Mészáros Gyula (szerk.): A Szekszárdi Béri Balogh Ádám Múzeum Évkönyve 1. (Szekszárd, 1970)

Török László: XI. századi palmettás faragványaink és a szekszárdi vállkó

stílusok alakulását. Ezek viszont Európa délebbi területei felé sugároznak ismét, így a X.—XI. sz. fordulóján északi és középnémet területeken olyan udvari művészetekről tudunk, melyek nemcsak a lombard, kelta-ír, bizánci művészet hatását, hanem a levédiai ornamentikából leszármaztatható, a magyarság fémművességéhez is kapcsolható, posztszasszanida-keleti elemeket is mutatnak. A palmettás kövek stílusa valamennyi felemlített stílussal rokonságban van, oly módon azonban, hogy közvetlenül — egy-egy motívum közvetlen átvételének tekintetében — nem vezethető le egyikbó'l sem. A honfoglaló magyarság művészetéből sem származtathatjuk le egyenesen palmettás köveink stílusát. Akkori fémművességünk emlékei a honfoglalást követő évtizedekben — mintegy száz év alatt — pogány rítusú temetkezések során bizonnyal földbe kerültek, pusztán néhány darab (mint a Nagy Károly-kard) maradt fenn, ez utóbbiakról azonban nem bizonyítható hogy alaposabb művészeti hatást fejtettek volna ki. Ugyancsak nélkülöz — sajnos — minden bizonyító anyagot az a feltételezés, hogy a honfoglaláskori művészet formaállománya fafaragásokon vagy textíliákon érte volna meg a XI. század közepét. Az Észak-Európába fölkerült, majd onnan lesugárzott nomád-magyar eredetű motívumkincs is az idők során olyan átalakulásokat szenvedett, melyekben még távolabb került az eredetektől, mint amilyen távolságot maguk a palmettás kövek mutatnak. E helyzet egy olyan stílus-egyesülés, vagy stíluskör felkeresésére indít, mely elláthatja a közvetítő szerepet a honfoglaláskori magyar ornamentika, a kései népvándorláskor megülepedéséből származó nyugat-európai — az itáliai lombard — és a bizánci formaállomány között. E szerepre a X. század második felében Közép-Európában kialakult, a letelepült népek keresztény vallásra térítésével szorosan kapcsolatos művészeti „réteg" alkalmas, melyet — jobb elnevezés hiányában — „térítéskori közép-európai kultúrának" nevezhetünk. Sajátos motívumkincsét — amely egészében természetesen azonos szövetű a kor európai román motívumállományával — sokban a Kárpát-medencében működő térítőmunka szempontjai alakították ki. A regensburgi, pettaui, salzburgi, aquilejai térítőpüspökségek misszionáriusai, amint ez a térítés ésszerű szem/. kép. Áttört bronzkorong. X. század. (Magyar Nemzeti Múzeum) Open-work bronze disk. Hungary, X

th century. (Hungarian National Museum) 97 2. kép. Kopt selyemszövet mintájának részlete. Antinoë, V. sz. k. / Fragment of textile. Antinoë