alig sérült edényeink túlnyomó többsége csontvázas vagy hamvasztásos temetkezésből származik (pl. a nagyrévi vagy hatvani edények).'

3 A dunántúli-burgenlandi somogyvári csoportból azonban eddig mindössze három csontvázas temetkezést ismertünk (Gönyü, Nezsider-Neusiedl am See, Erzsébet),

4 amelyekből összevéve hat-hét edény került elő. A többi ép edénnyel kapcsolatban legfeljebb bizonytalan híradások szólnak temetkezésről, többnyire azonban még azok sem. 5